Álmok fogságában | mia cara II.

hét

∘✩ 7 ✩∘

A délután gyorsan elrepül: az edzés viszonylag sikeres – már ami a bonyolultabb ugrásokat illeti –, és a mozizás is jól alakul Sammel. Mint ahogy azt neki is említettem, nem néztem utána, miről szól a film, csupán azt tudtam, hogy a kedvenc színésznőm játssza a főszerepet. Így aztán kíváncsian vártam, de nagy bánatomra nem igazán tetszett. Számomra túl ijesztő volt, ezért végig Sam kezét szorongattam, és az ujjaimon keresztül figyeltem csak a vásznat. Sam persze jól szórakozott rajtam, és nem győzte hangsúlyozni, hogy ő előre megmondta, hogy ez lesz. A moziteremből kisétálva bevallotta, hogy ő egyébként élvezte, úgyhogy örülök, hogy legalább egyikünk értékelte az általam választott filmet.

– Mit csinálsz suli után? – érdeklődik Violet az ebédszünetben.

Egyikünk sem jár ebédre, ezért a folyosókra kihelyezett kanapék egyikét foglaljuk el. Kipakoljuk az otthonról hozott kajáinkat, ami az ő esetében két különböző szendvics, lekváros bukta és egy csomag csipsz, az én esetemben pedig egy doboz cézár saláta.

– Tanulnom kell – felelem, miközben előkeresem a villámat, ami valahol a táskám mélyén lapul. – Brandon orvoshoz megy, ezért elmarad az edzésünk, Samnek pedig meccse van. Idegenben. Szóval kihasználom a helyzetet, és megcsinálom az olvasónaplót irodalomra. – Megtalálom a villát, felbontom a salátát, és belekóstolok. Egész délelőtt nem ettem semmit, így a gyomrom megkönnyebbülten fogadja az ételt. – És te?

– Nekem szabadom van – vágja rá Violet, és a szendvics csomagolásával zörög. – Jaj, mégsem – kap a fejéhez, és arca csalódott vonásokba rendeződik, mint mindig, amikor eszébe jut, hogy valamiről elfeledkezett –, matekoznom kell. Holnap írunk. – Beleharap a szendvicsébe, és közben valamit gyorsan pötyög a telefonján, majd felnéz a kijelzőből, és ismét megszólal. – Csak mert arra gondoltam, csinálhatnánk valamit. De akkor mégsem.

– Sajnálom – húzom el a szám, mert tényleg szomorúnak tűnik. – De tanulhatunk együtt, ha gondolod – vetem fel az ötletet, hátha sikerül felvidítanom. – Egy kávézóban – teszem hozzá, mert tudom, hogy a kávé a gyengéje. Ahogyan az enyém is.

– Tényleg? – csillan fel a szeme. – Ez, mondjuk, jó ötlet. Legalább majd fogsz tudni nekem segíteni, ha elakadnék.

– Persze, de az olvasónaplót mindenképp be szeretném fejezni – közlöm vele, hogy tudja, nekem is vannak prioritásaim. És, természetes módon, a tanulmányaim elsőbbséget élveznek.

Violet bólint, majd megegyezünk, hogy mikor találkozunk, mert előtte haza kell vinnem Calebet, majd elkísérni őt fociedzésre, és csak utána érek rá.

A kanapén üldögélve eszegetünk, és mindenféle apróságról csevegünk, mint például Sam, Violet és Logan ügye, hogy milyen undorító a mai ebéd szaga, vagy hogy inkább édeset vagy sósat ennénk-e életünk végéig. Csak a szokásos.

✧

– Jó legyél, majd anyu jön érted – nyomok egy puszit az öcsém feje búbjára.

A tornaterem ajtajában állva figyelem őt, ahogyan odasétál a többiekhez. A gyereksereg lassan bemelegíteni kezd, én pedig pár percig még nézem az edzést, és csak utána indulok haza. A táskám a vállamon lóg, az anyag feszül a könyvek és a laptopom súlya alatt, ezért fél kezemmel az aljánál tartom a biztonság kedvéért. A kávézó, ahol a találkozót beszéltük meg Violettel, a gimi közelében van, pár utcányira az épülettől, bent a városban. Nincs messze Caleb sulijától, így komótosan haladok az enyhén jeges aszfalton, ami még a pár nappali ezelőtti havazás nyomait viseli. A jég néhol töredezett, apró foltokban takarja a járdát, és alaposan oda kell figyelnem, nehogy elcsússzak.