A szívnek nem lehet parancsolni

3. fejezet - A mosdó

Will kinyitotta a szemét. Sötét volt, így először nem értette, hogy miért ébredt fel, aztán meghallotta a hangokat; ruhák suhogásának hangjait. Egy cipzár felhúzását. Egy melegítőruha zizzenését.

- Miért keltél ilyen korán? - motyogta álmosan, miközben kezébe vette az éjjeliszekrényén heverő karóráját. Amennyire a sötétben ki tudta venni, a számlap öt óra ötvenkét percet mutatott.

- Edzés - felelte szűkszavúan Mike. - Aludj vissza nyugodtan.

Mialatt Mike távozott, Will feje visszahanyatlott a párnára, miközben a korai keléstől eltompult agya próbálta feldolgozni az információkat.

- Mit edzhet Mike? - tette fel az üres szobának a kérdést. Kezdett éledezni, már nem is érezte magát annyira fáradtnak. Tudta, hogy egy zuhanytól jobban felfrissül majd.

Fogta a törölközőjét, tusfürdőjét, majd a papucsába belebújva kislattyogott a folyosóra, majd utána a fürdőszobáig. Egy nagy vizesblokk volt az egész, a zuhanyzók közvetlenül egymás mellett helyezkedtek el, mindenféle választófal nélkül.

Ilyen korán még senki nem volt ott. Kibújt a pizsamájából és beállt az egyik zuhany alá. A kellemesen meleg víz frissítően hatott rá. Miközben zuhanyzott, becsukta a szemét és megpróbálta elképzelni Mike-ot edzés közben. Úgy képzelte, hogy fut; az jobban illett hozzá, minthogy több kilós súlyokat emelgessen. Látta maga előtt, ahogy az izzadságcseppek végigcsorognak Mike arcán.

Mostanában egyre több ilyen gondolat tolakodott a fejébe, hiába próbált ráparancsolni az elméjére, hogy ne közvetítsen neki ilyen képeket. Bár még mindig jobb volt, ha Mike-ot látta, mint mondjuk Vecnát. Néha még most is rémálmai voltak.

Péntek révén Willnek csak egy előadása volt, Amerikai Jogtörténelem. Ezt egy pattogó stílusban beszélő nő tartotta. Willnek meggyőződése volt, hogy a való életben is ugyanígy beszél. Elképzelte, ahogy a férjével vitatkozik és a férfi minden vitában alulmarad. Azt, hogy mennyire gyorsan diktálta a tanárnő az anyagot, mi sem igazolta jobban, minthogy az egyetemisták felének az orra is tintafoltos lett az előadás végére.

Még volt tíz perc az óráig, így Will a füzeteit és a tollait rendezgette. Ez a tárgy nem tartozott a kedvencei közé, de tudta, hogy komolyan kell venni, mert az írásbeli vizsgák nagyon szívatósak belőle. Will szokás szerint felülre ült be, az utolsó sorba. Az előadóterem kétszáz fős volt és lefelé lejtett, hogy a hátul ülők és az oktató is lássák egymást. Nagyjából félház lehetett, ahogy Will körbehordozta pillantását a teremben. Nem csodálkozott rajta. Sokan nem járnak be a pénteki előadásra, inkább csütörtök este hazautaznak vagy elmennek bulizni.

- Hali! - huppant le mellé Josh és egyben húzta magával Lucy-t is. Josh ezúttal teljes melegítőfelszerelést viselt, Lucy pedig zöld pólót és nadrágot választott, amitől tisztára úgy nézett ki, mint egy Greenpeace aktivista.

- Sziasztok!

Lucy nem köszönt, azzal volt elfoglalva, hogy Josh fekete loknijait csavargatta az ujjaival.

- Na, mi volt? - fordult Will felé.

- Új szobabeosztást kaptunk a kollégiumban.

- Szuper! - lelkendezett Josh, majd miután meglátta, hogy Will nem túl lelkes, megkérdezte:

- Mégsem szuper?

Will a fejét rázta.

- Emlékek. Sok emlék. Rosszak és jók együtt.

Mielőtt bővebben kifejthette volna, hogy mire gondol, megérkezett a tanárnő, így kénytelenek voltak befejezni a csevegést. Hamarosan nem hallatszódott más, csak az oktató pattogó hangja és a tollak zizegése, ahogy az egyetemisták egy gyorsvonat sebességével próbálják leírni a lényeget.

