- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 55.rész -

Figyelem! Ez a rész egyesek számára felkavaró lehet. Mindenki saját felelősségéré olvassa el!

Aki, ennek figyelmében is belekezd, annak jó olvasást kívánok! ❤️

*Lilith visszatekintés*

-CSAK EGY KIBASZOTT KURVA VAGY! - csattant az újabb és újabb pofonok sorozata. -A TESTEDEN KÍVŰL, SEMMI HASZNOD NINCS! DE, EZT IS CSAK AZ ÉN GÉNJEIMNEK KÖSZÖNHETED! - ordította teljes torokból pár centire az arcomtól az én... anyám. Bár nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy nem ő az. Azonban egy dolog, tényleg közös volt bennünk. Mindketten elcseszettek voltunk egy férfi miatt. Ő apámtól én pedig... -Figyelsz te rám egyáltalán?! - ragadta meg karomat majd lökött neki a konyhaasztalnak, amire ráestem. A kemény fa recsegve tört össze a vaskos súlyom alatt. -Ha te nem lennél Ben élne! - kapott fel egy poharat majd dobta nekem. A testembe, azonnal beleköltözött a kín és a fájdalom. Kezemmel próbáltam védeni magamat, de ezzel csak azt értem el, hogy ne a mellkasomba csapódjon az átlátszó darab, hanem a karomba és az arcomba. Bár az arcomat csak súrolták. A karom nem volt ennyire szerencsés. A szilánkok durván a bőrömbe mélyedtek. -Menj és szedd össze a cuccodat! Holnap érted jönnek!

-É... é... értem? - dadogtam szerényen. Mondjuk beszélni se nagyon tudtam. Nem járhattam suliba csak is itthon lehettem. Nekem kellett az összes házimunkát megcsinálnom. A takarítástól, a főzésig. Anyám addig pedig, valahol a városban lófrált és különböző idegen palik ágyában fetrengett. Néha adódtak alkalmak mikor haza is hozta őket. Akkor, egyáltalán nem hagyhattam el a szobámat, mert ha megtettem volna, akkor... megöl.

Ez volt az egyik legsúlyosabb szabály itthon. Ezután jött az, ha nincs valami rendjén itthon, mire hazaért vagy valamit nem talált megfelelőnek, akkor... verést kaptam. Ami már... mindennapossá vált. És ezt mind úgy kellett tűrnöm, hogy semmit sem szólhattam. Pedig a szomszédok is tudtak erről, azonban féltek anyámtól. Ki ne félne egy volt maffia fejes feleségétől? Igaz, nem apa volt PD, aki a leghíresebb és a legkegyetlenebb maffia szervezet vezetője jelenleg a városban, de apának is volt egy csapatnyi "rossz" embere.

-Nem hallodtad, amit mondok?! Ha már ennyire haszontalan, a dobhártyádnak nevezett valami, akkor ki is szúrhatnám nem?! - fogott meg a semmiből egy tűt majd felém közeledett.

-Ne! Ne! Ne! - visítottam kezemet feltartva.
-FOGD BE TE KIS RIBANC! AZ VAN, AMIT ÉN MONDOK! - fogta le durván kezemet -Viseld a következményt, jó kislány módjára! - szúrta bele a jobb fülembe a tűt, amire egy hangos zúgás és fájdalom követte. Mostantól minden megszünt... Soha többé nem fogok hallani a jobb fülemre...

A kezemet kiszabadítva a fülemhez kaptam. Vért éreztem. Semmi mást. Soha nem fogok hallani már. Soha... soha... soha...

Szemeimbe könnyek gyűltek, mire anyám arcán, ezzel párhuzamosan, egy kaján vigyor terjedt szét.

-Ugye, hogy nem is fáj annyira? Ne aggódj! Már nem is fog többé. - mondta nyájasan majd hátra dobta a haját. -5 perced van összekészíteni a cuccodat. Számolom. - nézett a szemembe -1, 2, 3, 4, 5... - kezdett el számolni, mire gyorsan feltápászkodva a földről, a szobámba futottam. A fülem eszeveszetlenül fájt. A fejem lüktetett. A hátam sajgott. Miért kell pakolnom? Ki jön értem? Hova fogok menni? Mit fognak velem csinálni? Ugyanolyan pokoli lesz, mint az itteni napok, hetek, hónapok vagy évek? Nem hinném... ennél a pokolnál csak is jobb lehet. Ennél csak is jobb van. Csak is jobb létezik.

A szobám nyírfa ajtaján beesve, gyors ütembe pakoltam össze. Amit csak láttam belehajítottam a bőröndömbe majd összehúzva a zipzárját, felkaptam a fülénél és visszarohantam vele... anyámhoz.

-Már mindjárt letelik az időd! 10 másodperc! - kiáltotta. A szívem zakatolt, de őrült tempómba. Ha nem érek oda, ha nem érek oda, ha nem érek oda, akkor... lehet a másik fülem is bánni fogja. De arra még igazán szükségem van.
-9!
Muszáj sietnem!
-8!
Ha nem érek oda...
-7!
Ha nem sietek ennél jobban...
-6!
Ha nem szedem össze magamat...
-5!
Ha nem teszek úgy, ahogy ő mondja...
-4!
Ha nem tudom ezt megcsinálni...
-3!
Ha nem...
-2!
Ha ehhez tényleg ez kell, hogy eljöjjön a...
-1!
Az én napom.
-0!