- 𝐃-𝐃𝐚𝐲 - (𝐀𝐠𝐮𝐬𝐭 𝐃 𝐟𝐟.) /Javítás Alatt/

- 51.rész -

A kocsiba bepakolva, teljesen készen állva az útra, készültünk el.
- Akkor, ahogy megbeszéltük. - erősített rá a tervükre D, a kocsinak dőlve egy cigit szívva, miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam.

- Igen, uram. - mondták egyszerre bólintva.
- JK és Henry ti előre mentek. - mondta, mire azok már szálltak is be a kocsiba. JK-re néztem, akinek tekintete szomorúan rám siklott. Rövid volt, de még is... túl sok mindent éreztem egyszerre. Zavaros, csalódott és kétségbeesett. De ez teljesen érthető. Bennem ezek az érzések már nagyon régóta meg vannak. Főleg mióta tudom az igazságot. De az tényleg az igazság lenne? Tényleg minden csak is rajtam múlik? Még mindig nem értem miért... Miért pont én?

- Szállj be. - utasított D, mire egy szó nélkül bólintottam és tettem, amire kért. - V - nézett hátra a visszavillantóból. A fiú, azonnal felkapta fejét neve hallatán. - Mindennel elkészültél?
- Igen, pont ahogy kérte. - válaszolta hallgatagon.
- Akkor jó. - mondta majd beindította az autót és a gázra taposott.

- Hova megyünk? - kérdeztem egy kis idő után.
- A szervezetbe. - válaszolta egyszerűen D.
- Mi?! Miért?! Hisz, azt mondtátok, hogy...
- Minden tartalékunk ott van és van az amiről nem tud J-Hope.
- Szóval...
- Szóval inkább pihenj. - nézett rám szigorúan fél szemmel.
- Ne kérj tőlem lehetetlent! - horkantam fel.
- A lehetetlen az, hogy bárki úgy gondolja, hogy engem legyőzhet és elpusztíthat. - markolta meg erősebben a kormányt - Azonban elmondom, ez lehetetlen.
- Miért?
- Mert én mindig egy lépessel előrébb járok, mint az ellenségem. - fordította felém fejét - Itt én vagyok a vadász. Én fogom levadászni őt.
- D... - súgtam halkan magam elé.
- Meg fogom bűntetni, azért amit tett. - markolta meg erősebben a kormányt - Megölte PD-t! - vágott ököllel a kerékbe majd összeszorította fogát - Azonban ez még mind semmi! - ordította. Ezt, hogy érti? Még is mit gondol?! Hogy beszélhet így, az apámról? Az agyam, azonnal szétrobbant az idegtől. Rögtön neki estem.

- Ezt még is, hogy mered mondani?! - akadtam ki. - HOGY VAN MERSZED AZT MONDANI, HOGY AZ APÁM HALÁLA SEMMI?! - kiáltottam majd megragadtam bőrkabátját és rángatni kezdtem. - Most állj meg! - rántottam egyet rajta, azonban megsem hallva engem nyomta tövig a gázt lábával. - AGUST D, MOST AZONNAL HÚZODJ LE! vagy az életemre esküszöm, hogy kiugrom a mozgó kocsiból, most rögtön! - engedtem el ruháját és már nyúltam is a kilincsért, hogy lássa teljesen komolyan gondolom minden szavamat.

A mutató és középső ujjamat beakasztva nyúltam a szürke fém alá és kezdtem el húzni magam felé, mire D egy hangos felmordulással nézett rám szeme sarkából majd farolt át jobb oldalra 3 sávot. Ezt követte egy éles 90 fokos kanyar, majd egy hullámzó út, amiután egy-két sötét utca jött, majd a semmiből megállt. Ezt akkora sebességgel megtéve, hogy előre vetődtem szinte az ülésről. D keze, azonnal védekezőn elém került és testemet visszahúzva a bőrülésre visszaültetett.

- Taehyung szállj ki! - utasította V-t, aki megszeppenve ingáztatta szemét köztünk - Tedd már ki a kurva seggedet a kocsimból! - üvöltött rá torka szakadtából. A fiú, teljesen berezelve és ijedve szállt ki a kocsiból. A tükörben láttam, ahogy egész testében remeg. Rosszallón fordítottam fejemet a mellettem ülőre.

- Most ezt tény...
- FOGD BE! - kiáltott rám majd kicsatolta biztonsági övemet. - Kezd kurvára elegem lenni belőled!
- Neked?! - sikkantottam fel - KOMOLYAN NEKED ÁLL MÉG FELJEBB EZEKUTÁN?? AZUTÁN A SOK MINDEN UTÁN, AMIN KERESZTÜL MENTEM MIATTAD! - mindenegyes szó után vállába fúrtam ujjamat - 6 HÓNAP, D! 6 HÓNAP ALATT... - törtem meg egy pillanat töredéke alatt teljesen. A hangom elcsuklott. A testem összeroskadt. A szívem kettészakadt. Hogy bízhatok még meg benne vakon? Hogyan? Hogy lehetek még rá képes? Azokután, hogy... hazudott nekem?

- Yana... - nézett rám kétségbeesetten majd kezét combomra helyezte, azonban elhúzódtam. Tudtam, ezzel hergelni fogom még jobban őt, de egy porcikám sem kivánta jelenleg az érintését.

- Ne érj hozzám! Nem akarom, hogy...
- Halkíts magadon. - nézett rám, olyan keményen, hogy szinte lyukat vájt belém. Hirtelen a szavam is elállt, de nem akartam magamat annyiban hagyni. Igen is ki fogok magamért állni! Legyen az bárki és bármi!

- Nem! ROHADTUL NEM FOGOK KUSSBAN MARADNI, MERT... - azonban nem tudtam befejezni a mondatomat, mert hirtelen kemény ajkai az enyémekre tapadt, ezzel minden gondolatomat ezernyi, millió kiscafatkára szétszedve. Mégis... mit csinál? Agust D... nem tudok rajtad kiigazodni...