A Démon Játéka. (Befejezett)

23 Angyalok fogságában

A másnap eléggé érdekesen indult, Bríanát el hozta hozzám a Király, Bríana kérte hogy menjünk el valahová beszélgetni, sok volt ma minden, Zay sokat idegeskedett és sok volt a dolga így szinte beszélni sem tudtam vele, de meg értem helyre kell raknia az alvilágot.

- Szólj az ördögnek. - Mondom neki.

- Én? Hogyan? - Kérdezi meg.

- Csak hívd. - Mondom neki egyszerűen.

- Öhmm....ide tudnál jönni? - Teszi fel a kérdést a levegőbe, mire már csak azt látjuk hogy le száll elénk.

- Hívtatok? - Kérdezi, várom hogy Bríana meg szólaljon de nem mondja így egy sóhaj kíséretében végül meg szólalok.

- El tudnál vinni minket valahová ahol nincs más? - Kérdezem meg. Nem válaszol csak visz minket, el vitt a hasadékhoz.

- Ha kellek szóljatok. - Mondta majd el ment.

- Nem kell ennyire félned.- Mondom Bríanának.

- Ahha..égő emberekkel ijesztgetett...5 percen belül a karjaiban zokogtam a félelemtől.- Magyarázta.

- Átéltem, bár nem égő emberekkel. - Mondom majd fel sóhajtok.

- Haza akarok menni. - Mondja Bríana.

- Tudom, haza vinnélek ha tudnálak, hidd el, én is szeretnék kicsit vissza térni a puha ágyamba, a biztonságot nyújtó szobámba, ahol nem támadnak rám lidércek, nincsenek halott lelkek, nem kínozzák anyámat, nem támadnak sárkányok. Egy kicsi biztonságot. - Mondom mire megértő szemekkel néz rám.

- Én is ezt akarom. - Mondja.

- Mindig meg kaptam, sosem voltam lent ilyen sokáig, már úgy érzem túl sok. - Mondom le hajtva a fejemet.

- Semmi baj, talán csak az teszi hogy egy másik világban vagyunk és a szervezetünk nem ehhez van szokva. - Elmélkedik.

- Talán igen. - Mondom.

Hirtelen meg remeg a föld alattunk, sűrű felhő száll alá, majd angyalokat látok.

- Zay. - Hívom rémülten.

- Zay kérlek, baj van. - Mondom, meg jelennek mind ketten, hirtelen egy hatalmas fény csap le, majd már csak sötétség az ami körül vesz.

Lassan ébredek, egy fehér szobában vagyok, egy asztalhoz vagyok ki kötve, ahogy oldalra pillantottam meg láttam valakit.

- Mit keresek itt? - Kérdezek mire rám néz.

- Isten parancsára ide hoztunk, ki kell szedjük belőled a démont. - Mondja komolyan.

- Mi? De hát nincs bennem. - Mondom értetlenül.

- Úgy értem az elmédből, valószínűleg ha ez meg történik ki esnek a vele meg élt emlékek, de nézd a jó oldalát, újra ember lehetsz. - Mondja majd a fejemre tesz valami műszert.

- De hát most is ember vagyok. - Mondom ficánkolva de nem tudok szabadulni.

- Egy ember miért akarna egy démon markában raboskodni, és ez amúgy is isten parancsa, nem szeghetem meg. - Magyarázta.

Amíg nem jöttem rá hogy van valami erőm nem érdekelte őket mi van velem, csak ez kell nekik, semmi más, nem én és az hogy jól legyek.

- Ti csak ki akartok használni. - Mondom mire értetlenül néz.

- Ne nézz így rám, amíg nem volt az a szikla repedés amit okoztam addig nem érdekelt titeket hogy élek e vagy halok, nem leszek a bábutok. - Mondom komoly hangon mire fel sóhajt.