Párhuzamok

55. rész

Mielőtt Fred és George Weasley otthagyták volna a Roxfortot, kiábrándító esemény következett be: a DS felszámolása és Dumbledore távozása. Fanny hálát adott Merlinnek, hogy Lydia aznap este nem volt a Szükség Szobájában, mert az egyik főzetéhez keresett az év ezen esti időszakában nyíló virágot.
A tagok lelkes gyakorlását egy alig látszódó és hallható ajtónyitódás szakította meg.
-Dobby!-kiáltott fel Fanny széles mosollyal, ő állt ugyanis a legközelebb a bejárathoz és éppen nem párbajozott senkivel.
-Fanny kisasszony!-esett majdnem össze a lihegő manó, és ha Fanny nem guggol le hozzá, nem a lány karjaiba, hanem a földre érkezett volna.
A lányt megrémítette a házimanó aggodalmaskodó tekintete, és sejtette, hogy nagyon felzaklathatta valami, ha idáig futott miattuk.
-Mi történt? Baj van?
-Ó, nem is kevés, kisasszony! És Dobby azért jött, hogy elmondja! Hol van Harry Potter?
-Harry!-kiáltotta Fanny, tekintetével a fiút keresve. -Harry, gyere ide, Dobby van itt!
Az ötödikes fiú az ajtóhoz sietett.
-Miért jöttél, Dobby?-kérdezte rosszat sejtve.
-Biztos árulás történt-elmélkedett Ron, aki követte barátját.
-Lydia-morogták a Weasley ikrek.
-Lydia sosem árulna el minket!-rázta a fejét mérgesen Fanny, de elmosolyodott, amikor Katie-től is ugyanezt hallotta.
-Ugyan, ő nem olyan-mondta a hatodikos lány.
-Lényegtelen, nem?-tolakodott oda Angelina. -Ha tényleg megtudták, hogy itt vagyunk, el kell hagyni a termet!
Dobby, akit időközben Fanny felemelt, hadonászni kezdett a kezével.
-Nem, nem! Dobby szerint ez nem jó ötlet! Dobby tudja, hogy Draco Malfoy és társai ide tartanak!
Ekkorra már mindenki köréjük gyűlt.
-Tanár nélkül?-tette fel Fanny a fontos kérdést, hiszen az utóbbi időben erre már számos alkalom adódott, de a diákokat mindig sikerült kijátszaniuk.
-A főinspektor asszonnyal-okozott gyomorgörcsöt mindenkinek a kis manó válasza.
Fanny Fredre pillantott, majd miután ezzel szerzett egy kis bátorságot, Harryre nézett.
-Nincs a szobának egy másik kijárata.
A fiú széttárt karokkal rázta meg a fejét.
-Bajban vagyunk-helyezte át a súlyát egyik lábáról a másikra Hermione, akit Ginny a vállát átölelve nyugtatott.
-Ami a legfontosabb: nem áruljuk el azt, aki nem tudott eljönni.
-Vagyis Lydiát?-kérdezte Lee Jordan.
-Sem őt, sem Lavendert, sem a Patil ikreket-rázta a fejét Fanny. -Ők sem tennék meg ezt velünk-jelentette ki.
-És Marietta és Cho?-kérdezte Ginny.
-Róluk nem tudok semmit-vallotta be Fanny. -De remélem, ők sem árulkodtak.
Félve a következményektől álltak félre, amikor meghallották utált tanárnőjük hangját. Mindannyian ezerszer jobban örültek volna annak, ha Dumbledore, McGalagony vagy akár Piton professzor leplezi le őket, és nem az, aki miatt, aki ellen a csapatot létrehozták. Dobby Fanny javaslatára egy pukkanással eltűnt, így csak a négy ház diákjai néztek farkasszemet a belépőkkel.
-A játéknak vége!-sipította Umbridge gonosz büszkeségtől elcsúfult arccal. -Büntetőmunkára, mindenki!

