Mr. Ördög és Én

13. rész

Damieno szemszöge:

Befekszek az ágyamba és a mai nap folyamán történt dolgokon gondookozok.

Mikor Serena megjelent abban a fekete, gyönyörű ruhába, azt hittem ott ájulok el. Csodaszép volt, és legszivesebben minden férfit megöltem volna, aki látta abban a ruhában. Még Nichet is.

Imádom, hogy határozott, erős, makacs nő. Imád keresztbe tenni az elvárásoknak és mindig váratlanul jelenik meg. Amikor megcsókolhattam végre, úgy csókoltam, mintha az lenne az utolsó dolog amit életemben tehetek.

Láttam Serena szemében az ellenszenvet és hogy legszivesebben elbújna a világ leglakatlanabb szigetén, és soha vissza se jönne. De istenem az a szem, az a haj, az a test, az a személyiség... megőrjít. Egész nap csak rá gondolok és nem tudom kiverni a fejemből. Mostmár a feleségem, mosmár az enyém. Nem veheti el tőlem senki, nem érhet hozzá senki, nem nézhet rá senki.

Ezek a gondolatok közt aludtam el.

Reggel kb 11-kor keltem. Kócos hajjal, fáradt szemmel battyogtam be Serenához, aki a plafont bámulva fekütt az ágyában. Észre se vette, hogy benyitottam.

- Jó reggelt, drága feleségem. - mondom gúnyos hangon.

- Jó reggelt. - mondja de le se veszi a tekintetét a plafonról.

- Baj van?

- Nincs csak gondolkozok... - feleli de kicsit sem úgy, mintha minden redben lenne.

Bemegyek és leülök az ágy szélére de ő még mindig  a plafont pásztázza.

- Mióta figyelsz..? - kérdezi suttogva.

- Csak most nyitottam be. -válaszolom összehúzott szemöldökkel.

- Nem úgy értem. Mióta figyelsz a házamban?!

Mégjobban összehúzom a szemöldökömet. Honnan a  francból tudja?

- 14 éves korod óta. - felelem most már én is halkabban.

Serena 14 éves kora óta a nagymamájával lakik. Az apjáról nem tudok semmit, az anyja meg elhunyt. Nem tudom miért van úgy kiakadva ha felhozom az apját... A nagymamája is elhunyt 19 éves korában, azóta egyedül lakik.

Sóhajt egyet de megsem lepődik.

- Tudtam, hogy ott vannak a kamerák. Csak amíg a nagymamámmal éltem, nem kerülhettem ki, mert hülyének nézett volna. - halkan felnevet a gondolaton. - De amikor elhunyt... megkértem, hogy szereljék le a kamerákat, mert zavarnak, de azt mondták, hogy nem tehetik. Ezt elkezdtem furcsálni. Szerinted miért kerülöm az összes kamerát 3 éve?

- Nem tudom. - lepődök meg.

Tény és való, hogy az utóbbi 3 évben rohadt kevésszer láttam a kamerákban Serenát. Néha néha a konyhai kamerán láttam csak, de azon kívül, sehol.

- Azért mert tudtam, hogy azokat nem a nagymamám szerelte fel. Tudtam, hogy nem az... apám. - suttogja az utolsó szót. - És ebből kikövetkeztettem, hogy a kamerák nem jelentenek jót. Úgyhogy igen. Ennyi az annyi.

Én óriási lepődötségben keresem Serena tekintetét de ő nem néz rám.

- Serena... figyelj. Én tényleg sajnálom az esküvőt.. mármint,  nem sajnálom, csak azt, hogy rád erőszakoltam. És azért sem sajnálom, mert végre magam mellett tudhatlak. Végre biztonságban lehetsz, mellettem. És ez nyugodtsággal tölt el. - mondom halkan mire végre rám kapja a tekintetét.

- Mi az, hogy végre magad mellett tudhatsz? És mi az, hogy mellett biztonságban lehetek? Megőrűltél? Melletted mégnagyobb veszélyben vagyok, mint eddig, valaha is voltam. - csattan fel. - Faszom tudja hány maffiának fáj rám a foguk, és faszom tudja, hogy mit akarnak velem csinálni. Kiraktál Olaszország legveszélyesebb emberei szeme elé, és akkor én most biztonságban lennék? Hah? Ha az nap nem jöttél volna be bárba, ha az nap nem rabolsz el, akkor most nem kéne attol fosnom, hogy mikor rabolnak el újból.