Medicina

17. fejezet - Minden darabokra hullik

Miután ott hagyott minket a két mítikus alak, Doriánnal visszasétáltunk a kocsimhoz, miközben arról faggatott, hogy miket tudtam meg.

De egyszerűen képtelen voltam elmondani neki Kārta utolsó szavait. Amivel lényegében azt közölte, hogy a számomra legfontosabb emberek, a legbiztosabb pontok az életemben, már nem lesznek velem. Vagy így, vagy úgy.

Minden meg fog változni.

Miközben visszavezettem a kempingbe, egy pillanatra a kormányon nyugvó kezemre lestem. Azon is a piros, csomózott fonálra. Vajon közülük melyik lesz, aki örökre elhagy, aki ellenem fordul és akinek vére ontatik?

És akkor ott van még az, hogy a sorsistennő nem lehetséges végkimenetelként beszélt a Kapu lebontásáról.

Biztosan le fogják bontani.

És ki ne tudhatná jobban, mint egy sorsistennő?

Miközben ráhajtottam a kempinghez vezető keskeny útra, olyan képek kúsztak a lelki szemeim elé, hogy piros és kék villogók várnak majd minket, mert találtak egy testet.

Blanka jutott eszembe.

Ahogy ő vesztette el a szerelmét ugyanitt.

Nem lehet, hogy Nika is így végezte.

Doriánra pillantottam. Tudtam, hogy fél. Láttam az arcán, és szinte láttam a gondolatait is.

Nika egyszer eltűnt általánosban. A felsősök becsalták az erdőbe éjszaka. Ő pedig állítólag követte őket, mint egy pincsikutya, mert nem voltak barátai, és mindent megtett volna azért, hogy valakik befogadják maguk közé.

Csakhogy ezek a hetedikesek magára hagyták a kilencéves Nikát, aki teljesen eltévedt a sötét rengetegben, aztán elaludt egy fa tövében.

A legtöbb gyerek halálra rémült volna. De ő másnap délelőtt mosolyogva sétált be az udvarukba, miután sikerült kijutnia az erdőből.

Az anyja lábon kihordott egy szívinfarktust, Dorián pedig megfogadta, hogy soha nem téveszti szem elől.

Begurultam a kemping területére, de se a rendőrség, se mentősök nem sündörögtek a lassan teljesen feketébe burkolózó fák közt.

Jó jel.

A szemem a sátraink felé siklott, pontosabban az előttük lobogó tábortűzre.

A látványtól pedig satuféket nyomtam.

Dorián kirobbant a kocsiból és üvölteni kezdett.

– Hol a faszban voltál? Azt hittem, megbolondulok! Miért csináltad ezt velem?!

Nanika ott cigizgetett az egyik kempingszékben, mintha mi sem történt volna. Kiszálltam Darth Maulból, bezártam, és én is menetelni kezdtem a barátnőm felé.

Hetti és Morti ekkor sétált vissza a susnyás felől. Nem kézenfogva, de egymás mellett. Odáig hallottam, hogy amikor a behemót meglátta Nikát, hangosan horkantott egyet, aztán a fejét rázta. Hetti pedig maga elé fonta a karjait, mintha védekezni akart volna a hideg ellen.

Vagy inkább Nika újabb metsző szavaitól tartott.

– Csak kiszellőztettem a fejem – vágta vissza Nika, amolyan pszichopatákra jellemző higgadtsággal. Karikákat fújt a sűrű mentolos párából és unottan nézte, ahogy szerte foszlanak a csillagos ég felé szállva.

– Te normális vagy? – cövekelt le vele szemben Dorián, akitől olyan heves őrjöngést láttam, mint még soha. A kezével hadonászott, még a nyála is kifröccsent. – Miért nem tudtál egy üzenetet küldeni, hogy minden oké veled? Már a rendőrséget akartam hívni! Azt hittem, hogy egy árokban fekszel holtan! Eszednél vagy?