Mr. Ördög és Én

19. rész

Damieno szemszöge:

A percekből órák lettek, az órákból napok, a napokból pedig hetek lettek. 3 hete, hogy Serena nem kellt fel. És én mind a 3 héten, minden másodpercben mellette voltam. Éjjel, nappal. Ha munka volt, Nichre bíztam, de nem mozdultam Serena mellől.

Egyszercsak az egyik ujja megmozdul. Csak egy apró pillanatra, és akkor is csak megremeg. Felkapom a fejemet és ránézek. Majd újból megremeg az ujja. Majd újra és újra míg nem a tenyere is megmozdul.

Serena szemszöge:

Az ujjamat kezdem mozgatni, de nem sikerül nagyon. Nem tudom jobban, mert minden megeröltetés fáj. A szememet nem tudom kinyitni, mert túl nehezek a szemhéjaim. Lassan a csuklómat is sikerül megmozdítanom, amikor egy kezet érzek meg a sajátomon. Hirtelen kiakarom nyitni a szememet, úgyhogy meg is teszem. A reggeli napsugarak villámként csapódnak a szemembe, ami kivakítja a retinámat is. Elősször csak hunyorgok, majd egyre jobban sikerül, mire már teljesen kitudom nyitni a szememet. Egy ismerős arcal találom szembe magamat. Összehúzom a szemöldökömet majd rekettes hangon megszólalok.

- Te meg ki vagy? - kérdezem suttogva, mert nem megy jobban.

A férfi halálosan sápatt lesz, majd az arcáról lehervad a mosoly és totálisan meglepődik. Üveges szemmel néz.

- Serena... - suttogja.

Elcsuklik a hangja majd halkan nevetésben török ki.

Újból meglepődik.

- Tudom, hogy te vagy az Nich. - suttogom.

A maradék remény is elszáll a szeméből, majd mégjobban elsápad. Hangosabb nevetésben török ki.

-Damieno. Ennyire azért ne nézz hülyének, hogy elfelejtelek. A hülye fejedet képtelenség lenne elfeledni. - suttogom mosolyogva mire ő is halkan felnevet.

Könnyezik de nevet. Tudom, hogy megkönnyebbült amiért felkeltem de a hülyeségemen mégis csak nevet.

- Istenem, te asszony. Meglőtt mellkassal is képes vagy viccelődni. - néz rám mosolyogva, de ez nem olyan mosoly amit eddig láttam tőle.

Ez őszintébb. Boldogabb. Gyerekesebb mosoly amit eddig megszoktam tőle. Tényleg úgy mosolyog rám, mint egy kisfiú, ami igenis, nagyon jól áll neki. Ennél aranyosabb mosolyt még sose láttam.

- Meddig aludtam? - kérdezem suttogva.

Damieno abbahagyja a mosolygást és a nevetést.

- Serena, te nem aludtál. Te kómában voltál.. és 3 hétig... - közli olyan halkan, hogy alig hallom.

- Tessék? 3 hétig? - én is elsápadok és magam elé bámulok.

- Mostmár minden rendben van. Még pár napig bent tartanak megfigyelésre, utána már hazajöhetsz. Az ügyek is elvannak rendezve, Matt társait is elkaptuk. - mondja boldogan de én sehogy se tudok most az lenni.

Megöltem Mattet... Megöltem, hidegvérrel... Istenem, megöltem egy embert.

Nem engedem, hogy elsirjam magamat csak meredek magam elé.

- Damieno, kérlek most menj ki. Menj haza és majd gyere értem vissza ha már kiengednek. - utasítom halkan mire meglepődik.

- Serena, végig itt voltam veled, most sem lesz másképp. - feleli határozottan.

- Nem akarok most vitatkozni. Kérlek, menj haza, pihend ki magadat és gyere vissza ha kiengednek. - mondom és a szemében látom a csalódotságot de végül rábólint.

Ad egy utolsó puszit a homlokomra, majd kimegy és csönd.

Csönd. Semmi zaj. Csak a gondolataim üvöltenek, ami szétszedi a fejemet. Küzdök, ellenállok, de semmi sem hatja meg ezeket a zűrzavaros, hangos, kiabáló gondolatokat.