Hiába volt este fél kilenc a DS tagjai megindultak Umbridge vezetésével a Nagyterembe, ami nem a szokott gyertyafénnyel fogadta őket, hanem egy sötét, középkori kínzókamra színeiben, ahol az eszközök mindennél veszélyesebbek: csikaró pennák és karcos pergamenek. Minden diák összeszorított foggal, könnyező szemmel körmölt, amíg éjfélt nem ütött az óra, és Umbridge - Harry kivételével - el nem engedte őket.
-Panaszt kell tennünk Dumbledore-nál. Én biztos nem ülök itt és írok neki többet-morogra Ron egész végig a klubhelyiségbe vezető úton, és ezt folytatta oda belépve is.
A legtöbb diák rögtön aludni ment, csupán Ron, Hermione, Katie és Fanny maradtak lent.
-Hiába-sóhajtotta Hermione. -Úgy tűnik, neki egyre kevesebb itt a hatalma.
-Hiszen az szörnyűség!-huppant le Fanny az egyik fotelba. -Anya mindig azt mondta, ha Dumbledore velünk van, nem lesz baj. De most...-be sem merte fejezni a mondatot.
-Most sem adhatjuk fel-ült le mellé Katie, és bátorítóan megszorította a kezét.
Fanny halványan elmosolyodott, majd Hermionéra nézett.
-Meddig tart a névsoros pergamen hatalma?
-Az első árulásig-válaszolt az ötödikes prefektus. -Úgy gondoltam, utána már felesleges titkot tartani.
-Tehát ha elmondanám Lydiának, mi történt...?
-Nem lenne semmi bajod belőle. Lydia egyébként is DS tag.
-Volt-javította ki Ron. -Nincs többé DS.
Katie értetlenül pislogott rá, Fanny a fejét rázta.
-Ha ilyen formában nincs is, az elvünk és a célunk is ugyanaz marad. Csak most már...
-Nyíltan kell szembeszállnunk!-pattant fel Katie barátnője mellől. -Ahogy kviddicsben is legyőzzük a kígyókat, most sem nyerhet egy varangy ellenünk!
-Bolond vagy-nevette el magát Fanny, de örült a lány pozitivitásának, ami egy kis színt vitt a további fél órás várakozásba.
-Harry!-kiáltott fel mindenki, ahogy a fiú belépett a portrélyukon, és türelmetlen pillantások közepette várták a magyarázatát.
-Marietta tényleg ezt tette?-csodálkozott Katie az árulást hallva. -A Hollóhát elleni meccsen el kell vernünk őket!
-Nem minden a kviddics-szólt rá Hermione.
-Soha ne mondd ezt egy játékosnak-javasolta Fanny, mert Katie arca a sápadtból vörösbe kezdett átmenni. -Egyébként Mariettára visszatérve: a szüleiért vagy barátaiért ki ne döntene néha rosszul. Nem mondom, hogy jól tette-emelte fel az ujját, mielőtt Ron ellenkezhetett volna vele. -De bizonyos szinten érthető.
Mielőtt akárki megszólalhatott volna, a portrélyuk ismét kinyílt, és sokak meglepetésére Lydia lépett be rajta.
-Osszátok szét-adott egy kosárnyi tégelyt Fannynak.
-Honnan tudtad?-kérdezte mardekáros barátnőjét csodálkozva a lány.
-Itt a falnak is füle van-adta meg a logikus választ. -Főleg a mostani időkben.
-De a jelszót!?-hüledezett Ron, aki a jelek szerint nem ugyanarra gondolt. -Ki mondta el neked!?
-Nyugalom, Weasley-intette le Lydia. -Ha be is jövök ide, nem miattad teszem.
-Hálásan köszönjük-ölelte át Fanny a lányt. -Visszakísérlek.
-Felesleges-hárította el Lydia a gesztust, és a többiek értetlen tekintete miatt egy szemforgatás után indokolta meg a döntését. -Ne kerülj újabb bajba.
-Nem fogok-rázta meg a fejét, bár ebben nem volt száz százalékig biztos.
Felkapott egy üveg tégelyt és Lydia mellett lépkedve indult ki a Griffendél klubhelyiségéből.
-Tudhattam volna, hogy csak a Weasleyd érdekel-tettetett sértődést a mardekáros lány, amiben annyira profi volt, hogy Fanny néha félt attól, valóban megharagudott rá.
-Ez nem igaz! De tudom, hogy ő még valahol itt kint járkál George-dzsal, fájós kézzel és...
-...és hős szerelmesen-tette a kezét a szívére Lydia.
-...és rosszban sántikálva-fejezte be Fanny a mondatát, ahogy tervezte, de elnevette magát barátnője elképzelésén.
Miután Lydiát visszakísérte, valóban Fred keresésére indult és két dologban tényleg igaza volt. Ugyan csínyt nem tervezett, de ikertestvérével volt, és az egyik kis hugrabugos fiút vigasztalták, akinek szintén írnia kellett Umbridge ördögi pennájával.
-Nézd, mi van nálam-lépett oda hozzájuk halkan a lány, és lehet az álmosság játszott vele, de Fred meg volt róla győződve, hogy mint jótündér repült oda hozzájuk ilyen észrevehetetlenül. -Ez majd enyhíti a fájdalmat-csavarta le a tetejét és óvatos mozdulatokkal bekente az elsős diák kézfejét. -Ti is kértek?-pillantott az ikrekre.
George kiszolgálta magát, testvére azonban Fanny felé nyújtotta a kezét, aki értve a célzást tett rá a krémből.
-Ehhem, ehhem...-hallatszott az a hang a folyosó végéről, amitől mindenkinek összerándult a gyomra, a félelemtől és az undortól vegyesen. -Nem kellene még ágyban lenniük?-mosolyodott el negédesen.
-Rohanunk-motyogta Fanny.
-Jobban tennék, ha nem keresnék továbbra is a bajt. Súlyos következményei lehetnek-folytatta Umbridge.
-George, én úgy érzem, már kellőképp kinőttük az iskolát. Valamiért nem ez lesz a jövőnk-mondta Fred félhangosan, Fanny kezét megfogva.
-Fred, ugyanezen gondolkozom én is-vigyorgott a fiú.