Párhuzamok

60. rész

Alig gördült be az állomásra a Roxfort Expressz, Fanny már ugrott is le róla. Nem tudta biztosan, de érezte és remélte, hogy a Weasley család legtöbb tagja várni fogja őket. Nem csalódott, éles szeme azonnal kiszúrta a sárkánybőr öltönyös ikreket: büszkén álltak egymás mellett és egyszerre mosolyodtak el, egyikük Fannyt, másikuk Angelinát látva.
Az előbbi lány megszaporázta egyébként sem lassú lépteit, majd Mr Weasley előtt hagyva a kocsiját, amiben a csomagjait tolta, azonnal Fred karjaiba ugrott. Behunyta a szemét és mélyen beszippantotta a fiú illatát. Könnyezve, mégis boldogan ölelte, nem foglalkozva senki és semmi mással, pedig Mrs Weasley, miután Harryt már megszeretgette, kedvenc fogadott lányát is a karjai között akarta tartani.
-Hiányoztál...-súgta Fanny Frednek.
-Te is nekem, hercegnőm-simogatta a jelenleg már üzlettulajdonos barátnője hátát, hagyva, hogy addig ölelje, ameddig szüksége van rá.
Miután Fanny a Weasley család többi tagját is köszöntötte - Molly Weasleynek két ölelést is adott, hogy megnyugtassa, a helyzethez képest jól van -, ideje volt Harry mugli rokonainak is odaköszönni. A kandallós eset óta szerencsére nem kellett velük találkoznia, de nem számított rá, hogy azóta gyökeres változáson mentek volna keresztül. Akkor ért oda a Dursleyék köré gyűlt varázslókhoz és boszorkányokhoz, amikor éppen Mordon recsegő hangú fenyegetése hallatszott a csoport közepéről.
-Remélem, hamarosan találkozunk, Harry-ölelte át a lány kereszttestvérét, miután szóhoz jutott. -Apa figyel rád onnan is, ez egészen biztos-mondta komolyan, de Dudley buta, rosszindulatú, Malfoyhoz hasonlító pillantása késztette arra, hogy ehhez egy csipet túlzást adagoljon. -Ha meg kell idéznem, csak szólj.

Nem sok idő telt el Dursleyék aurori megfenyegetése után, alig kezdődött el a nyári szünet, a White gyerekek Dumbledore üzenetét olvashatták két különböző helyen, de ugyanazzal a mondanivalóval: a Grimmauld téri örökség kérdése. A helyzetet Harry rokoni kapcsolata is tovább bonyolította, amit mugli nagynénje és nagybátyja nappalijában tárgyaltak meg. Petunia és Vernon nem voltak szívélyes vendéglátói az idős varázslónak, a gyanúsan bájos boszorkánynak és annak két szemtelennek tűnő testvérének.
-Alapvetően én vagyok a legidősebb, még ha nem is vér szerint, de Sirius lánya vagyok-hadarta el Fanny Dumbledore-t ismételve a tényeket, hogy a meglepett Harry biztosan megértse. -Viszont fiú örökös kaphatja a házat. Az ikrek közül is Flo az idősebb, így maradtál te Bennel, de...
-De közülünk én vagyok az idősebb-fejezte be Harry a mondatot.
Fanny bólogatott, miközben Dumbledore-ra nézett.
-Egyszerűen és gyorsan összefoglaltad a lényeget-mosolyodott el az igazgató.
-Siessünk is...-morogta Benjamin Dursleyékre sandítva, és amikor minden részlet, ház, manó sorsa elrendeződött, elsőként hagyta el a házat.

Fanny mélyen és békésen aludt, szorosan Fredhez bújva, aki védelmezően fonta köré a karjait. Mosolyogva nézett le barátnőjére, és gyönyörködött bájos arcában, a még ilyenkor is kedves mosolyában és hosszú szempilláiban; mindenben, amit láthatott belőle, mindenben, ami ennyi év után is ennyire megfogta. George Weasley nem kissé hangos belépése zavarta meg a nyugalmat.
-Szép jó reg...-kezdte a fiú, ám amikor észrevette az ott alvó Fannyt, elhallgatott.
-Idióta...!-suttogta Fred mérges arccal. -Ha felébreszttetted, neked annyi...!
-Bocs, Fred, azt hittem, már ébren vagytok-magyarázkodott halkan.
-Még nem. Ráfér a pihenés-cirógatta meg Fred a lány arcát, aki emiatt még szorosabban ölelte át, még közelebb bújt hozzá.
Molly Weasley legnagyobb bánatára, de megértésére, nem sok időt töltött az Odúban a lány. Fred sem tervezte azt, hogy távol lesz a barátnőjétől, így magától értetődő volt, miért tölti Fanny White már a második hetet az Abszol úton.
-Kimenjek?-ajánlotta fel George.
-Maradhatsz, ha nem ordibálsz.
George elmosolyodott annak ellenére, hogy ikertestvére az imént még idiótának nevezte. Látta, ahogy Fred Fannyra nézett, akár most, akár máskor; a szemében olyankor mindig különös fény csillant meg.
-Nehogy a hercegnőd felébredjen-jegyezte meg.
-Ne is-rázta meg a fejét Fred. -Muszáj kipihennie magát. Nagyon korán kelt az utóbbi időben minden nap.
-De melletted egészen jól tud aludni-vigyorodott el George.
Fred büszkén nézett testvérére.
-Na ugye.
Ismét Fannyra nézett, és egészen ellágyult a tekintete. A lány éppen ekkor nyitotta ki a szemét. Amikor meglátta a barátja arcát, elmosolyodott, ami Fredet még szélesebb mosolygásra késztette.
-Jó reggelt-suttogta Fanny, és nagyot nyújtózott.
-Neked is-feküdt vissza Fred, és magára húzta a lányt. -Hogy aludtál, hercegnőm?
-Nagyon jól-válaszolt, és egy lágy csókot nyomott a fiú ajkaira.
-Igazi szappanopera-jegyezte meg George nevetve, amiért egy bosszús pillantást kapott Fredtől, és ő is láthatta Fanny igazán piros arcát. -Jól van, már itt sem vagyok-állt fel és sétált ki.
Fanny hálás volt, hogy Fred kivételesen nem csipkelődött vele a pirulása kapcsán.
-Neked nem kell menned?-kérdezte tőle, miközben a hajába túrt. -Ki kell nyitni a boltot.
-George megoldja egyedül is-válaszolta Fred. -Utána meg megyek majd én is.
-És én is.
-Nem, te pihensz.
-Már pihentem eleget. Kérlek, hadd segítsek nektek!-nézett nagy szemekkel Fredre.
-Kicsit sokat vállalsz, nem?
Fanny megrázta a fejét miközben felült.
-Nekem nem sok.
Megpuszilta Fredet, és felállt, hogy megfésülködjön.
-Egyébként meg a kislányok nyolcvan százaléka azért vesz meg valamit, mert én itt vagyok.
-Valóban jó hatással vagy rájuk-értett egyet az üzlet egyik tulajdonosa.