Péntek délutánra az egyetemi campus nagy része kiürült. Sok kollégista is hazament, akik nem laktak olyan messze. Will ezt nem bánta. Nem szerette a tömeget. Kedvenc padján ült az egyetem parkjában és élvezte, ahogy a nap sugarai lágyan simogatják az arcát. Magában az Apad nevet adta a padnak, mivel a bal lába kissé bele volt süllyedve a talajba és így a pad nem volt egyenes, hanem balra lejtett. Will biztos volt benne, hogy ahogy telnek majd az évek, egyre jobban bele fog süppedni a talajba. Vagyis Apad apadni fog.

Elnézett a lányok kollégiumai felé és látta, hogy néhány fiú már ott lézeng. Nyilván a szokásos esti programjukhoz készülődtek: próbálták kilesni a lányokat, amíg a mosdóban vannak és zuhanyoznak. Az elején néhányan hívták Willt is, de ő mindig visszautasította az ilyen "esti kalandokat", ahogy páran nevezték. És amúgy is: neki ott volt a fiúk mosdója.

Elvigyorodott és kivételesen örült, hogy most senki nem lát a fejébe. Már a legelején lefektetett magában néhány alapszabályt. Igyekezett mindig egyedül zuhanyozni. Nem azért tette ezt, mert szégyenlős lett volna, sokkal inkább azért, mert tartott attól, hogy hogyan hatna rá a többi meztelen test látványa és nem akart volna magyarázkodásokba bocsátkozni.

Egészen sötétedésig a parkban maradt. Utána felkerekedett és visszament a kollégiumba. Most tétovázás nélkül nyitott be a közös szobájukba és meg sem lepődött, hogy Mike-ot ott találta pizsamában, az ágyon fekve.

- Merre jártál? - kérdezte Mike.

Will meglepődött, hogy Mike a köszönés mellett egy konkrét kérdést tett fel neki.

- A parkban. Az embereket figyeltem és gondolkodtam.

- Aha.

Mike elgondolkodva nézett maga elé.

- Későn jöttél. Szerintem már nem lesz meleg víz.

- Valahogy túlélem - mosolyodott el Will, miközben összeszedte a cuccait.

Azonban mikor belépett a mosdóba, szörnyű érzés fogta el. Érezte, ahogy libabőr kúszik végig a tarkóján, homloka pedig verejtékezni kezdett.

Ez nem lehet gondolta rémülten. Legutóbb akkor érzett ilyet, amikor Vecna a közelben volt. De neki vége van, ahogy Tizenegynek is! Mindketten meghaltak.

A vécé ajtók csukva voltak és Willen szörnyű balsejtelem lett úrrá. Nem tudta honnan, de biztos volt, hogy a harmadik ajtót kell kinyitnia. Remegő kézzel nyomta le a kilincset, miközben felkészült a legrosszabbra.

Látásból ismerte a srácot. Ő is ott volt a könyvtárban. Most a vécén ült ruhástól, de a végtagjai groteszk módban kicsavarodtak, szemgolyója eltűnt a szemüregben, a szemüreg körül pedig véres csíkok voltak minden irányban.

Will rémülten csukta be az ajtót, miközben érezte, hogy pánik kezdi szorongatni a mellkasát. Úgy volt, hogy vége. Hogy lezárhatják életüknek azt a korábbi fejezetét. Odabotorkált a mosdókagylóhoz és görcsösen megmarkolta a peremét. Kézfején kirajzolódtak az erek. Ahogy a lefolyót nézte, szinte várta, hogy mikor öklendez fel egy új, meztelencsiga-szerű lényt.

Tíz perccel később ott állt a szobájukban és hezitált. Mike aludt. Szorosan magához ölelte a kicsavarodott takarót, így egy helyen kilátszott a meztelen combja. Will elkapta onnan a tekintetét, mert illetlenségnek érezte, hogy megbámulja és nagyobb gondjuk is van ennél.

- Mike! - szólt fennhangon és megrázta barátja vállát. Nagyon mélyen aludt, így néhányszor próbálkoznia kellett, mire felébredt.

- Will? - kérdezte kásásan, mikor sikerült valamennyire összeszednie a gondolatait. - Mi az, mi történt?

Will nyelt egyet és tudta, hogy Mike nem fog örülni annak, amit mondani fog neki.

- Találtam egy halott fiút a mosdóban. Azt hiszem, Vecna visszatért.

Vége a harmadik fejezetnek is. Köszönöm mindenkinek, aki hozzászól és/vagy csillaggal jelzi, mennyire tetszik/nem tetszik neki a történet! Ha tetszik, tedd a könyvtáradba, jövő héten hozom a negyedik fejezetet!