Black ( harry potter fanfiction )

˙· 𐓏 | Sirius halála

Anne gyorsabbra vette lépteit, majd mikor elérte a Tiltott Rengeteg szélét, nagyot sóhajtva és egyben félelemtől remegve belépett a kihalt erdőbe. Halkan siklott a fák közözz, miközben azon gondolkozott, hogy Harryék, hogy hagyhatták el az erdőt. Már egy ideje sétált, mikor egy vonyítás törte meg a Tiltott Rengeteg csendjét. Anne megdermedve emelte fel szemeit az ég felé, ahonnan a telihold ragyogott le arcára.

– Francba! – káromkodott a lány, majd futásnak eredt. Csak futott és futott, mikor egyszer csak a hold által megvilágított tisztásra ért. A füves legelőn három ló szerűség legelte a száraz füvet. – Thesztrálok. – lepődött meg a lány, majd mikor meglátta szárnyaikat elmosolyodott. Közelebb lépett az egyikhez, és zsebéből elő véve egy fél kenyeret, az állatnak nyújtotta. A teremtmény vígan fogadta el az ételt, majd hagyta, hogy a boszorkány, a hátára üljön. – Mehetünk! – súgta a thesztrálnak, majd hagyta, hogy a szél kifújja felkötött haját, és össze kócolja. Még egyszer visszafordult, majd a thesztrálban kapaszkodva, elmosolyodott.

—

Az éjszaka gyorsan jött és a lány bár próbálta siettetni thesztrál-t, de az ugyanolyan nyugodtan repült, mint az előző egy órában. Ezért mikor megérkeztek, Anne felszabadultan ugrott le a lény hátáról.

– Hát nem utazásra találtak ki téged! – mondogatta a boszorkány, miközben fájó pontjai masszírozta. Mikor végzett a teste nyugtatásával, belépett a Mágiaügyi Minisztérium épületébe. Az egész épület kihalt és csendes volt. Anne megpróbálta nem fel verni az egész folyosót lépteivel, amik bár halkak voltak, de a hangtalan emeleten, mégis hangosnak hatottak. Mikor Anne a lifthez ért, rögtön egy nagy sóhajjal be is szállt oda. Majd megkereste emlékei közt, a megfelelő szintet, és rá nyomott a kilences gombra. És még mielőtt felért volna a megfelelő emeltre, egy nagy fekete kutyává változott. Megérkezett, a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály-ra.

Anne csak a főhadiszálláson és Lucius bácsitól hallott erről a helyről. De életében nem látta még, ezért mikor belépett megpróbált csak egy dologra koncentrálni. Egy dologra, amit amikor belépett ide, rögtön észrevett. Az pedig valami fény és kiáltások hangja. Rögtön megindult, akkor el is érte, a megfelelő ajtót. Kinyitotta, majd belépve a helyiségbe gyorsan menedéket keresett. Állat formáját vissza hívta és úgy figyelte a harcot. Az egyik oldalon Lucius vezetésével halálfalók, a másik oldalon Harryék és a Főnix rendje harcolt. Anne csalódottan figyelte Luciust, majd megpróbálta észrevétlenül segíteni társainak, de mivel kutya formáját nem akarta le venni, ezért továbbra is figyelte csak az eseményeket.

—

Harry épp Luciussal harcolt, mikor egy nő, Beatrix is elkezdett átkokat lövellni a fiú felé.

– Ezt védd ki Potter! – mondta a boszorkány és egy zölden világító átkot lövellt a fiú felé. Ám nem találta el Harryt, mivel Sirius hősiesen keresztfia elé vetette magát, így az átok őt találta el. Majd eltűnt a mögötte lévő boltív mögött. Anne és Harry egyszerre ordított fel, majd ugyanazzal a lendülettel fordultak a nevető Beatrix felé, aki futásnak eredt. A többi halálfaló is elslisszolt, mikor Harry üldözébe vette a boszorkányt. Ám Anne nem tett semmit, csak gondolkozott. Mikor pedig már egy ellenfél sem maradt az épületbe, magára öltötte emberi alakját és a Főnix rendhez sétált. Lassan komótosan, fájdalommal teli tekintettel. Ám mikor melléjük ért még ő is meglepődött. Voldemort épp Dumbledorral harcolt, Harry meg nagy fájdalommal küzdve ordított a padlón. Ám Anne nem mozdult, mivel ha meg akarta valósítani a tervét, akkor rejtve kellet maradni,

—

– Anne nagyon sajnálom! – kapta meg már vagy századjára. A lány legszívesebben el ordította volna magát, hogy ti ezt nem érthetitek, de ezzel nem mondott volna igazat. Mivel mindenkinek fájt Sirius elvesztése. A főhadiszálláson voltak mind. Dumbledor, Harry, Hermione, Ron, Ginny, Neville, Lupin, Molly néni és még nagyon sok rend tag.

– Kérlek figyeljetek! – emelte meg hangját kimérten Anne. Semmi érzelem nem látszott rajta. Idegesítette, hogy mindenki akit valaha szeretett eltűnt erről a világról. – Én.. – kezdett bele, ám egy kicsit megakadt. Torka kiszáradt ezért az előtte lévő pohárhoz nyúlt és nagyot kortyolt belőle. – Én átállok hozzájuk. – mondta ki, amit már régen akart.

– MI?! – nézett Anne-ra mindenki meglepődve, csak Dumbledore maradt nyugodt és két kezét az asztalra téve, figyelte a boszorkányt.

– Anne ezt, hogy érted? Hiszen ők ölték... – kezdett bele Harry, mire többen bólogattak.

– Rosszul fogalmaztam. – nézett körbe a lány. – átálok hozzájuk, mint kettős ügynök.

– Tessék?! – lepődött meg Mrs. Weasley. – Túl veszélyes. – rázta a fejét, mire többen bólogattak.

– Nekem már csak egyetlen családom van, őket pedig Voldemort tartja fogva. – szólalt meg újból a lány.

– Kikre gondolsz? – kérdezte Ron, majd gúnyosan elmosolyodott. – Ugye nem Malfoyékra?

– Igen rájuk! Ők azok, akik már vagy tíz éve nevelnek engem. Képtelen lennék őket eldobni. Apám rájuk bízott engem és én nem hátrálok meg. – kelt ki magából Anne. – Kérlek értsétek meg. Nem kell engem félteni. – nézett rájuk Anne, szemében a magabiztosság csillant.

– Rendben. – bólintott Dumbledore, mire mindenki meglepődve fordult az igazgatóhoz.

– De hát uram, ő még csak egy gyerek! – ellenkezett Mrs. Weasley.

– Egyetértek. – vágta rá Lupin is, ám Dumbledore csak elmosolyodott..

– Van valami amit nem tudok Anneról? – felelte, majd a lány felé fordult. – Igazam van? – mire Anne csak bólintott. – Azt szeretném, ha Anne-t észrevétlenül vissza tudnánk vinni a Roxfortba, nem lenne jó, ha legalább csak egy ember azt hiszi Anneról, hogy velünk van. Kell egy terv.