- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 50.rész -

Amikor elkészültem a szenyókkal, akkor egy részét bevittem D-éknek. Különösen örültek neki a fiúk valamiért, amit D egy igencsak nem tetsző morgással díjazott. Nem is ő lenne, ha nem tetszene neki valami vagy, ha valamihez ne tudna valami csípős megjegyzést hozzá fűzni.

Azonban nem felejtettem el semmit sem. Aranyos, cuki és rámenős D ide vagy oda, a tények nem változtak, vagyis az, hogy ő titkolózott. Tudta nagyon jól, hogy JK és V él! TUDTA! Tudta mennyire fontosak számomra és, hogy mennyire hiányoznak nekem! Lilith-ékről nem is beszélve. Lilith... futott át a gondolataimban a lány neve. De szerettem őt. Annyira, olyan volt számomra, mint egy legjobb barátnő, sőt! Mintha a nővérem lenne! Mindig mellettem állt a jóban rosszban. Támogatott és úgy szeretett engem, ahogy vagyok. Rengeteg hülyeséget csináltunk, amitől néha D-t az őrületbe kergettük, de pont ez volt benne a szép. Ő volt életem első és talán utolsó barátnője. Biztosan megfogom bosszúlni a halálodat drágám! Bár belül még mindig bíztam abban, hogy Ő még itt van valahol a nagy világban.

Hobi tényleg megmerne ölni mindenkit a szervezetben? Azt a sok embert, akivel együtt nőtt fel? Azokat, akik mindig is az oldalát fogták és szerették őt?

"Hisz téged is szeretett mégis megölte az apádat". - súgta a kis hang. Igaza volt, azonban...
"Tudod az okát miért tette?" - ez mindig is érdekelt, hogy aki a gondolataimban van mennyit is tud valójában.
"Igen" - válaszolta kimérten. Az ereimben a vér is megfagyott. Szóval tudja...
"Micsoda?" - kérdeztem, azonban hirtelen feltépték az ajtót. Ezzel kizökkentve a beszélgetésből.

- Pakolj, indulunk. - hányta oda lazán és a szekrényéhez lépve kezdte el kihordani a ruháit.
- Mi? Miért? Meg ho...
- Egyszer nem tudnád, azt csinálni szó nélkül, amit kérek? - kérdezte kis éllel hangjában. Nyoma sem volt az előző kis konyhában lévő cukormázas D-nek.

- Nem - válaszoltam rá gondolkodás nélkül - És tudod miért nem? - fontam karba kezemet. Szemforgatva fordult felém, de úgy mintha ez annyira nehezére esne megtenni.
- Miért?
- Mert... - vettem egy mély levegőt. A szívem hirtelen baromira hevesen kezdett el verni - Mert fogalmam sincs megbízhatok-e még benned.

D szemöldöke az égig szökött.
- Mi van?
- Jól hallodtad.

Erre hitetlenkedve nevetni kezdett majd egy pillanat alatt komorult el. Ijesztő volt látni, ezt a gyors váltást.

- Na, ide figyelj - mondta olyan hidegen, hogy még a levegő is érezhetően megfagyott körülöttünk. Nagyot nyeltem. D felém tápászkodott. Egyik kezét a combom mellé, a másikat nyakamra kulcsolta majd hüvelykujjával állam alá támasztva emelte fel magára. - Amíg élsz addig igenis, azt csinálod, amit én mondok.
- Mi van, ha meghalok? - kérdeztem vissza reflexből. Szemei átváltoztak valami egészen sötétivé.

- Az soha nem történhet meg.
- És ha még is? Akkor? - lihegtem. Közelsége, mint egy vidámparki hullámvasút. Hol fent, hol lent mozgatott.
- Ha ez megtörténik - hajolt közel hozzám pont annyira, hogy orraink súrlódjanak egymással - akkor oda is elmegyek érted, hogy végül visszahozzalak. - mondta majd ellépett tőlem. Ruháit egy bőröndbe hajította. Hangos csattanással zárta be majd kapta fel. - 2 perced van összepakolni. - vetette oda még a válla felett hátra majd kisétált.

Meredten és bambán néztem azt a bizonyos pontot a falon, ahol nem rég még D volt.

Agust D... még is valójában mi féle ember vagy?