Halványan csillogva

11.fejezet

Levi:

Emlékszem rá, hogy elintéztem a kémet. Nem vagyok kegyetlen és nem fogok megölni vagy bántani egy embert. Elvoltunk sétálni Lexxel és utána haza mentem, aztán arra keltem fel, hogy az ajtó halkan ki nyílt. Óvatosan kimentem, de a biztonság kedvéért megfogtam valamit, amivel megvédhetem magam. Kiléptem, de nem találtam senkit. Az óvatosság kedvéért és mivel nem vagyok hülye, nem fogom bezárni az ajtót, bár amint kiderült nem volt bezárva az ajtó. Pedig emlékszem, hogy bezártam. De hát nem leszek meglepve, hogy nincs bezárva, ha betörtek hozzám. Ezután már csak egy ütésre emlékszem és egy barlangban ébredtem....egy meglehetősen mély barlangban. Nem tudom, hogy megfognak e találni, hiszen ez elég mélynek tűnik. Talán, ha kicsit feljebb tudnék mászni akkor már jobb lenne a helyzetem. A barlang alapból gyönyörű, sok cseppkő van itt, amik enyhén élesek. Lehet meggondolom ezt a tervet, mivel nem akarom a halálomat egy cseppkőben lelni.

Don:

-Amint tudjátok Levit elrabolták, és ő volt az aki vigyázott a kiválasztottra. Az első feladatként el kellene hozni Lexet, mivel nem mászkálhat, már most is félek hogy Szubnisz csinált valamit. Hozzátok elő Niy-t!-Mondtam az embereimnek.

Egy pár perccel később már hozták is be, ameddig az embereim a két karjánál fogva vonszolt, de ennek az idiótának még mindig egy vigyor volt az arcán. Azt nem értem mire fel.

-Ültessétek le a székre.-Adtam ki a parancsot.

-Nem inkább a kis kiválasztottaddal kéne foglalkoznod?-Kérdezte a semmire kellő egy önelégült mosollyal a képén.

-Ne aggódj ez miatt, tökéletesen kezelem a problémákat, nem úgy mint a forrófejű vezetőd.

-Ohhh...szóval így gondolod, tudod nem is tudod mi vár rád....Don.-Ez a mondat után intettem az egyik őrnek, hogy kezelje a problémát. Attól, hogy a mennybe vagyunk nem azt jelenti, hogy mi teljesen szentek vagyunk. Mi harcolunk a jobb ügy érdekében, és néha sajnos ilyenek is becsúsznak. És mi is ugyan azt szeretnénk, mint ők...a Mórfát. De mi nem akarjuk elpusztítani a világot, mert Szubnisznak ez a terve. Még mindig fáj neki, hogy ők le lettek küldve az alvilágba. Elején minden oké volt és együtt tudtunk élni, de aztán konfliktus kezdett ki alakulni az apám, vagyis az akkori király és Szubnisz apja között. Ez a dolog addig húzódott, hogy a kettő uralkodó már túl öreg lett a végén és nekünk kellett lezárni a témát. Sok áldozat árán mind a kettönk oldaláról, legyőztük őket. Az egykori gyermekkori legjobb barátommal kellet harcolnom és kardot tartani a torkához, hogy menjen el és nem kell több embernek meghalnia. Sértetten, de elfogadta a sorsát Szubnisz. És azóta minden egyes napés pillanatban vár a lehetőségre, hogy bosszút álljon.