Kiscsibe - HyunLix

18. A vétekben a következmény a legnagyobb hiba

Felix jókedvűen ér vissza ideiglenes szállásukra, ahol addig élnek, amíg nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy haza menjen. Még magának sem vallotta be teljesen, csak játszik a gondolattal, de a félelmeitől eltekintve, ő bizony nem bánná, ha nem csak ideiglenesen, hanem véglegesen is ide költöznének. Igaz, teljesen személytelen a lakás, hiszen - legalábbis egyelőre - nem terveznek vele hosszútávra, így nem is törekedtek arra, hogy a magukévá tegyék. Az állandóan használt dolgaikon és a ruháikon túl tényleg nem költöztek be jobban. Sehol egy kedvenc tárgy, egy emléket őrző fénykép vagy akár csak egy színes virág. Semmi.

Ma visszament tanítani. Egész kellemes napja volt a nyelviskolában, diákjai örömmel fogadták és mind nagyon várták már vissza. Régen érezte magát ilyen jól! Hiába, még ő sem akarta ezt a pszichológus dolgot, be kell látnia, valamit csak tud a vén csóka, ha képes ilyen jól érezni magát.

És ez a jó hangulat, sőt, már csak annak a tudata is elég energiát biztosít a számára, hogy végre azokkal a fontos kérdésekkel is foglalkozzon, amivel az elmúlt hetekben, hol a kórházi tartózkodása miatt, hol a sikertelen hazatérése miatt nem tudott. Ilyen téma például a közös jövőjük, amiben immár hárman alkotnak egy családot.

Igaz, Trixie és Hyunjin kapcsolata még nem felhőtlen, sőt, ami azt illeti, sokkal inkább semleges, semmint pozitív, de látja, hogy mindketten próbálkoznak és néha, amikor hosszabb időt töltenek együtt, mondjuk egy filmes este alkalmával, Trixie megkínálja Hyunjint is a kezében tartott popcornnal vagy éppen neki is önt üdítőt. Aprócska momentumok, mégis, az ő szívének leírhatatlan boldogságot okoznak. És Hyunjin is mosolyogva meséli el neki ezeket a pici gesztusokat, amikor este elmennek aludni. Ő ilyenkor persze úgy tesz, mintha semmiről sem tudna. Túlságosan imádja hallgatni ezeket a beszámolókat és nézni azt a hatalmas mosolyt azokon a csodálatos ajkakon.

Lassan, de biztosan haladnak egy boldogabb jövő felé.

- Megjöttem! - kiáltja el magát vidáman, amint belép a számára egyre kedvesebb lakás ajtaján. Talán felhozhatná a témát, hogy költözzenek ide véglegesen. Igen, nem is tűnik olyan rossz ötletnek.

- Szia Baba! - libben be a folyosóra Hyunjin és egy szerelmes csókkal köszönti őt. - Beszélnünk kell.

- Huhh, bele a közepébe - nevet fel idegesen a szőke, miközben cipőjét a helyére teszi. - Baj van? - kérdez rá a másik arcát látva.

- Gyere a nappaliba! - És semmire sem várva fordul meg és indul előre. Ez pedig még inkább megijeszti őt. Az pedig, hogy a szobában a többiek és kislánya is ott van, egyenesen halálra rémiszti. - Ülj le kérlek! - mutat egy üres helyre. Ő pedig nagyot nyelve fogad szót. 

Ennyit a jókedvről. 

Vajon miről van szó? Mi történt? Baj van? Ő csinált valamit? Rossz hírt akarnak vele közölni? Talán az orvosa mondott nekik valamit, amit ő még nem tud? Esetleg Trixie-vel vagy a többiekkel van baj?

Fizikailag láthatóan mind rendben vannak, de arcuk nem enged semmi jóra következtetni. Bár nem is gyászosak, így annyira rosszra sem. Sokkal inkább elszántak, semmint szomorúak. Ez talán jó. Vagy nem? Egyedül Trixie arca meggyötört és a kezét is tördeli. Ő csinált valami? Ha igen, mégis, mit, hogy ennyien kellenek, hogy elmondják? Vagy csak véletlen, hogy mind itt vannak? Pusztán az időzítés a rossz?

- Mondjatok már valamit! - csattan fel talán pillanatok, talán percekkel később, mikor gondolatai már kezdik az őrületbe kergetni, miután senki sem szólalt még meg.

- Trixie-t zaklatják az iskolában. Miattunk. És amiatt, hogy eddig álnéven élt - böki ki Hyunjin, ami miatt szíve egyszerre kezd el száguldani, mégis rendszertelenül ütemeket kihagyni, a világ egyszerre lesz elképesztően hangos, mégsem hallja a többieket és agya pánik üzemmódba kapcsol. Hiszen a legnagyobb félelme vált valóra. Pont emiatt menekült eddig, hogy ettől megóvja! Emiatt szenvedett és dobott el magától mindent! Mégsem tudta megvédeni ettől.