"Síri csend, ami vetekedik a halál szagával. Sötétség, ami bűnös árnyakat védenek karöltve. Hideg, ami a vért is megfagyassza. Itt vagyok én, akinek fogalma sem volt eddig erről a helyről, vagy világról, hogy létezik, addig a percig, míg...
-Felébr...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
──────────•────────────────────────────────
Nem tudtam pihenni a szabad időmben, pedig igazán rám fért volna. És erről, nem a fájdalmaim vagy bármilyen rémálom tehetett. A gondolataimban megállás nélkül a reggeli lövészet óra játszódott vissza. Újra meg újra. Miért van ekkora hatással rám? Miért nem tudok tovább lépni rajta? Hisz... teljesen értelmetlen ezen rágódni. Semmi nem változik. Semmi nem változott ezzel. Totálisan hülyeség az egész! És haragszom magamra, azért, hogy nem bírok tovább lépni rajta! De mi van, ha...
-Hogy ment ma a lövészet? - bökött oldalba Hobi, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Talán most, jobb lenne kicsit kikapcsolni. Csak akár egy percre is.
Kábultan nézek fel rá, miközben az előttem lévő kaját turkálom.
-Semmi érdekes. - válaszolom egy kedvűen.
-Semmi érdekes? - nevet fel kissé idegesen. Gondolom nem tudja hova tenni a viselkedésemet. De ezzel nincsen egyedül. Én is pont annyira nem tudom, mint ő.
De egyszerűen, nem tudtam ráfigyelni. Tekintetemmel D-t kerestem meg. Ugyanúgy mellettem volt, de mintha most messzebb ült volna tőlem. Zavartan összeráncoltam a homlokomat. Aztán elgondolkodtam. Engem ez miért is zavar? Miért kéne engem ez, hogy zavarjon? De mégis érzek belül valami... furát. De miért?
-Van valami baj? - kérdezte hűvösen. Némán megráztam a fejemet. Bólintott.
-Nem hinném, hogy lenne, bár nem is érdekel. - mondta lekezelőn majd szendvicsébe harapott.
-Most miért...?
-Fogd be a szád! - ordított rám majd az asztalra csapott. Minden szempár ránk szegeződött. Lehajtottam a fejemet. Biztosan csak beképzeltem magamnak dolgokat, ami akkor volt a lövész teremben. Sőt, biztosan! Keveset alszom és kimerült vagyok. Többet kéne aludnom. Biztosan ez lehet a baj. Ahj, csak az a francos matrac! Teljesen szétszedi a hátamat.
-Minden rendben van Yana? - súgta a fülembe Hobi.
-Igencsak kicsit kimerült vagyok, semmi több. - válaszoltam hallgatagon. A fiú csak beletörődön bólintott. Most az egyszer hálás voltam, ezért neki.
Ezután 1 hónapon keresztül megállás nélkül csak kiképzésem volt. Mindennap RM-nél kezdtem a napot és RT-vel zártam. Rengeteget tanultam tőlük és sokat segítettek. Néha be kellett járnom V-hez is, hogy lekezeljünk pár sérült tagunkat, akik valami során megsérültek. Lehetett az kiképzés közben vagy egy találkozó okozta verekedés miatt. V-vel már egészen jól összebarátkoztunk. Hobi mellett ő volt a másik igencsak közel álló személy hozzám, azonban nem mertem neki még apámról beszélni vagy a múltamról. Féltem mit szólna hozzá. Féltem, ha megtudja akkor már nem fog többet hozzám szólni. Én pedig nem akartam őt elveszíteni.
-Már nem jársz mindennap kezelésekre! Mi történt veled? - mondta szívva a véremet V. Játékosan meglöktem a vállát.
-Jajj ne már V! Lassan most már amúgy is veled együtt járhatok gyakorlatokra! - mosolyogtam rá - Majd meglátod milyen veszélyes is vagyok valójában!
-Te? Na ne nevetess! Egy bogarat sem mersz bántani!
-Ne hozd már fel ezt mindig! Az csak egyszeri esett volt! Többet nem fog elő fordulni! - fontam karba kezemet durcásan. Tae hasát fogva nevetett rajtam majd hirtelen keze kezemre siklott. Meglepődtem érintésén. Ezt ő is észrevette.
-Ömm... bo-bocsi. Izé... ne-nekem most mennem kell... ma-majd találkozunk még. Szia! - hadarta zavartan majd kirohant. Ez mi volt? Mindegy, mert most legjobb barátom váltotta fel V-t, aki boldogan lépett be hozzám.
-Hogy van az én kedvenc kis emberem ma? - ölelt meg egy széles mosollyal az arcán.
-Meg vagyok Hobi. Neked, minek köszönhető ez a nagy öröm? - mértem végig egy mosollyal. Imádtam ilyenkor őt, olyan volt, mint valami kis boldogságbomba, ami kész bármikor robbanni és engem ellepni cukordarabkákkal csak, hogy vidám legyek!
-Van egy jó hírem! - ült le az ágyamra majd megpaskolta maga mellett a matracot. Én is helyett foglaltam majd kíváncsian figyeltem. - Ma kaptam egy parancsot, ami úgy szól, hogy a mai találkozónkra téged is vigyelek magammal! - mondta boldogan.
-Engem? - ráncoltam össze a homlokomat.
-Igen, téged. Agust D azt mondta ez jó tapasztalatszerzés lenne a számodra még mielőtt hivatalosan is az újoncok közé kerülsz! - Lehajtottam a fejemet. D parancsolta ezt... azóta az esett óta nem találkoztam vele csak mikor ettünk. De ott sem szóltunk egymáshoz. Mindkettőnk el volt a saját kis világában és ez így is volt rendjén. Aztán eszembe jutott valami.
-Ugye D nem jön velünk?
-Mit gondoltál? Szerinted csak úgy elengedlek felügyelet nélkül? - lépett be az ajtómon ő maga, Agust D.
