Kiscsibe - HyunLix

15. A gyógyulni akarás a gyógyulás legnehezebb része

- Azt hittem, hogy megértetted, hogy nem csinálhatod ezt tovább!

- Meg... De szükségem van rá!

- Hyunjin, a családodnak van RÁD szüksége! Nem neked ezekre a szarokra!

- De-he-he! - zokog fel, amitől ez a rövid szócska is artikulálatlanná válik. - Chan, én ezt nem bírom tovább! Túl sok a stressz. Trixie gyűlöl. És túl régóta vagyok józan.

- Ez akkor sem megoldás - válaszol enyhébben, miközben magához öleli a földön kuporgó és szabad szemmel is jól láthatóan remegő Hyunjint, aki szóról szóra kezd egyre jobban kiborulni. Úgy érzi, egyszeriben a szíve szakad meg. Rossz látnia, hogy barátja ennyire szenved, pusztán attól, hogy nem vitt be a szervezetébe semmilyen mérget, ami tompítaná a tudatát és a negatív gondolatait. - Támaszkodj ránk! Sírj! Őrjöng! Pusztíts! Vagy amit csak akarsz! Bánom is én. Csak kérlek, ne nyúlj ezekhez! - könyörög, miközben a pulton lévő, számára teljesen ismeretlen üvegcséket és tasakokat bámulja, amikben a jó ég tudja, mik vannak és miként és milyen természetes vagy épp alkotott nyílásokon kell azokat bejuttatni az emberi testbe.

Mind a heten egy szállodában szálltak meg és alig 10 perce jött be a szobájába. Csak rá akart nézni, más célja tényleg nem volt vele. Ennek oka pedig az volt, hogy rossz érzés kerítette hatalmába, amit az sem enyhített, amikor rájött, hogy a másik túl régóta van csendben.

Kicsivel több, mint két órája jöttek haza a kórházból, miután Felix lenyugodott és az orvosa is hazatessékelte őket. Ez alól Trixie lett a kivétel, aki kisírta magának, hogy maradhasson. Hyunjin sem akarta ott hagyni, de a kislánynak volt egy vitathatatlan előnye vele szemben: kiskorú és a kórházi ápolásra szoruló az egyetlen törvényes hozzátartozója.

Amikor Trixie kimondta, hogy neki csak Felix van, egyértelműen észrevehető volt, hogy Hyunjinban ott és akkor megtörik valami. Hiszen ismételten emlékeztették rá, hogy hiába biológiailag ő az apja, valójában az égvilágon semmi köze nincs hozzá. 12 év alatt mindössze pár napot töltött velük, amire a lány talán nem is emlékszik. Most pedig még a vak is messziről látja, hogy szó szerint gyűlöli őt.

Már akkor reménykedett benne, hogy nem készül majd semmi ostobaságra.

De az egész napos fáradtság és ez a rengeteg élmény, ami érte őket, még Chanből is kiszívta minden energiáját, ezzel pedig szinte teljesen kikapcsolva a leaderként évekkel ezelőtt oly tökéletesen kiélesedett ösztöneit. Így eshetett meg, hogy majdnem hagyta, hogy baj történjen.

Bár valóigaz, kissé elkésett, mert Hyunjin már részeg. De a fecskendőt csak tervezte kibontani, amikor belépett. Legalább azt sikerült megakadályoznia.

Fogalma sem volt róla, hogy ez a hülye lövi is magát! Pedig a könyökére kötött szorítás alatt jól látszanak a régebbi tűszúrások. Némelyik kifejezetten ronda. Ki tudja, vajon hányszor tette meg az évek során? És mikor utoljára?

Ugye, legalább arra volt esze, hogy minden alkalommal új tűt használt és nem kapott el semmi fertőzést? Abba bele sem mer gondolni, hogy esetleg valaki más után használt volna tűt.

Te jó ég, még ezzel is foglalkoznia kell! Muszáj elrángatniuk egy vizsgálatra. Az hiányzik még nekik, hogy elpatkoljon, mielőtt boldog lehetne. Vagy éppen azután, hogy egy család lesznek.

Mert, ha törik, ha szakad, azok hárman igenis egy család lesznek. Ezt ő eldöntötte és nem igazán lesz beleszólásuk. Sőt, ha Felix fejében csak megneszeli, hogy megfordul a távozás, biz isten az első székhez hozzákötözi, amit talál. Még egyszer nem teheti ezt meg velük!