Baby, I loved You first! [Harry Styles Ff]

1.

-Kicsim biztos vagy benne? Nem kell ezt tenned.-mondta anya
-De igen, és nem is miattad hanem  magam miatt teszem. 18 éves vagyok szeretnék a saját lábamra állni. Minden rendben van nyugi. Lefoglaltam a lakást kifizettem három hónapot előre, szóval anya ne aggódj.
Anya megsimogatta az arcomat, majd bűntudattal teli hangon hozzá tette:
-Úgy érzem azért mész el, hogy engem és Mike-ot magunkra hagyj, hidd el nem zavarsz minket kicsim. A kislányom vagy és neked itt mindig van helyed. Nem akarom hogy azt hidd, hogy most hogy újra férjhez mentem az azt jelenti hogy te már nem vagy a családom. Sőt Mike szeretné hogy egy család legyünk.-mondta anya lelkesen.
Tényleg köze volt a költözésemnek anyához és az új férjéhez, de nem olyan értelemben ahogy ő gondolja. Az a helyzet hogy anya most nagyon boldog vele és az az álma hogy utazgasson vele, de miattam nem tudnak. Ezért úgy döntöttem hogy felköltözök Londonba és jelentkeztem egyetemre is oda, de sajnos az egyetem csak fél év múlva kezdődik így albérletben leszek fél évig aztán megyek koleszba.
-Nem hidd el semmi köze a költözésemnek hozzátok, csak ott szeretném folytatni az életemet.-mondtam olyan meggyőzően ahogy csak tudtam.
-De csak fél év múlva kezdődik a tanév akkor is mehetsz.-mondta
-Szeretném kiismerni a várost és dolgozni anya.-mondtam és ez tényleg igaz volt.
Már régóta szerettem volna felfedezni Londont és nem csak a turisztikai látványosságokat, hanem az eldugottabb részeket is, apróbb parkokat, hangulatos éttermeket és olyan dolgokat amit csak azok ismernek akik már rég ott élnek. Szeretném azt ha bemegyek egy kávézóba, akkor a pincér csak azt kérdezze meg, hogy hozhatja-e a szokásosat és egyéb ilyen dolgokat szeretnék átélni.
-Látom kicsim nem tudlak vissza tartani.-mondta belenyugvóan.
-Nem, elhatároztam és nem akarok változtatni a döntésemen.-mondtam határozottan.
-Apádtól örökölted a makacsságod.-mondta kissé szomorúan.
Hát igen nálunk általában apa tabu téma, hiszen elment. De nem kell rosszra gondolni hisz közös megegyezés alapján mentek szét. Csak hát anya nagyon szerette, néha még most is úgy érzem hogy szereti. Viszont már mindketten újraházasodtak, sőt apa feleségének még van egy gyereke is aki két évvel fiatalabb nálam, szóval van egy mostohatesóm, aki utál engem.
-Anya indulnom kell, lassan indul a vonatom.-mondtam
-Majd én kiviszlek az állomásra.-mondta Mike, anya új férje.
Köszönet képen biccentettem egyet, majd elbúcsúztam anyutól. Persze ő sírt és a lelkemre kötötte, hogy látogassam meg sokszor és rendszeresen hívjam és természetesen hogy vigyázzak magamra.
Miután végre le tudtam szedni magamról anyut végre elindultam az állomás felé.
Mike-al csöndben voltunk, nem szóltunk nagyon egymáshoz. Kedvelem meg minden, de nem nagyon beszédes és nincs nagyon közös témánk, de a csönd nem volt kínos kettőnk között.
Hamar oda értünk az állomásra hisz nem volt messze, max. 15 perc. Mike segített kivenni a bőröndömet. Igen ez elég sokat elmond hogy egy nagy bőröndbe belefért úgymond az egész életem. Na mindegy is. Szóval segített kivenni és a kapuig is elkísért.
-Köszönöm szépen! Vigyázz anyura.-öleltem meg sután.
-Rendben, megígérem. Te pedig vigyázz magadra.-mondta
-Hisz ismersz,mindig vigyázok.-biccentettem
Ezen mindketten elnevettük magunkat, mivel rólam minden elmondható csak az nem hogy vigyázók magamra, állandóan valami baj történik velem. Például a balesetin már az összes ápoló tudja a nevem és már csak ismerősként köszöntenek.
Megfogtam a cuccom és elindultam a vonathoz, ami pont abban a pillanatban érkezett be. Felszálltam, majd kerestem magamnak egy kényelmes kabint.Próbáltam fel tenni a bőröndömet de nem nagyon sikerült, ekkor egy hang megszólalt mögöttem.
-Várj segítek.-mondta a segítőm.
Feltette a bőröndöm, de előtte álltam szóval a helyzetnek köszönhetően sikerült egymásnak simulnunk.
-Köszönöm.-mondtam majd szembe fordultam vele. Eszméletlenül közel állt és eszméletlenül helyes volt. Barna haja és gyönyörű barna szemei voltak.

