Két világ határán

15.rész

Hector szemszöge:

Hosszú hetek után végre eljött az a pillanat, amikor Helennel közösen élhetünk. Este vacsorával és meglepetéssel készültem neki. A lakást már előre berendeztük, hogy mindent tökéletesen találjon.

-Helen, van valami, amit meg akarok mutatni neked, - mondom izgatottan, ahogy a lakásunkba érünk.

Helen szemeiben felcsillan a kíváncsiság. -Tényleg? Mi az?
-Vettem egy lakást, -  vallom be mosolyogva, ahogy megnyitom az ajtót.

Helen arca rögtön elragadja a meleg és otthonos légkör.
-Oh, Hector, ez gyönyörű! -  mondja, ahogy körbenéz.

Helen szemszöge:

Héctor meglepett egy gyönyörű lakással, amelyet közösen fogunk otthonunkká tenni. A belépéskor azonnal éreztem a szeretet és gondoskodás hangulatát.
-Helen, itt van valami, amit meg szeretnék neked mutatni, - mondja Héctor izgatottan, miközben kinyitja az ajtót.

A lakás látványa lenyűgöz.
-Tényleg? Mi az? -  kérdezem kíváncsian.

-Vettem  egy lakást, -  vallja be mosolyogva, és belépünk.

A lakás melegsége és otthonossága azonnal elvarázsol. "Oh, Hector, ez gyönyörű!" mondok, miközben körbenézek.

Hector szemszöge:

Boldogan figyelem, ahogy Helen körbenéz a lakásban.
-Körbevezetlek, -  mondom, miközben a hálószobába vezetem.

Megállunk az ágy mellett, és Helen arcán látszik, hogy tetszik neki a hely.
-Helen, szeretlek, - vallom be, és gyengéden megcsókolom.

Helen mosolyogva odahajol hozzám.
-Én is szeretlek, Hector.

A szenvedély egyre erősebb lesz köztünk, és együtt érezzük, hogy mostantól kezdve ez a lakás a mi otthonunk lesz.

---

Helen szemszöge:

Izgatottan figyelem, ahogy a meccs elkezdődik. Ez Hector utolsó mérkőzése a szezonban, és nagyon szeretném, hogy győzelemmel zárja. A lelátón ülök, és büszkén nézem őt, ahogy játszik.

Az első félidő békésen telik, de aztán az ellenfél egyik játékosa kezd kötekedni. Hectornál van a labda, amikor a srác becsúszik, és Hector elesik. Látom, hogy a lábát fogja, és azonnal pánikba esek.

-Nem, nem, nem... - suttogom magamnak, miközben látom, hogy mindenki a pályára rohan.

Hector szemszöge:

Fájdalom nyilall a lábamba, amikor a becsúszó játékos eltalál. A földre zuhanok, és érzem, hogy valami nincs rendben. A csapattársaim és az orvosi személyzet azonnal körülvesznek.

-Hector, jól vagy? - kérdezi egyikük aggodalmasan.
-Nem... a lábam... - válaszolom szaggatottan.

Helen szemszöge:

Az orvosi személyzet Hectort a kórházba szállítja, és én azonnal utánuk indulok. A várakozás végtelennek tűnik, míg végre az orvos kijön.

-Dr. Martinez, mi történt vele? - kérdezem aggódva.

-A lába megzúzódott. Pihenésre és ágy nyugalomra lesz szüksége, - mondja az orvos.

Megkönnyebbülök, hogy nem súlyosabb a sérülés, de aggódom, hogyan fogja viselni a kényszerpihenőt.

Hector szemszöge:

A kórházi ágyban fekszem, és próbálom feldolgozni a történteket. Helen belép a szobába, arcán aggodalommal és szeretettel.

-Sajnálom, hogy így alakult, -  mondom csendesen.

Helen megfogja a kezem. 
-A lényeg, hogy rendbe jöjj. Itt leszek veled minden lépésnél.

Ebben a pillanatban, ahogy Helenre nézek, tudom, hogy minden rendben lesz, amíg ő mellettem van.

Helen szemszöge:

A következő napokban minden időmet Hector mellett töltöm. Látom rajta, hogy nehezen viseli a pihenést, de próbálja tartani a jókedvét. A lakásunk egyre inkább otthonná válik, ahogy együtt töltjük az időt.

-Jó reggelt, szerelmem, - mondom neki mosolyogva, amikor belépek a szobába reggelivel.

-Jó reggelt, -  válaszolja Hector, és próbál mosolyogni, de látom rajta a fáradtságot.

Hector szemszöge:

Helen folyamatosan mellettem van, és segít átvészelni ezeket a napokat. Bár nehéz elfogadni, hogy most nem játszhatok, az ő szeretete és támogatása mindennél többet jelent.

-Köszönöm, hogy itt vagy velem, -  mondom neki egy nap.

Helen gyengéden megsimogatja az arcom.
-Mindig itt leszek neked, Hector.

Helen szemszöge:

Egyik nap úgy döntök, hogy meglepem Hectort. Tudom, hogy mennyire szereti a csapatot és a focit, így megszervezem, hogy a csapattársai meglátogassák őt.

-Hector, van egy kis meglepetésem számodra, - mondom neki mosolyogva.

-Mi az? -  kérdezi kíváncsian.

Ekkor belépnek a csapattársai, és az arca rögtön felderül.
-Fiúk, hogy vagytok? - köszön nekik lelkesen.

Hector szemszöge:

Nagyon jó látni a csapattársaimat, és egy kicsit elfelejtem a fájdalmat. Beszélgetünk, nevetünk, és ez az együttlét sokat segít a gyógyulásomban.

-Helen, ez fantasztikus volt, - mondom neki, amikor a többiek elmennek.

-Tudom, mennyire hiányoztak, -  válaszolja mosolyogva.

Helen szemszöge:

Hector napról napra jobban lesz. Egy nap, ahogy együtt sétálunk a parkban, megállít, és mélyen a szemembe néz.

-Helen, te vagy a mindenem, - mondja. -Nem tudom, hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot nélküled.

-Én is így érzek, Hector, -  válaszolom, és szorosan megölelem.