𝕍𝕒́𝕝𝕥𝕠𝕥𝕥 𝕤𝕫𝕖𝕞𝕤𝕫𝕠̈𝕘ű 𝕥𝕠̈𝕣𝕥𝕖́𝕟𝕖𝕥! 🔞🔞 Tartalommal .
Benji és Aaron Története.
****
Csak szeretők voltunk, de én többet akartam tőle. Szerelmes lettem, bár az eszem tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen hozzá képest senki vagyok.
*...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azt hittem, vagyis azt vártam, hogy egy igazi, Aaron-féle, szenvedélyes csókot kapok tőle, de ő csak egy lágy csókot lehelt a már elnyílt ajkamra.
– Gyere, kicsim, mert haza biztos nem mehetsz!
– Miért? – tértem magamhoz egyből.
– Velem... vagyis nálam maradsz, amíg Bobbyval nem beszéltem!
– Ó! Bár tudok vigyázni magamra... – nézek rá megjátszott haraggal – de egy fenséges férfi védelmét nem utasítom el. – újra vigyorogtam, és Aaron is kacagott velem, majd kiszálltunk az autóból, és a lift felé indultunk.
Azonnal a kezem után nyúlt, mintha egy párt alkotnánk már, de a liftig egyikünk sem szólalt meg. A garázs hatalmas, és a lift is kétszer akkora, mint az én házamban, gondolom, a lakása is jóval nagyobb. Épphogy bezáródott az ajtó, Aaron az ölébe kapott, én pedig úgy, mint korábban is a bárban, a csípője köré fontam virgácsaimat. Nem tökölt, azonnal az ajkamra mart, és ahogy én szétnyitottam azt, nyelvével máris az enyémet kutatta. Szorosan tartott, nem, inkább görcsösen szorított magához engem! Mellkas, ahogy összesimult, mindkettőnk zakatoló szívet éreztem! Úgy csókolt most, ahogy eddig még sosem! Vággyal, szenvedéllyel teli volt a csók, mégis egy újabb érzést, a birtoklást is érzem rajta! Nekem nincs is ellenvetésem az érzés ellen...
– Annira hiányoztál, kicsim! – suttogta az ajkamra, amikor felértünk az akárhányadik szintre.
Válaszolni akartam, hogy "te is nekem, szerelmem", hiszen már tudja, mit érzek, de ez alkalommal, a változatosság kedvéért, Aaron telefonjának a hangja zavart minket. Ő azonban nem zavartatta magát, el sem engedett, továbbra is az ölében tartva cipelt az ajtó felé. A telefonjával, amely közvetlenül az ágyékunk mellett rezgett, nem is foglalkozott.
– Szívem, fel kéne venned, a szomszédok...
– Nincsenek szomszédok, kicsim! – kuncogott, majd előkotorta nadrágjából a készüléket. – Mi a! – hagyta el egy szitok a száját, amint meglátta, hogy ki keresi ilyen későn.
Még mindig az ölében tartott, vagy inkább kapaszkodott belém, hogy eszembe se jusson megszökni. Rám kacsintott egyből, majd fogadta a hívást mégis.
