𝔸 𝕥𝕚𝕥𝕜𝕠𝕕 𝕟𝕖𝕞 𝕝𝕖𝕤𝕫𝕖𝕜. 𝔹𝕃. 🔞 BEFEJEZETT✅

22.

Rettegtem egész úton, amíg a lakásom felé tartottunk, ezért is fecsegtem Aaronnak felesleges dolgokról. Reggel még én magam nyugtattam őt, hogy Samanthával majd megbeszéljük, mit tegyünk... de azt is azért, hogy ne idegeskedjen! Ugyanis hiába is mondok mást, még mindig úgy gondolom: nem érek annyit, hogy Aaron miattam mindent elveszítsen! Hiszen ki vagyok én? Egy kis senki, aki a szép pofikáján kívül semmit sem tud felmutatni! Anyám is eldobott, és ha valaki nem keresi fel, még most sem venne tudomást rólam. Ha nincs Aaron, biztos kiborulok, majd azonnal válaszolok neki az üzenetre: mindent odaadok, csak azt a férfit hagyja békén, akit szeretek! A zsigereimben érzem... Nem is! Biztos vagyok abban, hogy anyám felbukkanásában Bobby keze van! Mégis a legfontosabb kérdés az, hogy ez mire volt jó neki! Ugyanis bár szerelmem nem látta, de én igen, hogy ez az üzenet akkor jött, amikor épp nem is beszéltünk! Bobby biztos volt abban már az elején, hogy Aaron is szeret, és fontos vagyok neki, így azt mondta, hogy ki fogunk békülni... Ezért tanácsolta azt is, hogy tűnjek el a szeme elől, majd a váratlan meeting, és Samantha beavatása is az ő ötlete volt. De miért? Miért viselkedett velem eleinte úgy, mint egy barát, és támogatott engem, majd miért változott meg, és kezdett erőszakoskodni velem, amikor megtudta, hogy én a barátjába vagyok szerelmes? Sohasem beszéltem neki anyámról, miért kereste meg? Mi lehetett a célja ezzel?

Ahogy kiszálltunk az autóból, végig a fejem kapkodtam, amíg a bejárat felé haladtunk, hiszen féltem, hogy megjelenik itt az a nő, aki életet adott nekem, de a tette után nehéz anyának neveznem. Arra figyeltem fel hirtelen, hogy Aaron a kezem után nyúl, és összekulcsolja ujjainkat, majd a lépcső felé vezet engem. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy elengedem meleg kezét, hiszen nem akartam bajba keverni, de az elégedett mosolyt látva arcán rögtön meggondoltam magam.

El ne engedd, Benji, mert akkor...! – fenyegetett vagy figyelmeztett a hang, amin mosolyogni tudtam csak.

– Te képes lennél felvállalni a szerelmünket? – kérdése a semmiből csapott rám.

Megálltam hirtelen, és Aaron komoly arcát néztem...

Ez a férfi fenséges! – jegyeztem meg magamnak, és mielőtt még a hang újra gúnyolódni kezdett volna velem, szerelmem tarkója után nyúltam, és elvettem azt, ami az elindulásunk óta hiányzott nekem. Nem tudom, mire gondolt pontosan, és az sem zavart, hogy a szívemet sem ismeri még. Amint ajkunk összeért, kéjesen morrantunk fel mind a ketten, mintha rég egymáshoz sem értünk volna. Aaron – akinek igazán ideje lenne már egy frappáns becenevet adnom – felül akart kerekedni rajtam, de nem csak ő makacs ám, így a tempót én diktáltam tovább. Faltam vékony, puha ajkát, és amíg azzal hadakoztam, – amit ő is élvezett ám – sunyi módon felkent a falra, amin én csak kuncogni tudtam.