A szülőházamba érve alig vártam, hogy letegyem a piával töltött, súlyos szatyrokat. Ahogy láttam Nika is. Úgy szuszogott, mint egy TBC-s.
– Szép napot néktek, megyek kimosom a pendelyemet! – intett felénk az anyám, aztán tovább illegett a fürdőszobába, úgy, mint egy tavasztündér.
– Még mindig így nyomja? – vigyorodott el Nika két sípoló lélegzetvétel között.
A múltkori házibuli alatt kijött közénk a jóanyám. A vörös ördög itt mellettem pedig beszólt neki: „Attól még, hogy jól nézel ki, olyan öreg vagy, hogy Marie Antoinette fűzőjét is te kötögetted!" Azóta a lelkem, ha teheti úgy beszél, akár egy háromszáz évvel ezelőtti szolgálólány.
– Kipakolnád, légyszi? Mindjárt jövök! – vágtam oda a barátnőmnek.
Azzal a lendülettel ott hagytam Nikát és az édesanyám után loholtam. Épp a mosógépből szedte ki a vizes ruhákat és átpakolta a mellette lévő szárítógépbe. Friss illat lengte be az egész, púderkék csempés helyiséget.
Felhuppantam a mosógép tetejére. Így lefelé néztem rá.
– Kérdezhetek valamit?
– Igen. Akkor is teherbe eshetsz, ha – macskakörmöt mutatott az ujjaival – gyorsan kiveszi.
– Jééézus – fogtam meg a homlokom.
Komiszan kuncogott az orra alatt, miközben az utolsó darabokat is kivette a gépből.
– Szóval... emlékszel még Málna úrra?
Anyám szoborrá dermedt, az ujjai közt szorongatott egy zöld sportzoknit. Végül rám siklott a tekintete.
– Igen.
– Te hogyan emlékszel rá? Mi volt a benyomásod?
Bezárta a mosógép ajtaját. Csak azután válaszolt. De nem nézett rám közben.
– Csak egy képzeletbeli barát volt. A frászt hoztad rám vele.
– De miket mondtam róla? Miért volt a neve Málna úr? Én alig emlékszem rá.
– Hogy jutott ez most eszedbe?
Elindította a gépet, ami halkan berregett. A tetejére támaszkodott. Gondterhessé vált a szeplős arca.
– Ennyire rossz volt? – húztam fel a szemöldököm.
– Tudod, merre vannak a rózsás illatgyöngyök? Nem találtam a mosás előtt.
– Ne már, anya... – tettem karba a kezem.
– Csak egy képzeletbeli barát volt. Ennyi.
Merev mosolyt villantott. És jobbra kapta el a tekintetét. Nyilván hazudott.
– Tudom, hogy füllentesz. Nem mondasz el valamit.
– Szerintem meg túl sok időt töltesz a kis piros Chihuahua-val, és agyadra mentek azok a viselkedéstudományok – legyintett a kezével, aztán a mosdókagylónak döntötte a csípőjét.
– Áhá! Szóval miattad hasonlítok mindenkit kutyákhoz!
– Na, ne fogd rám! – emelte meg a mutatóujját.
– Akkor légy szíves, ne térj ki a válasz elől. Úgy is tudni fogom, ha lódítasz!
Összefonta maga előtt a karjait, aztán a járólapra meredt.
– Tudod, miért volt Málna úr a neve? – Vett egy mély levegőt, a hegyes vállai megemelkedtek. – Azt mondta neked, hogy azért csupa piros a keze, a karja és a felsőteste, mert málnaszörp fröccsent rá. – Megrándult a szája széle. – De amiket mondtál róla, nyilvánvalóvá tette, hogy nem egészen málnaszörp borítja a testét.
YOU ARE READING
Medicina
ParanormalZenóbia minden egyes nap téblábol a mókuskerékben. Elviseli az áruházban totyorgó néniket, a néha elég szagos, rosszindulatú munkatársait Bulldog Julival az élen, emellett robotol a gyárban és minden egyes baráti összejövetelen úgy tesz, mintha az e...