Kiscsibe - HyunLix

5. Ami téged vonz, azt te is vonzod

Szóval... Mióta Trixie megszületett, a legnagyobb problémám azt volt, hogy egy napon miként fogom neki elmondani az igazságot. Bevallom, nem kicsit vonzott a gondolat, hogy sosem tudja meg.

Erre tegnap szó szerint a semmiből megjelenik Hyunjin, az apja. Mert igaz, hogy biológiailag férfinak számítok, de egyben én vagyok az anyja is. Jó kis kalamajka, mi?

Mint kiderült, annak a jómadárnak, aki elmondása szerint nyaralni jött, nincs szállása. Ennek egy igencsak egyszerű oka van: a falusiak úgy gondolták, hogy mivel én is koreai származású vagyok, majd szívesen befogadom. Hiszen én beszélek vele közös nyelvet.

Meg a jó édes... azt nekik!

És csak hogy tuti legyen, ez a majom amint ezt meghallotta, adni kezdte a hülyét, miszerint ő egy árva mukkot sem beszél angolul.

Na meg a jó édes... azt neki is!

Így esett meg ez a csodálatos eset, miszerint a saját otthonomban vagyok vele összezárva. És nem, nincs vendégszobánk. Szegény, szerencsétlen pára így a kanapéra lett száműzve.

Hát mindjárt megsajnálom! Ja nem.

Mármint... Na jó, de. Szabályosan rossz nézni, ahogy fájlalja mindenét. Nem csodálom, az a kanapé nagyon kényelmes tud lenni, kb. egy film erejéig. Annál több időre már felér egy kínzással. Egy ideje már gondolkodom a cseréjén, de még valahogy sosem volt annyira fontos, hogy meg is tegyem.

Hyunjin elvileg egy hétig marad. Őt elnézve ez a pár nap alatt szó szerint megöli őt a kanapé. Lehet, hogy...?

Nem Felix, állj le, nem fog veled aludni! Nem!

- Jó reggelt Apu! - jelenik meg Trixie szemét dörzsölve a konyhában, ahol mi is a reggeli kávénkat iszogatjuk éppen.

- Jó reggelt Kiscsibe! Hogy aludtál? - húzom az ölembe vidáman mosolyogva. Leírhatatlanul büszke vagyok rá ebben a pillanatban.

- Hyunjin bácsi...? - fordítja felé a fejét, mire az említett kérdőn néz hol rá, hol rám. Őt figyelmen kívül hagyva csak megrázom a fejem, mire az én kicsi kincsem is elmosolyodik és máris felszabadultabban folytatja a csicsergést.

- Francia? - nyög fel kelletlenül Hyunjin is, amikor végre abbahagyjuk a beszélgetést és Trixie elszalad mosakodni.

- Ühüm - bólintok büszkén. - Trixie-t kicsi kora óta tanítom angolra, franciára és koreaira. Van egy játékunk: minden reggel ő dönti el, hogy aznap melyik nyelvet használjuk. Ma ez mellett döntött - ecsetelem büszkén. - Szerintem nem tetszel neki. Még rá is kérdezett, hogy érted-e. Úgyhogy ma franciául fogunk beszélgetni. Beszéled a nyelvet vagy ezt sem, pont, mint ahogy az angolt sem? - nézek rá megvetően.

- Izé... - vakargatja meg zavarában a tarkóját. Ez új, ilyet korábban nem csinált. - Lehet, hogy megtanultam egy kicsit, mert te jutottál róla eszembe - motyogja. Én pedig csak tágra nyílt szemekkel nézek rá.

- Hogy mi? - bukik ki belőlem. Franciául.

- Én még mindig szeretlek Felix - érkezik a válasz. Amivel egyszerre több elég komoly probléma is van. 1: Nem, egyszerűen nem teheti. Nem szerethet. Nem! 2: Franciául. A francba, pedig azt hittem, legalább lesz egy nyelv, amin tudok Trixie-vel beszélni, míg itt van. Erre kiderül, hogy ez a majom tökéletesen beszéli. Hát az eszem megáll! És persze nincs egy negyedik nyelv, amit megtanítottam volna neki. Mivel én sem beszélek többet. Ch! - Hé, baba, minden rendben? - ráz ki a gondolataimból, anyanyelvére váltva. Nem tudom, milyen érzelmek és gondolatok tükröződhettek az arcomon, de ő szabályosan aggódik.