A Démon Játéka. (Befejezett)

8 Fájdalom

Más nap fel kelve el mentem zuhanyozni, mivel tegnap nem jött Bríana így aludtam ami rám is fért. A zuhany után le mentem a konyhába valami reggeli után kutatva, még a démon nem jött amit nem is bántam. Meg hallottam a csengő hangját, oda mentem ki nyitni Bríana volt az.

- Jó reggelt csajszi. - Köszön mosolyogva.

- Jó reggelt Brí.- Köszöntem de nem nagyon szökött mosoly az arcomra. - Gyere be. - Invitálom be a házba.

Be mentünk vissza a konyhába ahol éppen szendvicset csináltam magamnak.

- Kérsz? - Kérdezem.

- Nem, én már reggeliztem. - Mondja mire bólintok. - Ki vettem magam mára a suliból, veled leszek. - Mondta aminek örültem, kicsit fel is csillant a szemem.

- Ennek örülök. - Mondtam egy kis mosollyal.

- Jó reggelt Zsákmányom- Hallom meg a hangot magam mögött.

- Jó reggelt Vadászom. - Köszöntem én is neki.

- Azta. - Mondja Brí.

- Mi az? - Kérdezem.

-Ezek a becenevek. - Mondja.

- Hát jobb mintha minden alkalommal Démonnak hívnám. - Mondom.

- Mondjuk van benne valami. - Helyesel.

Innen az egész nap úgy ment el hogy Bríanával minden felé járkáltunk, voltunk plázába, be ültünk egy starbucksba, aztán voltunk fagyizni, és én teljesen meg felejtkeztem a Démonról aki meg keseríti a napjaim.

- Vissza jöhetnél már a suliba, le maradsz a sok harcról, képzeld tegnap Emma és Mira úgy össze vesztek hogy Emma úgy neki vágta Mirát a táblának hogy az egy az egyben le esett az akasztóról és ahogy földet ért ketté is tőrt. - Mesélte mire el nevettem magam.

- Azta, zajlik az élet azt látom, és mi lett belőle? - Kérdezem

- Két hét elzárás meg szaktanári. - Mondta. - Meg egy új tábla. - Tette hozzá.

- Hát már amúgy is kellett egy, csak meg előlegezték. - Mondom vállat rántva.

- Meddig irt ki a doki? - Kérdezi meg.

- Egész hétre. - Mondom.

- Jaj ne már. Az nagyon sok, mit kezdek magammal addig? - Kérdezi szenvedve.

- Tele firkálod az összes füzeted. - Mondom mire fel nevet.

- Ahhoz két nap is elég. - Mondja.

Lassan el indultunk, még kószáltunk össze vissza egészen sötétedésig, mikor haza értünk volt egy cetli az asztalon, anya éjszakás így nem lesz itthon.

- Itt aluhatok? - Kérdezi Brí.

- Csak nyugodtan. - Mondom, örültem hogy nem kell egyedül maradnom. Fel mentünk a szobámba.

- Nézünk filmet? - Kérdezi.

- Várjunk ezzel egy kicsit. - Mondom.

. Miatta? - Kérdezi és az emlegetésre meg is jelent.

- Azt hittem már vissza sem jössz. - Mondja a démon. - Hát szabad így el menni? Nem volt mivel játszanom. - Mondja és én már éreztem hogy ebből semmi jó nem lesz.

- Amikor máshol vagyunk innen el tűnők vagy....- Teszem fel a kérdést.

- Igen. - Válaszol, rá nézek Bríanára aki feszülten néz engem.

- Nyugi, semmi baj. - Mosolyogtam rá biztatóan.

És ez volt az a pillanat ahol át kerültem megint egy másik helyre, most megint egy kastély szerű helyen voltunk, egy nagy teremben, nem volt bent semmi és senki csak mi. Hozzám lépett majd a mellkasomra tette a kezét, csinált a mutató ujjával egy kört ami fel villant majd  hátra lépet, íriszei vörös színűre váltottak. Ahogy nézett rám valami át futott a tekintetében majd hirtelen erős fájdalom nyilallt a mellkasomba, az érzésre el kerekedtek a szemeim.

Az érzés erősödött, már oly annyira hogy össze estem tőle, a könnyeim záporban hulltak le az arcomról de nem sikítottam, nem adtam meg neki ezt az örömet.

- Kíváncsi vagyok meddig bírod, mekkora fájdalmat viselsz el? - Kérdezi és még erősebb lesz a fájdalom.

Kínlódok a földön valami kapaszkodót keresek de nincsen semmi, ez addig megy így míg már a véremet nem érzem a számba.

- Rajta Phoenix, csak kérned kel, könyörögj nekem Zsákmányom. - Mondja démoni hangján de én nem teszek eleget neki. Már a fájdalom egy olyan fokát éreztem amit szavakkal nem lehet le írni, kicsit feljebb nyomtam magam a kezemmel a padlóról, ahogy el nyíltak az ajkaim ki csorgott a vér a számból.

- Ne félj, nem akarlak meg ölni, de még tudom emelni a tétet. - Mondja vészjóslóan.

- Ne. - Vágom rá hirtelen.

- Mit mondasz? nem hallom. - Mondja, tudom mit akar, de én nem akartam meg tenni. De amikor még több vér jött fel a számból már nem mertem tovább húzni, a hangom ki szökött a torkomon, eddig bírtam, túlságosan is féltem.

- Kérlek...hagyd....abba..- Mondtam nehezen. Meg fogta a vállamat és a hátamra fordított, könnyes íriszeimet az övéire szegeztem. Nehezen vettem a levegőt bár már nem éreztem a fájdalmat, de mintha össze préselték volna a mellkasomat és nem lenne hely a levegőnek, riasztó érzés volt.

- Tetszett a játék? - Kérdezi vigyorogva. - Én még szívesen folytatnám. - Mondja, mire könyörgően néztem a szemeibe, mosolygott. - Hallani akarom. - Mondja keményen.

- Csak...vigyél haza..kérlek..nem akarok..- De nem fejeztem be csak el néztem, éreztem hogy le folynak a könnyeim, amit most éreztem az szavakkal leírhatatlan. Meg fogta a fejemet majd maga felé fordította hogy rá nézzek.

- Mit nem akarsz? -Kérdezte meg azt amit már úgy is tudott, de éltette a szenvedésem, ez volt számára minden.

- Meghalni. - Mondom ki nehezen, mire újra el mosolyodik.

- Mondtam hogy nem öllek meg, van más amitől jobban kellene félned. - Mondja komoly hangon. Hirtelen éreztem újra azt az elviselhetetlen fájdalmat, ezzel együtt kaptam a keze után.

- Kérlek...kérlek hagyd abba...- Sírtam.

Hirtelen vissza kerültem a szobámba, az ágyamon voltam, tiszta véresen, legalább már a mellkasom nem szorított, viszont a sírásom nem hagyott alább.

Bríana gyorsan magához szorított de én valamiért el akartam tolni ,nem akartam hogy hozzám érjen.

- Hagyj...Brí engedj el. - Kértem sírva de ő nem engedett csak szorosan ölelt és egy kis idő múlva már nem is akartam hogy el engedjen, magamhoz öleltem és neki sírtam ki magam.

- És még azt kérted hagyjam abba, mondd csak hogyan tegyem?- Kérdezte már ő is sírva. - Hagyjalak így? vele? meg halni? - Kérdezte, de nem volt erőm válaszolni, csak le akartam csukni a szemem, csak aludni akartam, felejteni akartam, ezt az érzést mindenképpen.