Black ( harry potter fanfiction )

˙· 𐓏 | Fájdalom

– Drágám jól vagy? – nyitott be Sirius lánya szobájába. – Nem vagy éhes? – kérdezte az ágyban fekvő lány apja. – Már tizenegy óra, de még egy falatot sem ettél. – lépett be a szobába.

– Jól vagyok apa. – válaszolt Anne, majd feljebb húzta magán a takarót. Sirius lánya vállára rakta kezét, így kérdezte meg újra.

– Azért biztos éhes vagy. Nem? – nézett le az apa szomorúan a lányára. – Csak egy kicsit egyél. – noszogatta lányát. Mire Anne arrébb húzódott, mitől apja kezei az ágyra zuhantak.

– Majd eszek apa, de kérlek csak egy kicsit hagyj magamra! – súgta halkan Anne és fejére húzta takaróját.

– Rendben, akkor megyek. – lépett el Annetól Sirius. A szobából kilépve bezárta maga után az ajtót, majd elindult a földszintre. Már a lépcsőnél járt, mikor meglátta a leveleket az asztalon. Mellettük pedig egy nagy szürke baglyot. – Megjöttek. – vidult fel Sirius. A lánya mindig örül a Roxfortból érkező leveleknek. Sirius nagy léptekkel rohant vissza lánya szobájához, benyitott és boldogsággal a hangjában újságolta el a hírt. – Drágám, megjöttek a levelek az iskolából. – Sirius azt hitte, hogy Anne erre rögtön kipattan ágyából, és végre újra mosolyogni fog. Ám semmi ilyesmi nem volt, a lány nem hogy kiugrott volna az ágyából, de még meg sem fordult.

– Oké apa, köszi hogy szóltál. – Sirius szomorúan nézte lánya görnyedt alakját.

– Holnap akkor elmegyünk az Abszol útra? – kérdezte Sirius újra megpróbálva lányával beszélgetést kezdeméynezni.

– Igen, persze. – válaszolt Anne, de többre nem méltatta apját. Sirius lehangoltan zárta be az ajtót maga után. Erre egyedül képtelen, segítség kell. Határozta el magában. Majd egy levél írásába kezdett.

—

– Anne. Kislányom. – keltegeti a halkan szuszogó lányt Sirius. – Már tíz óra, mennünk kéne az Abszol útra. – Anne szemei lassan kinyíltak, majd ülőhelyzetbe helyezve magát felásított.

– Mindjárt megyek apa, csak át öltözök. – mondta Anne és ágyából kikelve kinyújtoztatta végtagjait. Apja után nézett, aki éppen lépett ki lánya szobájából, de Anne szavaival megálította. – Sajnálom apa. – motyogta halkan a lány. Sirius lánya szavai hallatán visszalépett a szobába.

– Mit drágám? – lépett Anne-hoz Sirius.

– Csak... – akadt meg Anne. – Sajnálom, hogy az előző két hónapban ilyen voltam.

– E-miatt? – mosolyodott el Sirius. – Semmi baj drágám. – simította meg Anne haját Sirius. – De készülődj, indulnunk kéne. – mondta miközben az órájára pillantott.

– Mindjárt kész vagyok. – mondta a lány, és miután apja kilépett a szobából, felkapta a szekrényben lévő első ruhát, amit meglátott. Utána rögtön a konyhába rohant, ahol a főző Siporra pillantott. – Mi jót készítesz? – hajolt a manó felé Anne, aki erre meglepettség miatt kiejtette kezéből a villát.

– Jó reggelt Kisasszony. Nagyon megijesztettet. – mondta a házimanó, majd visszavette az Anne által nyújtott villát. – Köszönöm.

– Na és mi készül? – kérdezte tegnaphoz képest egy kicsit boldogabban a lány. Rájött, hogy a szomorúságával nem csak magának, hanem nagyon sok más embernek is szomorúságot okozhat. Cedric ennek nem örülne. A fiú gondolatára gyomra összeszorult, de próbálta tartani magát. Cedricért kibír mindent. Minden fájdalmas napot.
Bár Anne úgy érzi apja félre értette őt. A nyár egyik napján például elküldte a láynt Narcissa nénihez, hogy Mrs. Malfoy beszéljen a lányának a szerelemről. Ennek a szóváltásnak persze fültanúja volt Draco, mire a fiú azóta furán néz rá. Egy másik nap pedig az apja kezdett el beszélni neki arról, hogy bár szerelme meghalt, ő túl tudott lépni rajta. Ezek után jött rá Anne, hogy apjánál valami teljesen félrement, mivel Anne nem volt szerelmes. Az utolsó randijuknál bevalotta ezt Cedricnek is és magának is.
Csak azért szomorú, mert egy olyan okos és kedves fiú nem érdemel meg egy ilyen halált. Úgy érezte csak akkor élheti jól le majd az életét, ha ezt a halált megbosszúlja. Tegnap egész este ezen gondolkodott Anne, és rájött, hogy meg kell tennie. - Voldemort, véged. - mondta magában.

—

– Milyen jó itt lenni. – ugatott a kutya. – Hiányzott már egy kis szabad levegő. – Anne mosolyogva bólogatott apja szavaira, majd megtorpant mikor meglátta barátait. Elsőnek nem mozdult, majd nem tudta megállni, és Hermione ölelésébe rohant.

– Szia Anne! – köszönt a lánynak a három jóbarát egyszerre, majd arcuk elváltozott és szomorúan néztek rá.

– Jól vagy? – kérdezte Harry. Anne nagyot sóhajtott és bólintott, utálta már ezt a kérdést. Mindenki folyton ezzel az egyetlen mondattal méltatta. Anne jól vagy? Anne ugye jól vagy? és így tovább.

– Tényleg jól vagyok. – mosolyodott el a lány. – Kérlek higgyetek nekem. – mondta, majd megragadta Hermione kezét, és az általa gondolt bolt felé kezdte el húzni a lányt. – Nem megyünk vásárolni? – tette fel a kérdést a két fiúnak. Harry és Ron egymásra néztek, majd vissza fordultak Anne felé és bólintottak. – Hát akkor induljunk! – Anne még hátra nézett és intett a fekete kutyában, majd belépett a Mézesfalásba.