Párhuzamok

57. rész

Nem sokkal az ikrek távozása után került megrendezésre a Griffendél-Hollóhát meccs, az év utolsó, mindent eldöntő mérkőzése. Fanny az elmúlt hétben minden csapattagba igyekezett lelket önteni, Umbridge "uralma" ugyanis nem kissé járult hozzá az általános kedvtelenségükhöz. Úgy tűnt azonban, hogy megérte a fáradozás, a griffendéles lányok és fiúk már a verseny előtti nap átszellemülten járkáltak mindenfelé az iskolában.
-...csak azt sajnálom, hogy... Tudom, reménytelenül romantikus és elcsépelt leszek, de olyan jó lett volna, ha többször ülhetek úgy griffendéles meccseken, mint Fred barátnője-magyarázta Fanny Lydiának azt, amit korábban édesanyjának is megírt levélben.
-Mindig a te Weasleyd volt-forgatta meg a szemét mosolyogva Lydia. -Hamarabb tudtam ezt, mint hogy összejöttél volna vele.
"Igazad van", akarta mondani Fanny, de valaki más megelőzte a reagálásban:
-Hamarabb tudtam, hogy elhagy, mint hogy összejöttél volna vele.
A két lány megfordulva Daniel Davies vigyorgó arcába meredt.
-Jó hülye vagy-jelentette ki Lydia, aki nem volt hozzászokva ahhoz, hogy kihallgatják a barátnőjével folytatott beszélgetését.
Fanny mardekáros barátnőjére pillantva bólogatott - bár kissé meglepte ez a nyers visszaszólás -, majd visszanézett a fiúra.
-Az iskolát hagyta el, nem engem-javította ki a helytelen kijelentést.
-Nekem ez is épp elég.
-Nekem meg már sok is ez a beszélgetés!-vágott vissza Fanny a gátlástalan fiúnak, ezzel nem kis elismerést szerezve Lydiától, aki a meccs kezdetéig nevezett a fiú elképedt arcának látványán. Fanny is sokat mosolygott, akárhányszor Lydia felé pillantott - a lányok ugyanis most nem együtt ültek, a mardekáros diák a tanári páholyban találta meg a helyét ezúttal; szinte meg is feledkezett a "kígyók" okozta problémáról. Amikor azonban Madam Hooch jelt adott a kezdésre, rájött, hogy Ronnak ezúttal sem lesz könnyű dolga. A hollóhátasok előnyére szolgált a Weasley a mi emberünk kezdetű dal, de ezúttal csak addig, amíg Fanny rá nem jött a megoldásra.
-Át kell írnunk!-fordult izgatottan hátra a mögötte ülő Dean-Seamus-Neville hármashoz.
-Mi? Mit?-kérdezte Seamus, bosszankodva, hogy a lány képes egy ilyen fontos meccs közben zavarni őket.
-Át kell írni ezt a Weasley a mi emberünket-magyarázta Fanny. -Hogy Ronnak segíthessünk.
-Jó ötlet!-értett egyet Dean. -Mire gondoltál?
-Ó, nagyon egyszerűre-lelkesedett fel egyre jobban a lány. -Tudom, nem a mi szintünk az utánozás, de maradjon a dallam és a szöveg nagy része ugyanez. A kritikus részeket cseréljük ki!
-Ez tetszik!-bólogatott Dean, majd megbökte Seamust. -Hé, hallottad?
-Nem-válaszolta a fiú, majd mind a négyen egyszerre pillantottak a pályára egy puffanás hallatára.
-Szép volt, Katie!-kiáltotta Fanny, mert barátnője olyan erővel dobott gólt, hogy a hollóhátas védő háromszor is megpördült a seprűjével a levegőben.
-Szóval Fanny egy zseni!-tért vissza Dean az eredeti témához.
-Jó, az azért nem-hárította el a lány a bókot. -Viszont valami íróeszköz és pergamen kellene.
-Varázsold a levegőbe a szavakat-szólalt meg Neville, aki eddig csak hallgatott.
-Igaz-értett egyet Fanny, mert gondolt erre is. -De először le kellene írnom a vázlatot-nézett körbe elgondolkodva, majd elmosolyodott, amikor az öccsénél meglátta a szükséges eszközöket.
-Szabad? Elnézést! Bocsánat...-sietett le pár sorral lentebb, így elkerülte a figyelmét, hogy Harry és Hermione távoznak a lelátóról. -Ben-kocogtatta meg a fiú vállát, aki összerezzent.
-Nem csináltam rosszat!
