Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

21.rész

Tartottam egy kicsit a szüleimmel való találkozástól, de nem Hope miatt. Szerettem volna ha ez a nap arról szól, hogy őt minél jobban megismerjék. De sajnos van egy olyan érzésem, hogy apám jobban ki lesz hegyezve erre a Bostoni ügyre. Megmondtam neki, hogy nem megyek. Azóta megállás nélkül hívogat.

Tegnap miután Hope elment visszahívtam, de nem lett más belőle mint veszekedés. Megmondtam neki, ha ennyire akarja menjen ő maga. Persze nem tetszett neki. Mit is vártam? Ő az vezérigazgató, én csak egy alkalmazott vagyok. Ez mindig így volt és amíg apám nem adja át a stafétát, ez így is marad.

Mikor elvégeztem az egyetemet, saját vállalkozásról álmodtam. Nem csak szimplán egy munkatárs akartam lenni valahol. Aztán jött az apám ajánlata, ami nem egészen így hangzott akkor.
-Társként fogunk ebben a cégben működni. Apa-fia, egyenrangú felek leszünk.
Azóta eltelt 10 év, de nem történt semmi. Többször megpróbáltam beszélni vele, de ilyen-olyan kifogásokkal állt elő.
Túl fiatal vagy.
Nincs kellő tapasztalatod.
Szinte most jöttél csak ki az iskolapadból.
Tudom, hogy jó vagyok abban amit csinálok. Épületek tervezek, alakítok át. Több multicég tervezése, kialakítása és megépítése az én nevemhez fűzhető. De ez még mindig kevés. Nem tudom mit kellene még tennem.

Talán igaza van Hopenak és a saját lábamra kell állnom, hogyha megakarom valósítani az álmaimat.
A rajzolás és a festészet terápiás célt szolgált a kezdetekben. Majd hobbi és szenvedély lett belőle. Szeretek alkotni, meglévő, vagy új dolgokat lerajzolni. Több száz elkészült képem van, talán itt az ideje, hogy megmutassam valakinek. Hátha lesz olyan galéria, aki szívesen kiállítaná az alkotásimat. Azzal, hogy megpróbálom, nem vesztek semmit.

Reggel, pontban 10 órakor ott voltam Hopert. Csodálatosan nézett ki. Egy nyári ruha volt rajta, a haja kiengedve. Gyönyörű volt.
Mikor beszállt az autóba, késztetést éreztem, hogy oda hajoljak és megcsókoljam.
Nem tettem, megálljt parancsoltam magamnak. Nem rohanom le, ha akar valamit, neki kell lépnie. A labda az ő térfelén pattog.

A szüleim a kertvárosban laknak. Nekik a belváros túl nyüzsgő és koszos. Anyám sose tudna egy olyan helyen lakni. Főleg mert anyám rend és tisztaságmániás.
Pont ezért utálom amikor meglátogat.
Mindig talál valamit, ami nem tetszik neki. De őt így szeretjük.
Én a belvárosban bérlek egy penthouse lakást. A szüleimmel ellentétben, én szeretek a központban lakni.

Az utat alig félóra alatt tettük meg. Korán érkeztünk, de a forgalom sokszor kiszámíthatatlan, nem akartam elkésni. És így talán apámmal is tudok beszélni négyszemközt még az ebéd előtt.
Felkanyarodok a felhajtóra és leállítom a motort. Hopera pillantok, aki tátott szájjal mered a házra.
-Nem semmi!-elnevetem magam. Ezt gondolom nem hangosan tervezte kimondani.
-Bocsánat, de akkor ez a ház... A miénk háromszor beleférne. A szüleid ketten élnek itt? Te is itt élsz? Basszus, ezekről nem is beszéltünk. Lefogunk bukni. Milyen barátnő az ilyen? Azt se tudom...
-Nyugalom.-megszorítom a kezét.-Nem lesz semmi baj. Csak add önmagad. Anyám már így is imád. Ha nagyon érdekel, a belvárosban lakok, ott van egy lakásom. Pár hete vagyunk együtt. Nem baj ha ezeket nem tudod. Nem vittelek még fel hozzám.-vállat vonok.-Ismerkedünk, ennyi. A szüleim nem lesznek kíváncsiak a szexuális életemre ha ez megnyugtat.-alig bírom visszafogni a nevetésem. Az a megszeppent arc, istenem, olyan édes ilyenkor.
-Rendben!
-Akkor? Bemehetünk végre?-kapok egy apró biccentést. Nekem ez bőven elég. Kiszállok az autóból és Hope is így tesz. Elég komoly viharfelhők vannak az égen. Jobb ha minél előbb bemegyünk.
-Gyere, mert hamarosan leszakad az ég.-Hope szedi a lábát, mellém ér, én pedig kézen fogom.
Az ajtó elé érve, már épp kopognék, de anyu megelőz.
-Na végre, azt hittem ki se szálltok az autóból. Gyorsan bújjatok be, mert ez a szél mindent behord.-magam elé engedem Hopet, majd én is követem. Adok anyámnak egy gyors puszit. Hope már a kezét nyújtaná, de helyette egy ölelést kap.
-Annyira örülök neked!-Hope meglepődik, de viszonozza az ölelést.
-Én köszönöm a meghívást.-anyám legyint majd elindul a nappali felé.
-Az apád a dolgozószobájában van. Ebéd előtt szeretne veled beszélni. Addig Hope és én a konyhába megyünk és csacsogunk kicsit.-látom a megrémült arcát. Nem akarja, hogy magára hagyjam. Megfogom a derekát és egy kicsit arrébb húzom.
-Nem lesz baj. Anya nem harap. Te is láttad, kedvel téged. Gyorsan beszélek apával és jövök.
-Ígéred?-anya minket figyel, így adok egy puszit az homlokára.
-5 perc és itt vagyok, rendben?-bólint. Elengedem a derekát és már lépnék el, mikor anyám megszólal.
-Nem kell szégyenlősködni. Nyugodtan megcsókolhatod.-Hope elpirul, de közelebb lép hozzám. Lehajolok hozzá és megcsókolom. Mikor elválunk egymástól még a fülembe súg.
-Siess!
Mosolyogva hagyom el a szobát. Ez a nő lesz a halálom.