-Nincs mit.-mondta mosolyogva-Amúgy leülhetek?-mutatott az üres ülésekre.

-Persze.-mondtam kis fázis késéssel mivel el voltam foglalva azzal hogy bámulom. Leült pont velem szembe és engem méregetett azokkal a gyönyörű szemeivel.

-Milyen udvariatlan vagyok, be sem mutatkoztam. Hunter Cole.-nyújtotta felém a kezét.

-Vanessa Morgan.-ráztam vele kezet. Elővettem a könyvem, hogy majd azt fogom olvasni az úton, de egyszerűen nem voltam képes figyelni, mert a szemem állandóan vissza vissza kalandozott ehhez az idegen sráchoz. Mikor egymásra néztünk csak mosolyogtunk. Egy idő után meguntam a próbálkozást, hogy olvasok, szóval eltettem a könyvet és a figyelmemet a kilátásra összpontosítottam.

-És merre mész?-törte meg Hunter a csendet.

-Londonba megyek.-mondtam.

-Látogatás?-kérdezte kíváncsian.

-Nem, oda költözöm. Egyenlőre albérletbe, aztán megyek koleszba, mivel felvettek az egyetemre.-magyaráztam.

-De a tanév csak fél év múlva kezdődik, szinte mindenhol.-mondta.

-Igen tudom, de el akartam jönni otthonról, hogy az anyám el tudjon menni az új férjével világot látni, de ha én ott vagyok akkor vissza tartom őket és nem akarom. Az apám viszont New Yorkba lakik ami nagyon messze van és nem akarok befurakodni az új életébe. Szóval maradt az albérlet és az hogy a saját lábamra állok. És fogalmam sincs miért mondom ezt el egy teljesen ismeretlen srácnak. Bocsi valószínűleg halálra untatlak-mondtam majd kínosan felnevettem.

-Nem egyáltalán nem untatsz, sőt talán te vagy eddig a legérdekesebb lány akivel vonaton beszélek...-mondta.

-Áh értem szóval te ilyen gyakran dumálsz teljesen ismeretlen lányokkal a vonaton.-mosolyogtam

-Nem túl gyakran, de megesik.-mosolygott ő is.

-És te mi járatban?-kérdeztem.

-Én is Londonba tartok. Oda járok egyetemre, az orvosira. De hamarabb jöttem, hogy segítsek a szüleimnek,akik állat menhelyt működtetnek. Nyáron én szoktam nekik segíteni, hogy ők is tudjanak pihenni.-mondta, én meg leesett állal hallgattam amit mond.

-Ez most komoly?-kérdeztem kikerekedett szemmel.

-Aha.-mondta fél vállról.

-Te biztos igazi vagy? Már bocs de hogy fér el benned ennyi kedvesség és önfeláldozás? És még jól is nézel ki-mondtam döbbenten.

-Oh köszi.-nevetett. Most eset le hogy hangosan kimondtam, hogy jól néz ki. Bár ezzel biztos ő is tisztában van.

-Egyszer te is eljöhetnél a menhelyre.-ajánlotta fel.

-Nagyon szívesen.-mondtam mosolyogva.  Az út további része csöndesen telt, hisz csak 10 perc volt a megérkezésig és az új életem elkezdéséig...