-Persze...-rázta meg a fejét Fanny. -De elnézem neked, ha adsz egy pergament és kölcsönadod a tolladat. Hidd el, megéri majd-bizonygatta a fiú habozását látva.
-Mit terveztél?-kérdezte Florence kíváncsian.
-Megírni a Weasley a mi emberünk griffendéles változatát-mosolygott rá Fanny.
Húgának több sem kellett, kikapta a fiú kezéből az íróeszközöket és felháborodásával nem törődve Fanny kezébe nyomta.
-Köszönöm-puszilta meg öccsét a hatodikos lány, majd visszasietett a helyére, és alig ült le, már vadul körmölni kezdte az átiratot. -Mit gondoltok, jó lesz ez így?-adta oda egy perc múlva a fiúknak a vázlatot.
-Tökéletes, csak énekeljük már!-sürgette Dean.
-Akkor segítsetek-kérte Fanny, és félve, de kántálni kezdte a versikét; szerencséjére Dean és Seamus is követték.
-Weasley a mi emberünk!
Velünk van, és csak velünk!
Tudtuk jól, hogy nyerhetünk!
Ő a gólkirály!
Weasleyt nézni nektek fáj!
Tátva marad minden száj!
Repül, mint a gyors sirály a gólfogó király!
-Hangosabban!-indítványozta lelkesen nem más, mint Neville Longbottom.
-Fanny, vezényelj-bíztatta Seamus a lányt, aki eleget tett a kérésnek.
Miközben felállt, Dean megsokszorozta a pergameneket, majd szétosztotta a körülöttük ülőknek. Vezényelni kezdett, háztársaik közül pedig egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
-Mit hallanak füleim?-csendült fel Lee eddiginél lelkesebb hangja. -Daniel Davies is majdnem lefordult a seprűjéről, ami nem csoda, hiszen a bájos Fanny White - aki megjegyzem, továbbra is egyik hősünk, Fred Weasley barátnője...
-Jordan!-szakította félbe McGalagony professzor.
-Ó, és aki McGalagony professzor asszony unokája-vigyorgott a nőre a kommentátor. -Szóval ő kórust alapított, jól zengő, bíztató nótával! Elfogultság vagy nem, nekem tetszik! És Weasleynek is! Szép védés!
Fanny fülig érő mosollyal pillantott a karikák felé, és két karjával csápolva integetett oda Ronnak.
-Weasley a mi emberünk!-kiáltotta neki, a többiek pedig folytatták:
-Velünk van és csak velünk...!
Bár a karmesterségnek megvolt az az ára, hogy a prefektus lány sok jó pillanatról lemaradt, a cél érdekében mégis megérte ez az áldozat. Kíváncsian pillantott olykor hátra, majd a tanári páholyra tévedt a tekintete, ahol Lydia is ült. A lány mosolyogva biccentett Fanny felé, független attól, hogy tudta, ha a Griffendél nyer, a Mardekár nem kaphatja meg a kviddics kupát. Fanny odaintegetett neki, majd folytatta a vezénylést.
Egy idő után már nem kellett segítenie, a tömeg magától is fújta a dalt.
-Nekem nem írsz egy dalt, Jégkirálynő?-repült oda Davies a lányhoz, kihasználva a két percnyi szünetet.
-Középszerű játékért nem jár-vont vállat Fanny.
-Egy csók feljavítaná a teljesítményemet-vigyorgott rá a hollóhátas.
-Előbb csókolnék meg egy kákalagot-vonta fel a szemöldökét.
Akik ezt hallották, egy megszégyenítő "Húúú!"-val reagáltak, Lydia szikrái pedig pontosan eltalálták a fiú hátsó felét.
-Imádlak, Lydia-küldött Fanny egy puszit a lánynak.
A mardekárosok váltig állították, hogy a piros-arany csapat szurkolása színtiszta utánozás, senki nem figyelt rájuk. A győztes meccs végén is újra felzendült a dal.
-Weasley a mi emberünk!
Velünk van, és csak velünk!
Tudtuk jól, hogy nyerhetünk!
Ő a gólkirály!
Weasleyt nézni nektek fáj!
Tátva maradt minden száj!
Repült, mint a gyors sirály a gólfogó király!
-Szép volt, Griffendél!-gratulált Fanny a csapatnak.
-Köszönjük a szurkolást!-repült oda Fannyhoz Angelina, így a lány felszállhatott mögé.
-Hogy érzi magát a csapatkapitány?-interjúvolta meg barátnőjét a lelkes szurkoló.
-Boldogabb és büszkébb nem is lehetnék-mosolygott rá Angelina.
A többiek is köréjük gyűltek, majd földet érve folytatódott Ron teljesítményének az ünneplése.