Medicina

15. fejezet - Titkok

Talán feltűnt, hogy az apámról sosem ejtek szót. Talán nem. És annak is megvan az oka, hogy az anyám már nem enged közel magához senkit, pedig volt olyan férfi az életében, akit szívesen hívtam volna apának. Ám egy ponton az anyámnál eljön egy passzív-agresszív, majd egy depresszív szakasz, és olyankor elkezdi minden erejével eltolni magától még azt is, akivel korábban úgy voltak, mint a borsó meg a héja.

És ez mind egy ember miatt történt. A drága jó apám miatt. Talán miatta ragaszkodtam gyerekként annyira Málna úrhoz. Málna úr annyira kedvesnek tűnt, mindig halkan beszélt, sosem éreztem azt, hogy haragszik rám és sosem emelt volna rám kezet.

A franc se gondolta, hogy utóbbinak éppen az ellenkezőjét tervezte velem.

Dorián nem kérdezett többet, bemászott a sátorba, eltolta a táskáinkat és az Ewokos papucsomat, aztán leült mellém. A lábaimat áthúzta a combja felett, a fejemet pedig a vállára hajtotta. Mindig megkönnyebbülés volt számomra, hogy ösztönösen megérezte, ha beszélgetni rohadtul nincs kedvem a nyűgömről, és olyankor csak ott volt velem. Néztünk egy filmet, egymás mellett ülve bámultuk a naplementét a teraszunkról vagy épp csöndben ámuldoztam azon, ahogy mesterien rajzol valamit. Nem kellett megszólalnunk, csak ott voltunk egy légtérben. És nem is tudja, hogy ez mennyit jelentett nekem.

Ezúttal is csak ringatott a karjaiban és simogatott. Együtt hallgattuk a sátron túli lombok susogását és a madárcsicsergést.

– Olyan jó, hogy ide bújhatok hozzád, ha van valami nyűgöm.

– Régebben is ide bújhattál volna – vigyorodott el, aztán még jobban magához szorított.

– Te meg régebben is rám mászhattál volna – mosolyodtam el, miközben megpöcköltem az orrát, és ő aztán azonnal el is kapta az ujjamat.

Hirtelen Nanika robbant be a sátorba, aztán levágta magát mellénk. Pontosabban ráült a Star Wars-os papucsomra. Biztos, nem törte a seggét, mert meg sem mozdult. Úgy meredt maga elé, mint aki szellemet látott, pedig ő eddig kimaradt a buliból.

– Szerintem Hetti engem meg fog ölni. És elás az erdőben.

Dorián felhorkantott.

– Ugyan már!

– Ez most más volt – nyelt nagyot Nika. Még mindig nem nézett ránk, csak a sátor aljára meredt.

– Hetti, aki mindig babusgat és mosolyog és üde, mint egy tavaszi szellő, és édes, mint egy habos torta? – vigyorodtam el.

– Ted Bundy is kedvesen mosolygott, míg be nem vágta a kocsijába az áldozatait – vágta vissza Piroska.

– Kell neked nyíltan flörtölni Mortival! Ha hülye vagy meg is érdemled, hogy kapj egy pofont az élettől! – mordult rá a bátyja.

Nika lassan ránézett.

– Én mondom, az nem pofon lesz, hanem egy kés a hátamba!

– Mit mondott? – vontam össze a szemöldököm. Komolyan elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mégis mitől kattant így ki Nanika.

– Azt mondta, álljak le vagy a hajamnál fogva húz bele a tóba. De nem is ez volt a lényeg... hanem ahogy nézett. Mint aki már tényleg eljátszott a gondolattal.

– Jaj, Nika, csak rád akart ijeszteni, mert úgy viselkedsz, mint egy hülye picsa – forgattam a szemem.

– Te nem voltál ott! – mutatott rám.

Nagyot sóhajtottam, aztán a sátor tetejéig szaladt a tekintetem.

– Megyek, ránézek – álltam fel Dorián öléből.