I Am The Luna

38.rész

SEBASTIAN.

Letette a hívást…

Lenézek a telefonra, és éppen írni akarok neki egy szöveget, amikor megállok.

Kell neki egy kis idő..

Megbántottam őt, és hogy helyrehozzam a dolgokat és ezért időt kell adnom neki, amennyire csak szüksége van…

Hátradőlök az irodai székemben és a plafont bámulom. Az anyajegye…

Annyiszor próbáltam kutatni.. ez a szimbólum.. talán rá kell keresnem..

Megnézem a másik laptopomon is.

– Sebastian! - szólal meg anya hangja.

Kikapcsolom a telefonomat, a zsebembe csúsztatom, és kilépek az irodából, bezárva magam mögött az ajtót. A kávé illata megcsapja az orromat, mielőtt meglátom, ahogy a bögrét fogva sétál a folyosón.

„Tessék. Főztem neked kávét. Korán indulsz ma?” – kérdezi aggódva.

Megrázom a fejem. – Nem, csak be kellett fejeznem egy másik munkát. Hol van apa?"

Mosolya lehanyatlik, tudván, hogy most nem vagyunk a legjobb viszonyban, majd félrebillenti a fejét.

"Elment a barátaival a heti játékestjükre, emlékszel?

– Ó, igen, elfelejtettem – mondom.

Lehajtja a fejét, engem figyel. „Sebastian, jól vagy? Nagyon keményen edzel mostanában. Hallottam…

– Körülnéz, mintha valaki látna minket. – Azt hallottam, hogy egyre gyakrabban váltasz, és… futni mentél.

Úgy mondja, mintha szégyellnivaló lenne..

„És mi a baj ezzel? Vérfarkas vagyok, anya. Békét találok, ha magamhoz ölelem ezt az oldalt.” – mondom halkan.

Zara könyvének szavai eszembe jutnak, és kissé összeráncolom a szemöldököm. Ezt a beszélgetést anyával soha nem kérdőjeleztem volna meg.. azt mondtam volna egyszerűen aggódó anya..

De most megmutatta, milyenek vagyunk valójában. Egyre távolabb kerülünk önmaguktól.

– Tudom, de meg kell szelídítenünk a bennünk élő vadállatot. Nézd a zsiványokat.. az emberek így azt fogják hinni, hogy elvadulsz. - mondja, aztán finoman behúz a mosókonyhába és becsukja az ajtót.

- Mert páratlan vagy.

Megrázom a fejem. – Akkor nem kell aggódnod, mert nem fogok elvadulni. Nincs mit szégyellni.” – motyogom, próbálva leplezni ingerültségemet.

Bocsánatkérően mosolyogva bólint. – Sajnálom, kedvesem. Egyszer én is ezt mondtam, aztán akkora bajba kerültem, hogy azóta  nem mertem váltani.”

Összeráncolom a homlokomat, lenézek rá, mielőtt eltávolodnék, elveszem tőle a bögrét és a pultnak dőlök. Az öblítő illata erős a levegőben, a szárítógép zümmögése hallatszik a háttérben.

– Tudasd apával, hogy nem fogom feleségül venni Ciarát. Vannak gyerekeim, anya és nincs szükségem másik örökösre. Nem házasodok meg újra."

– És szerinted apád és Julian Toussaint megengedi ezt? .. nem is beszélve Zaráról. – kérdezi, meglepődve a hirtelen témaváltásomon.

Ráncolom a homlokomat.

– Nincs beleszólásuk, csak Zara véleményét veszik figyelembe és nem fogom erővel elvenni tőle a fiunkat. Ha idősebb lesz, hivatalos örökösévé teszem ennek a falkának. Nézd, anya, ha valaha is el akarok nyerni egy kis tetszést Zara szemében, hogy láthassam a gyerekeket, akkor nem hozok be véletlenszerűen csak úgy egy nőt az életembe.

Tudom, hogy működik anya elméje és remélem, ha a gyerekeket ösztönzésnek tekinti, az én oldalamon áll.

„Ah… de.. akkor… mi van Zarával… Hallom, hogy visszautasította Alfa Payne-t.”

Csillogás van a szemében és látom kattognak az agytekervényei.

„Nem, anya. Zarával végeztünk egymással, de ott vannak a gyerekek. Ők az enyémek is, nem igaz? Szóval mondd meg apának, hogy nem akarod, hogy Ciara legyen a menyed. Kérlek. "

Az alsó ajkát rágja, megbillenti a  fejét, és szinte látom, ahogy a fogaskerekek ismét pörögnek. Belekortyolok a kávémba, és hagyom, hogy átgondolja mindazt, amit az imént mondtam.

– Bízd csak rám. – mondja egy pillanat múlva.

– De van egy feltételem.

Az a tekintet a szemében, amivel a piacokon csereberél..

"Mi az?" – kérdezem, miközben lenyomom az utolsó forró kávét.

Összeszorítja az ajkát.

– Oké, tudom, hogy azt mondtad, hogy Zarával vége; DEEE.. képzeld el, ha közben valami történik …

Úgy értem, ha többet láthatod a gyerekeket és több időt töltesz Zara közelében, akkor szeretném, ha újra próbálkoznál. Azt akarom, hogy feléleszd azt a szerelmet, ami kettőtök között volt mikor házasok voltatok. "

Ó, azt tervezem, anya.

„Rendben” – mondom.

Anya könnyen átengedi a dolgokat másoknak, és ki tudja, kinek mondhat valamit, úgyhogy nem mondom el neki többet.

" Rendben van. Akkor a többi az én dolgom. Ezt a gondolatot olyan messzire viszem apád fejéből, hogy azt is elfelejti, hogy egyáltalán valaha mondott ilyet. " - köhög, én pedig rémülten bámulom őt.

Most arra gondolt ezzel, amire szerintem gondolt?

– Lehet, hogy  rémálmaim lesznek – motyogom belsőleg öklendezve.

– Nos, nem undorodnj ennyire kedvesem, végülis így csináltunk téged. Különben is.. Te is összehoztál már két gyereket úgyhogy szerintem …

„Anya, kérlek. Nem akarom ezt hallgatni!” – mormogom félbeszakítva, majd átnyújtom neki a kávésbögrét és kimegyek a mosókonyhából.

Hallom, ahogy nevet, én pedig megrázom a fejem.

Előveszem a telefonom, üzenem Justinnak, a bétámnak, hogy amíg elrepülök, addig itt mindent kézben tartsanak…