Álmok fogságában | mia cara II.

huszonkettő

∘✩ 22 ✩∘

– Megjöttem – szólok be a konyhába, miközben leveszem a kabátom.

Az idő egyre inkább melegszik fel, de azért egy vékony dzsekire még mindig szükségem van. Hiába, fázós típus vagyok.

– Kicsim – kiált anyu –, gyere vacsorázni, most lett kész a spagetti.

Gyorsan kezet mosok, és korgó gyomorral lehuppanok Caleb mellé.

– Mi újság? – nyomok egy puszit a feje búbjára.

– Én rúgtam a legtöbb gólt a mai edzésen – meséli lelkesen.

– Ez nagyon jó – mosolygok rá, és összeborzolom a haját.

Nagyon aranyos, és hatalmas pozitívum, hogy a korához képest alig idegesítő. Bár nincs köztünk annyira szoros kapcsolat a nagy korkülönbség miatt, azért jól kijövünk, és igyekszünk időt szakítani a közös együttlétekre – és szerintem ez a fontos.

– Tessék – teszi le elém anyu a tányért, és ő is helyet foglal az asztalnál.

Feltekerek a villámra egy adag tésztát, és a számba tömöm. A darált hús és a paradicsomos szósz elkeveredik a nyelvemen, és az ízek eufóriájába esve hunyom le a szemem.

– Anyu, ez valami mennyei!

– Örülök, hogy ízlik – nevet fel halkan, amitől kellemes melegség árad szét bennem.

Jólesik, ha mosolyt tudok csalni az arcára mindazok után, amiken az utóbbi időben keresztülment.

– Milyen volt az edzés? – érdeklődik, miután kortyol egyet a poharából. – Visszatért már Brandon a síelésből?

– Hát ez az – biccentek, és röviden összefoglalom a mai napot: a telefonos hírt a balesetről, az edző, majd az én kirohanásomat, végül az ethanös mizériát, miszerint puszta szerencse, amiért most van itt, és hajlandó kisegíteni a versenyen.

Anyu lélegzet-visszafojtva hallgat, majd mikor a beszámolóm végére érek, kissé megkönnyebbülten bólint.

– Akkor ezek szerint még sincs veszve minden, ugye?

– Reméljük. Igazából most minden Ethanön múlik. Betanulni a koreográfiát ilyen rövid idő alatt, tökéletesen elsajátítani minden mozdulatot, kiépíteni a megfelelő mennyiségű kémiát – jutnak eszembe az edzőm szavai még hónapokkal ezelőttről. – Szóval, ha ez nem sikerül, akkor tényleg bukott ügy az egész. De még van három hetünk – próbálok pozitív és bizakodó lenni. – Sasha szerint Ethan valamiféle országos bajnok, ezért minden rendben lesz. Remélem is.

– És – kezdi anyu lassan – mi van, ha mégsem jön össze? Arra is fel kell készülni...

– Tudom – bólintok közömbösen, de egy kicsit megrándul a gyomrom.

– Nem lelombozni akarlak vagy valami – teszi hozzá gyorsan. – Csak nem szeretném, hogy aztán egy hatalmasat csalódj, és a padlóra kerülj.

– Miután Sasha kiborult, bevonultam a lányvécébe – elevenítem fel a délután történteket. – Ideges voltam, és rettentően dühös, és nem akartam előtte tombolni. Már így is eléggé kivolt, a viselkedésemmel csak feltettem volna a pontot az i-re – magyarázkodom, de anyu a fejét rázva jelzi, hogy teljesen megérti, miért kellett nekem egy kis magány. Ismer, és tudja jól, hogy az ilyen érzelmi megrázkódtatásoknál szükségem van az egyedüllétre. – Tehát bementem a vécébe. Ott aztán dühöngtem egy sort, de végül sikerült megnyugodnom. Sőt, annyira átkattant bennem valami, hogy úgy voltam vele, még örülök is, hogy így alakultak a dolgok. Mármint nem Brandon balesetére gondolok – teszem hozzá gyorsan, miután észbe kapok, mennyire félreérthetőek a szavaim –, hanem arra, hogy végül nem indulunk a döntőn. Hirtelen megszabadultam attól a hatalmas lelki tehertől, ami az elmúlt időszakomat végigkísérte. Megkönnyebbültem, végre ismét kaptam levegőt. Gondolatban már azt tervezgettem, miket fogok csinálni a szabad délutánjaimon – mosolyodom el halványan, amikor felidéződik bennem a mindaz, ami a csempén ülve formálódott az agyamban. – De így, Ethan betoppanásával minden megváltozott, és ismét feléledt bennem a remény. A kitűnő szereplés, a dicsőség lehetősége, a továbbjutás esélye a nemzeti bajnokságba. Mert igaz, hogy jó lenne már egy kis nyugi – vonom meg a vállam, mert csak most jut el igazán a tudatomig, mennyire kifáraszt lelkileg is ez az időszak –, de ha már eddig megcsináltuk, ne adjuk most fel. Bírjuk ki a végéig. Mert különben az eddigi belefektetett munkának nem lesz semmi eredménye. És azzal nemcsak Sashának okoznék csalódást, hanem magamnak is.