- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 20.rész -

Teljesen ledöbbentem. Soha nem gondoltam, hogy fogok valaha még találkozni a vérszerinti anyámmal.

-De mondd el, hogy kerültél ide? - lépett hozzám közelebb majd kezét a hátamra simította. Újra melegség árasztott el.

-Részt vettem egy küzdő meccsen és... - hirtelen nagy fájdalom hasított a fejembe. Térdre rogytam.

-Hé, hé jól vagy? Itt nem lenne szabad érezned fájdalmat. - kérdezte aggódon.

-Jól vagyok csak a gyógyszerem... - nyúltam zsebemhez. A műanyag dobozka pedig ott volt. Kivettem belőle egy pirulát és bevettem. Újra teljesen jól voltam. - Az micsoda? - nyúlt hirtelen a dobozkáért. - Fájdalomcsillapító? - olvasta le a kis szöveget. Bólintottam. - Mióta szeded?

-Kb. Másfél hónapja. Miért?

-Másfél hónapja?? - kerekedtek ki szemei. - Van mellék hatása? Nem ismerem, ezt a fajtát.

"Nem bízhatsz benne!" -súgta a kis hangocska a fejemben. Miért ne bízhatnék a saját anyámban? Nem hinném, hogy tenne ellenem bármi... Hirtelen nagy kín futott végig a testemen. Összeestem.

Édesanyám rögtön odaugrott.

-Ez biztosan csak fájdalomcsillapító? - nézett hol rám, hol pedig az üvegcsére. Bólintottam, azonban látszott rajta, hogy nem hisz nekem. - Történt valami a meccsen még? Megmérgeztek? Adtak be neked valami tudatmódosított vagy...

"Igen, méreg volt" - súgta a hang.

-Igen, méreg volt. - mondtam ugyanazt, amit a hang mondott nekem.

-Milyen fajta? - húzta fel egyik szemöldökét.

-Nem tudom, egy sebet vágtak rajtam és úgy került a szervezetembe. - válaszoltam magam elé meredve. Újra hatalmas kín futott át a testemen. Felordítottam a fájdalomtól.

-Ez akkor valami új dolog lehet. - vizslatott engem. - Elájultál utána? Biztosan úgy kerültél ide. - elemezte a történéseket - Akkor éber kómában lehetsz most a való életben.

-Éber kómában?

-Igen. Hallod mit mondanak neked mások, de nem tudsz rájuk reagálni. - magyarázta. - Csak orvos voltam. - mosolygott rám büszkén.

-Én is az vagyok. - mosolyogtam vissza bágyadtan. Könnyek gyűltek a szemében.

-Komolyan kicsim? - simított végig arcomon – Biztosan nagyon ügyes lehetsz.

-Igyekszem mindenkin is segíteni mégha...

- A legkisebb remény is van rá. - fejezte be a mondatomat. - Régen én is mindig ezt mondtam.

-Tényleg?

-Igen. Na, de vissza kell menned szívem most már. - törölte meg szemeit majd felsegített - A többiek már várnak vissza. - simogatta meg fejemet. - Vigyázz magadra! Szeretlek! - ölelt magához. - Erre a gyűrűre pedig – mutatott hirtelen gyűrűre. - Mindennél jobban vigyázz, értetted? - nézett rám teljes komolysággal.

-Még az életem árán is. - mondtam majd megöleltem utoljára édesanyámat. - Ég veled anya! - intettem neki majd elmentem.

Éreztem valaki érintését a kezemen. Nem mertem kinyitni a szememet.

-Tudhattam volna, hogy valami ilyesmire készülnek... - akadt meg hirtelen majd mély levegőt vett – Sem PD-t, sem pedig PD egyetlen lányát sem tudtam megvédeni. - ütött hirtelen valamibe. Nehezemre esett nem összerándulni ijedtségemben. - Ezért nem leszek soha vezető! Ezért sem akarok az lenni! Soha semmit sem tudok megvédeni. Soha semmit, ami fontos számomra... - kezdett el szipogni. Akaratlanul is, de kinyitottam a szememet.

-D...? - súgtam alig hallhatóan.