Mr. Ördög és Én

2. rész

Damieno szemszöge:

Nicholas idegesen közeledik felém. Előbb telefonált, gondolom valami rosszhírt kapott. Mellesleg Nicholas a legjobb barátom, a jobb kezem.

- Drága barátom, miért vagy ilyen ideges? - kérdezem mosolyogva.

- Matt kirabolta az egyik szállítmányunkat. - mondja mogorván.

-Tessék? Bassza meg. Tudsz róla valamit?

- Van egy kiszemeltje. Egy bizonyos, Serena De angelis. - közli.

Serena De angelis... Valahonnan olyan ismerős ez a név.

- Elvileg Serena ma éjszakás, úgy hogy éjfélig dolgozni fog.

- Rendben, megoldom. Ne aggódj Nich.

Este, éjfél előtt fél órával belépek a bárba, ahol Serena dolgozik. Mikor meglátom, azonnal tudom, hogy honnan volt nekem olyan ismerős.

Istenem de nagy nő már. Érett, és csodaszép.

- Mit adhatok? - kérdezi szemetforgatva.

Tetszik, hogy ilyen kis vadóc.

- Egy whiskyt kérek. - mondom és kacsintok egyett.

Vaalmit mormog az orra alá, de elém rakja az italt. Direkt bámulok rá, mire rámszól, hogy hagyjam abba.

Pár perc múlva bemegy a pult mögé, átöltözik és kitessékel a bárból. Úgy teszek mintha elhajtanék, majd megvárom míg bezárja az ajtót és elindul.

Az egyik emberem követi, de látom, hogy Serena egy bicskát vesz ki a zsebéből, csakhogy az én emberem gyorsabb és egy rongyot rak az orra és a szájára, amitől azonnal eszméletét veszi. Kitartó egy csaj.

Berakjuk a kocsimba, utána meg hazaviszem. Befektetem egy ágyba és hagyom aludni.

...

Másnap bemegyek a szobájába, de még alszik, úgyhogy leülök az ágya szélére. Hirtelen felkel és orrbavág, majd kiszalad. Tudom, hogy hogyan fog probálkozni, ezért gyorsan kimegyek a telekről és az egyik utcáról megközelítem a hátsó kertet.

Serena épp akkor ugorna le a kerítésről, csakhogy megcsúszik így a karomban landol. Félve kinyitja a szemét, és tenyér méretűre elkerekedik az. Elvigyorodok. Csak most jön rá, hogy én raboltam el, aki előzö este whiskyt kért tőle.

-Mivan drágaság, csak nem meglepődtél? - kérdezem vigyorogva.

Megforgatja gyönyörű szép, fekete szemét majd kikászálodik a kezeim közül.

- Megse köszönöd, hogy elkaptalak? Pedig a hősöd vagyok. -biggyesztem le az ajkaimat.

- Inkább ugrok le egy szakadékról, mintsem, hogy én bármit is köszöngessek neked. - vágja hozzám a szavait, majd elindul be a hába duzzogva, hogy nem sikerült elszöknie.

Melepetésemre nem a szobájába megy, hanem a konyhát kezdi elkeresni. Megmutatom neki, hogy merre van, majd kiváncsian követem, hogy már megint mit akar elkövetni.

Bemegy, majd a hűtőből kiveszi a vodkás üveget és majdnem a felét lehajtja. Baszki, nekem nem menne egy kortyot lehajtani ilyen könnyedén, nemhogy egy fél üveget.

-Csakhogy elviseljelek. - mutat rám az üveggel.

- Nem is ismersz. - nevetek.

- Honnan veszed? - húzza fel a szemöldökét.

Nem, az nem lehet. Ő is emlékezne a régen történtekre? Biztos, hogy nem.

- Tudom, hogy egy önfejű seggfej vagy. Tudom, hogy egy nagyképű, gazdag ficsur vagy, aki valamifolytán elrabolt engem, és még az okát sem képes elárulni. - sorolja amit én csak egy nevetéssel nyugtázok. - Van itt valahol egy nyugalmas hely, ami nincs tele őrökkel? - sóhajtja.

Vigyorogva bólintok, majd bevezetem a könyvtárba. Kikerekedett szemekkel körbenéz és még az álla is leesik.