- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 48.rész -

A fejemben a gondolatok csak úgy kavarogtak. D meg fog találni? Rá fog jönni, hogy kijöttem? Vannak emberei, akik figyelik a házat? Most nagyon remélem, hogy nem.

Futva rohantam az egy utcával arrébb lévő hangszerboltba. Mikor elé értem muszáj volt a térdeimre támaszkodnom, mert a sport még mindig nem számított az erősségeim közé. Mikor végre kaptam levegőt bementem. Nem volt valami nagy durranás és nem is volt nagy. Minden annyira réginek hatott, mintha egy 1000 éves veterán boltba tértem volna be.

- Jó napot miben segíthetek? - jött egy női hang. A hang irányába kaptam a fejemet. Egy idős szemüveges őszes hajú néni volt.

Mosolyogva sétáltam hozzá közelebb.

- Jó napot! - köszöntem majd lehúztam a gyűrűmet és odanyújtottam neki.

- Ohh, ez egy igazán gyönyörű darab! - mosolyodott el. - De már nem számítunk be. - adta volna vissza, mire megráztam a fejemet.

- Nem tudna benne segíteni, hogy mégis mire utalhat az írás, ami benne szerepel?

- Oh, dehogynem! Megpróbálhatok. - vette vissza majd egy nagyító és lámpa alátette. Csak úgy forgatta megállás nélkül ujjai között majd felnézett rám és szó nélkül a kezembe adta. Csodálkozva néztem rá. - Nem kéne itt lenned. - mondta komoran.

- Miért? Azt mondták, hogy...

- Te PD és GP gyermeke vagy igaz? - kérdezte, mire bólintottam. - Most újra megnézve nagyon is hasonlítasz édesanyádra, bár apád szemét le se tagadhatnád, hogy tőle örökölted. - ezen kicsit felkuncogtam, amin Ő is elmosolyodott. - Részvétem mindkettőjük miatt. - fogta két keze köze kezemet.

- Anyát nem ismertem csak apát. - magyaráztam.

- Oh ez még sajnálatosabb. - hajtotta le fejét - Pedig egy csodálatos és gyönyörű nő volt. A bátorságáról nem is beszélve. Minden egyes embert meg akart menteni, akihez egy hajszálnyi remény fűződött is csak. - kezdett bele a mesélésbe majd intett kezével - Gyere üljünk le. Mesélek neked róla kicsit. Kérsz egy teát? - kérdezte, mire automatikusan megráztam a fejemet. - Rendben van, akkor foglalj csak helyet. - mutatott a kanapéra. Engedelmesen leültem majd megvártam, míg ő is leül.

- Igazából én is orvosnak tanulok, mert apa mindig azt akarta, hogy az legyek.

- Igen apád eléggé a megszállottja lett édesanyádnak az első pillanattól kezdve. - vett egy mély levegőt. Ez kicsit olyan, mintha én meg D történetét hallgatnám. Túlságosan hasonlónak éreztem. Ez talán véletlen? - De eléggé taszították egymást.

Erre összeráncoltam a homlokomat.

- Ezt még is, hogy érti?

- Mintha két ellenkező pólusú mágnest közelítenél egymáshoz. Pont annyira vonzották egymást és egyben taszították is. - magyarázta, mire elmosolyodtam. Biztosan aranyosak lehettek együtt. Bárcsak láthattam volna...

- Anyá-ék házasok voltak?

- Nem, de apád mindig is el akarta venni édesanyádat, ezért egy gyűrűt adott neki. - az ujjamra mutatott - Az a gyűrű volt az.

Ujjaimmal végig simítottam rajta. Szóval, akkor anya is makacs volt, mint én? Ez mélyen legbelül kicsit megnyugtat.

- És esetleg azt tudja, hogy ezt miért gravíroztak bele? - kérdeztem zavartan. A nő szemei megkeményedtek.

- Mert édesanyád és édesapád egy, olyan embert hoztak az életbe, akiben egyaránt megtalálható a jó és a rossz. Senki másban nincs meg ez. Egyedül benned. Te vagy képes egyedül, ezt a két dolgot megkülönböztetni egymástól és jó döntést hozni.

- Jó döntést hozni?

- Igen - bólintott majd kezét a kezemre tette - Jelenleg harc folyik és ennek a végét pedig, csak is te tudod elhozni. - mondta majd egy szempillantás alatt eltűnt.

- Mi a...? - néztem körbe keresve a nénit, de sehol nem volt. Ijedten álltam fel és hagytam el a boltot. Túl sok információ volt ez nekem. Túlságosan is sok. Örültem és egyben féltem. Kétségbeestem... akkor most tényleg minden csak is... rajtam múlik?