Párhuzamok

66.rész

Aznap este a méltán híres Celestina Maggica karácsonyi dala hallatszott teljes hangerőn a rádióból, annak hála, hogy Fleur durcásan kritizálta Molly kedvencét. Ginny, Fred és George kártyázni kezdtek, Fanny pedig leült Fred mellé, aki az ölébe húzta.
-Ezt enyhe csalásnak veszem-jegyezte meg George. -Ketten egy-egy ellen.
-Ne félj, Fanny csak a jelenlétével tud segíteni nekem-vigyorgott Fred, ám a lány nem értékelte.
-Szóval szerinted még mindig nem tudnék játszani?-kérdezte meg, enyhén vészjósló hangon.
-Nem erre gondoltam-mentegetőzött a fiú. -De ez nem neked való játék.
-Aha... Add ide a paklit-vette ki Fred kezéből a lapokat, majd játszani kezdett... És nyert.
-Ez igen!-nézett elismerően Ginny a lányra a játék végén.
-Fred, én a helyedben sosem haragítanám magamra-nevetett George.
Fanny büszkén fordult Fred felé, aki megcsókolta.
-Nem vagy semmi, hercegnőm.
Fanny elfogadta ezt kimondatlan bocsánatkérésnek. A második kört ugyanott ülve, ám immár csendben nézte végig, Celestina egyik zeneszámát dúdolgatva. Fred alkalmanként egy-egy puszit nyomott az arcára vagy a nyakára, ami miatt elpirulva fogadta Mrs Weasley sokat mondó mosolyait.
"A szívem üstjét, jöjj, kavard,
míg tart e bűvös éj,
hisz mind tiéd, mi benne forr:
a vágy s a szenvedély."
-Az enyém...?-súgta a fülébe Fred, miután letett egy lapot.
Fanny láthatóan megborzongott, ahogy a barátja forró lehelletét megérezte a bőrén, és elpirult.
-A tiéd...-fordult a fiú felé, és megpuszilta az arcát.
George és Ginny nem kevés pirulást okoztak Fannynak a megjegyzéseikkel.
-Ejnye, Fanny, nem segíthetsz Frednek-rázta meg a fejét huncut mosollyal a legfiatalabb Weasley.
-Szerintem nekünk segít, hogy eltereli Fred figyelmét-ellenkezett George.
-Nem is segítettem-nézett mérgesen rájuk a lány.
-Valóban!-csapott a homlokára Ginny.
-Még az is lehet, hogy tényleg így van-vigyorodott el Fred. -Kicsi rózsám, te mit gondolsz erről?-puszilta meg nevetve Fanny vörös arcát.
-Mrs Weasley! Nem hagynak békén!-kiáltotta Fanny, ám Fred egy csókba vonta.
-Ne higgy neki, anya!-nézett utána ártatlanul az asszonyra.
-Egy úriember ilyenkor kimenti a hölgyet-jegyezte meg Molly Weasley, Frednek pedig több sem kellett, a karjaiba kapva vitte fel a lányt a szobába, amin az ott lévők jót mosolyogtak.
-Fred, varázsolsz az ágyad köré egy függönyt?-kérdezte meg Fanny a barátját.
-Ejnye, mi jár a prefektus kisasszony fejében?-vigyorgott a fiú.
-Az, hogy legyen egy kis privát terünk.
-De mihez?
-Az alváshoz.
-Csak?-nézett nagy szemekkel, lebiggyesztett ajkakkal Fannyra.
-Anyukádnak ígéretet tettünk-indokolta ismét kipirult arccal Fanny.
-Csak ez tart vissza?
Fanny nagyot nyelt. Az igazság az volt, hogy nem csak ez tartotta vissza: félt, hogy Fred mit mondana, mit gondolna róla, félt, hogy csalódást okoz. Fred azonban, aki meglátta a lány bájos arcára odaköltözött aggodalmat, mosolyogva puszilta meg őt, és további kérdések nélkül teljesítette a lány óhaját.
Miután ez megvolt, sőt még Disaudio bűbájjal is biztosították a privát teret, lefeküdtek.
-Nemsokára végzel a Roxfortban-jegyezte meg Fred.
-Még fél év-bólintott Fanny. -Olyan hihetetlen...
-Még mindig gyógyító szeretnél lenni?
-Most úgy néz ki, de ki tudja. Ha a Sors is ezt szánja nekem, az leszek.
Fred mosolyogva húzta magára a lányt, majd betakarta magukat.
-És hogy látod, kicsi jósnőm, az a bizonyos Sors így látta jónak, hogy együtt legyünk?
Fanny megpuszilta a fiú orrát.
-Kétségtelenül-mosolygott, majd folytatta a puszilgatást, egészen addig, míg azt nem látta, hogy a fiú egyre fáradtabban és lassabban pislog. -Jó éjt, Frederickem-suttogta, azután egy utolsó csókot nyomott a fiú szájára, aki mormogva kívánt neki szép álmokat.

Karácsony reggelén Fanny nagyot nyújtózva nyitotta ki a szemét. Nem is vette először észre, hogy Fred már ébren van.
-Kis balerinám-kapott az arcára egy puszit a lány. -Eszel te rendesen a Roxfortban?
-Fred, hagyj ezzel!-kucorodott össze egyből. -Nem vagyok vékony, bár az lennék...
-Ne kezdd...-sóhajtotta Fred. -Tökéletes alakod van, szerelmem.
-Összekeversz Fleurrel-forgatta meg a szemét Fanny. -Ó, róla jut eszembe... Kölcsönkérném a tavalyi vagy azelőtti karácsonyi pulcsidat-nézett Fredre, aki elvigyorodott.
-Szerencsédre pont itt van nálam.
-Szerencsémre imádsz a ruháidban látni, ezért hoztad el, nem igaz?-kérdezte Fanny, miközben visszamászott Fred mellkasára, és beletúrt a fiú hajába, akinek a karjai a lány dereka köré fonódtak.
-Látnálak már a ruháim, sőt akármilyen ruha nélkül is-vigyorgott még szélesebben, kezét a lány fenekéhez vezetve.
-Fred!-kiáltott fel Fanny feltolva magát, és a fiú ismét elcsodálkozott rajta, milyen hajlékony a dereka és milyen bájos, amikor elpirul.
-Jól van, na-nevetett fel a barátnője piros arcát látva. -Addig várok, ameddig szeretnéd, tudod. Egyébként meg nem értem, mi köze Fleurnek ehhez az egészhez.
-Nos, ő bizonyára nem fog pulóvert kapni, mert édesanyád nem igazán szívleli szegényt, amit valahogy egyébként megértek, de hát ha együtt töltjük az ünnepeket, ne lógjon ki senki. És mivel pont egy a kezdőbetűnk, megkaphatja az enyémet.
-Milyen jószívű vagy-csókolta meg Fred a lányt.
Miután felkeltek, Fanny el- és felkészült az ajándékozásra. Frednek Lydia korábbi javaslatára egyedi parfümöt készített, George a Mézesfalásból vett édességeket kapott tőle. Harrynek és Ronnak kviddiccsel kapcsolatos ajándékokat szánt. Felsétált az utóbbi szobájába, hogy átadhassa ezeket. Amikor benyitott, úgy tűnt, a fiúk már javában az ajándékokat bontogatják.
-Boldog karácsonyt!-nyújtotta át nekik mosolyogva a csomagokat. -Mi a baj?-kérdezte Ront, aki az ágyán ült, arcán tanácstalansággal és undorral, miközben egy mástól kapott ajándékot nézegetett.
-Mi az?-kérdezte Harry is.