Kiscsibe - HyunLix

4. Amitől félsz, bekövetkezik

Azt mondják, hogy amitől rettegünk, bevonzzuk és valóra válik. Én egyszerre rettegek ugyanattól, amire a leginkább vágyom: hogy megtalálnak minket.

De erre holmi kicsi az esély. Szerencsére. Sajnos.

A nevem Lee Felix és lassan 5 éve tűntem el a köztudatból. A fedősztori szerint daganatot diagnosztizáltak nálam, emiatt vonultam vissza. A valóság azonban az, hogy férfi létemre teherbe estem az akkori szerelmemtől, Hwang Hyunjintól. Egykoron egy feltörekvő idol fiúbanda oszlopos tagja voltam, de mikor kiderült, hogy várandós vagyok, csapot-papot otthagyva szálltam fel az első repülőre, egyenesen ide, Ausztráliába.

Jó, ennél azért bonyolultabb volt, de a lényeg ez: szerződést szegtem, amiért azonnali hatállyal menesztettek, kaptam egy fedősztorit és köszönés nélkül hagytam ott a srácokat. Ők már csak az általam írt levelet kapták meg, amikor visszaértek az aznapi táncpróbáról. A családom még ennyit sem kapott. Nem mintha mióta bekerültem a Stray Kids-be, olyan sokszor tartottuk volna a kapcsolatot. Igaz, az csak a kényszer és a távolság miatt volt, számomra könnyebb volt így. Most pedig itt élek velük egy kontinensen és még csak nem is tudnak róla.

Önző vagyok, tudom.

De az akkori helyzetben számomra ez volt a legegyszerűbb döntés. Azonnal eldöntöttem, hogy Hyunjint a végletekig védem és tagadom, hogy bármi közünk lett volna egymáshoz a csapattársi kapcsolaton túl.

A gyermek sorsa azonban nem volt ennyire egyértelmű.

Hogy nem fogom elvetetni, ez kérdés sem volt a számomra. Viszont nem tudtam, hogy képes leszek-e neki bármit is biztosítani önerőből.

Szerencsémre egy barátom a segítségemre sietett a bajban és egy időre nekünk adta az itteni nyaralóját. Ami egy olyan lehetőséget adott, amire még csak gondolni sem tudtam előtte: a terhességet ott vészeltem át, szülés után azonban új életet tudtam kezdeni, anélkül, hogy bárki tudta volna, hogy ki vagyok, milyen a múltam és mi közöm van a házhoz, a Stray Kids-hez vagy éppen a saját gyermekemhez.

Tudom, kegyetlenül hangzik.

Átélni is az volt.

Több hónapon keresztül nap mint nap azon őrlődni, hogy hogyan tovább, valódi kínzás. Fogalmam sem volt, hogy mi fog velem, velünk történni. Szerencsémre mivel nem volt lefixálva a szerződésemben, hogy mi a teendő terhesség esetén - mivel ugye férfi volnék, vagy mi -, illetve mint kiderült, az is enyhített a büntetésemen, hogy nem voltam koreai állampolgár, így csak attól tiltottak el, hogy valaha is a Stray Kids neve által nyereséget szerezhessek a jövőben. Na nem mintha szerettem volna ezek után ilyet. De ha mégis megtörténne, súlyos kártérítést követelhetnek rajtam. Persze ők a mai napig nyernek rajtam, pusztán azzal, hogy a jogdíjak náluk maradtak és ennyi idő után sem vesztem el a süllyesztőben, ahogy azt mondani szokás.

Viszont ami igazán lényeges, hogy nem vették el a korábban megszerzett pénzemet, így nem kellett azon aggódnom, hogy miből megyek, megyünk tovább. Az az összeg, ami akkor a bankszámlámon csücsült, több, mint elég még egy jó ideig.

Így már csak egy, de annál súlyosabb kérdés várt rám: mi legyen a gyermekkel? Képes leszek felnevelni? Hiszen én is csak egy nagyra nőtt gyerek voltam, igazából teljesen önállóvá sosem váltam. Fiatalon kerültem a Stray Kids-be, és valljuk be, egy csapat gyerek voltunk és elég hamar a sztárok életét kezdtük el élni.

Túl sok volt az ellenérv. Nem ellene. Ellenem.

De eljött az a pillanat, ami mindent megváltoztatott. Amikor minden korábbi baljós gondolatom semmissé vált és bár maradt bennem kétely bőven, már nem tudott érdekelni egyik sem. Nem, többé már nem.