Kiscsibe - HyunLix

16. Nem minden igaz szó jobb, mint a hazug

Állítólag hazugságban élni rossz.

Állítólag mindig jobb az igazság, még akkor is, ha az fáj.

Állítólag.

Nos, Trixie valószínűleg ebben a pillanatban a legkevésbé sem gondolja így. Alig pár perce tudta meg, hogy Apa nem csupán meleg, vagy legalább vonzódik a férfiakhoz is, de Apa igazából Anya. És Apa az a férfi, akit valamilyen, még számára is megmagyarázhatatlan okból, de zsigerből gyűlöl az első pillanattól, hogy meglátta itt, Apa (vagy Anya?) kórtermében. És szeretné jó távol tudni magától. Mondjuk a Föld nevű bolygó túloldalán, ott talán kellően messze lesz tőle.

- Hogy micsoda? - bukik ki belőle meglepettségében ez a két apró szócska, amikor agya végre elkezdi feldolgozni az elhangzottakat.

Hát ekkora bődületesen nagy hülyeséget sem hallott még! Még hogy Apa igazából Anya?! Hah, az év átverése! Mert nem lehet igaz... Ugye?

- Trixie, tudom, hogy nehéz elhinni. Mikor először nekem mesélte... - kezd bele tétován Hyunjin, de Trixie haragos tekintete és felemelt mutatóujja megakasztja mondandójában.

- Ne! TE... Te ne! - vág a szavába, ezzel is csendre intve a férfit, aki jobbnak látja nem ellenkezni. Így sem épp fenékig tejfel a kapcsolatuk, jobb, ha ebben az érzékeny pillanatban nem húzza ki nála a gyufát. - Ap... Any... Most mégis melyik? - néz kétségbeesetten Felixre. - Ti most szórakoztok velem? Inkább előálltok ezzel a mesével, minthogy bevalld, az igazi anyukám és ő - mutat a fekete hajúra - testvérek, vagy legalább rokonok és miután meghalt, te rá cserélted le őt? Vagy nem is halt meg? Nem kellettem neki? Miattatok hagyott itt engem? - kérdezi a végét már sírva. A szíve szakad meg még a gondolattól is, hogy valójában az anyukája szánt szándékkal eldobta magától.

- Ne mondj ilyeneket! Sosem tudtalak volna elhagyni - rázza meg Felix a fejét, miközben könnyei apró patakokként folynak végig az arcán. Valóban sosem tudta elhagyni. De a lelkiismerete gyötri, hogy bizony a terhessége elején, ó, még bevallani is fájdalmas, hogy sajnos nem is olyan kevés ideig, de nem volt abban biztos, hogy maga fogja felnevelni a kislányát. Mégis milyen szülő ő? Képes lett volna eldobni magától?! Még akkor is, ha abban a helyzetben úgy gondolta, hogy így jobb lenne neki, erre egyszerűen nincs mentség.

- Apa! Ne... Kérlek, ne hazudj! Te nem lehetsz Anya! Azt mondtad, ő meghalt! Most akkor melyik? - csuklik el a hangja a végére, amelyből mérhetetlen mértékben cseng ki a kétségbeesés és a bizonytalanság. Úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt és minden, amit eddig biztosra tudott, már nincs. Pontosabban soha nem is volt. Hiszen Apa valójában Anya. Apa pedig csak most bukkant fel. Akit eddig Apának hívott, róla, sőt, ami azt illeti, mindkét férfiról kiderült, hogy híresebbek, mint a jelenlegi amerikai elnök és még nagyszülei is vannak Ausztráliában és Koreában.

Hát az esze megáll, de hirtelenjében!

- Kiscsibe, kérlek, hidd el! Nem kell, sőt, fura is lenne, ha anyának hívnál. Ahogy Hyunjint sem kell apának hívnod, ha nem szeretnéd - kezd bele egyszem gyermeke vigasztalásába Felix, de csak a mondata végére jut el a tudatáig, hogy pontosan mit is ejtett ki azokon a gyönyörű ajkain, így ijedten néz szerelmére, akinek az arcán talán nagyobb fájdalom tükröződik, mint eddig bárkinek, akivel csak találkozott. Mégis hogy mondhatott ilyen butaságot? Hogy lehetett ennyire meggondolatlan?

De értsd meg kérlek Hyunjin, ez Trixie érdeke!

- Nem kell? - szipogja a kislány, ami mindkét felnőttet kizökkenti a pillanatnyi kétségeikből és néma kommunikációjukból, amelyben a szőkeség a másik bocsánatáért esedezik.