Mr. Ördög és Én

3. rész

Serena szemszöge:

Miután megittam egy fél üveg vodkát, az elrablóm bevezetett a könyvtárba. Csak ámultam és bámultam. Életemben nem láttam ennyi könyvet. Minimum 30 méter magasággú volt a szoba és szerintem a hossza is. Létrák vezettek fel a könyvekhez, és volt egy második szint is, ahol szintén könyvek voltak. Az alsó szintről fellehetett látni a második szintre, mivel csak egy kisebb járdaméretű, korláttal szegélyezett út vezetett körbe fentről a könyvekhez. Imádtam. Imádtam, imádtam, imádtam.

Aztán hirtelen abbahagytam a bámulást és a férfira néztem.

-Ez mind szép és jó. De hogy hívnak? És én miért vagyok itt? - kérdezem összehúzott szemöldökkel.

- Damieno vagyok és 2 dolog miatt is itt vagy. Az apád.. - nem hagyom hogy végig mondja, inkább közbeszólok.

- Az apámat, ne merd emlegetni. -förmedek rá. - Soha többet. Mégcsak szóba se hozd. Ha megmered tenni, életemre esküszöm, hogy megöllek.

Meglepődik de bólogat.

- Serena ha tudni akarod, hogy miért vagy itt, akkor muszáj beszélnem az apádról. - az utolsó szót már suttogja.

Idegesen sóhajtok egyett, majd engedélyt adok neki, hogy beszéljen róla.

- Szóval inkább a másikkal kezdem. Egyrészt azért vagy itt, mert Matt, nem tudom ismered-e, de kirabolta az egyik szállítmányomat. - mondja határozottan.

- Matt? - összehúzom a szemöldökömet. - Matt soha nem rabolna ki senkit.

- Hát sajnálattal közlöm, hogy akkor nem az akinek mondja magát. Az egyik maffiacsapatnak dolgozik, aki az ellenségünk.

Sóhajtok.

- Oké, és a másrészt miért is vagyok itt?

- Másrészt pedig... szóval. - megköszörüli a torkát. - A te apád az enyémnek ígért... Pontosabban nekem ígértek téged, hogy... amint felnőttünk, te az enyém leszel.. És ezt az apád azért ígérte, hogy kifejezze irántunk a tiszteletét..

Kikerekedik a szemem,  kezemből kiesik a vodkásüveg. Ripigyára törik amint a padlóhoz ér és én csak ekkor kapok észbe és rezzenek össze. Hátrébb lépek és a már darabokra tört üvegre nézek. Mintha csak a lelkemet látnám. Az apám elárult, és odaígért valakihez, akit nem is ismerek, és nem is akarok megismerni.

Idegesen felnevetek és most először a szemébe nézek. Bekönnyezek de nem hagyom, hogy egy könnycsepp is lecsússzon az arcomon.

- Remélem tudja a rohadt apád, az enyém és te is, hogy nem egy kibaszott tárgy vagyok. Nem ígérgethettek engem csak úgy oda senkinek, főleg nem úgy, hogy én mégcsak bele se egyeztem. Nem vagyok a tiéd. Nem vagyok senkié. - mondom jobban bekönnyezve, majd erőt veszek magamon. Veszek egy mély levegőt és folytatom. -  Mond meg az apádnak, hogy kibaszottul nem leszek senkié. Verhettek, kínozhattok, éheztethettek de rohadtul nem leszek senkié. Álmodozzatok csak. - mennék el, de Damieno megfogja a kezemet és visszaránt.

- Ez nem így működik. Nem te döntesz. - förmed rám. - Az apád nekem ígért, úgyhogy az enyém is vagy.

Elmosolyodok  és lekeverek neki egy isteniset. Kirántom a kezemet és rámutatok.

-Ha mégegyszer hozzám mersz érni, és úgy mersz kezelni mint egy tárgyat, biztos hogy nem éled túl. - felmutatom a kezemet. - Látod? Nincs rajtam gyűrű. Még dönthetek, és én azt mondtam, hogy nem.

Az arcát fogja ahol megütöttem és büszkén elmosolyodik.

- Csakhogy 5 nap és eksüvő van, szivi.

Elkerekedik a szemem. Megmozdulni sem tudok. Csak nézek magam elé, és Damienora.