Emlékezz Rám!

~2. rész~

Nem válaszolt, csak egy nagyot nyelt s erősebben markolta a kormányt.
-Hallottad, Daniel? Ki az a Thomas?
-Maradj távol tőle!- szólalt meg elfojtott dühvel a hangjában. Nem értettem a srác reakcióját. Még sosem viselkedett így korábban.
-De miért? Miért kellene távol maradnom tőle?- értetlenkedtem.
-A saját érdekedben! Ez olyan rohadtul nagy kérés?- emelte fel a hangját és nagyot ütött a kormányra. Megrémültem. Akkor, abban a pillanatban először éreztem félelmet Daniel mellett. Feszült volt a légkör a kocsiban. Ezek után szinte könyörögtem magamban, hogy minél hamarabb hazaérjünk.

Miután leállt a motor, kapkodva kinyitottam az ajtót s a bejárat felé siettem. Kulcsomat előhalásztam a táskám mélyéről, majd berontottam a házba. A szobámba igyekeztem, ahol magamra zártam az ajtót. Átöltöztem s előhúztam a gardrób aljában félve őrzött dobozt. Válaszokat kerestem. Válaszokat a fiú kilétére és arra, miért akar Dan minden áron távol tartani tőle.

Két nagy kupac levelet emeltem ki a doboz aljából. Az egyik halom az anyámtól van. Hetente 'megörvendeztet' egy-egy újabb levéllel, amit én bontás nélkül a dobozkába hajítok. Nem érdekel a magyarázata. A másik adagot Dan írta. Elmondása szerint az ágyam mellett ülve véste lapra a gondolatait. Némelyikbe beleolvastam, de többnyire ezek is érintetlenül hevertek a ruhásszekrény aljában. Lázasan turkáltam a levelek között. Végigfutottam a sorok között, viszont sehol nem találtam semmit, ami rá utalna. Szorgosan tépkedtem fel az újabb borítékokat, amikor kopogást hallottam.
-Soph! Beszéljük meg!- könyörgött az ajtóban a bátyám. Nem szóltam semmit, még mindig a kocsiban történtek hatása alatt voltam. -Gyerünk már!
-Elmondod végre, ki az a Thomas?- kérdeztem tőle. Csend. Ez volt az összes válasza. Felőlem játszhatunk így is... Fogtam az MP3 lejátszómat, a zenét teljesen felhangosítottam s folytattam az előző tevékenységemet. Talán már másfél órája ücsöröghettem az irományok között, amikor végre megakadt a szemem valamin.

"(...) Mindenről az a gyerek tehet. Sosem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen. Minden egyes nap átkozom magam miatta. Könyörgöm neked, ha valaha is meghallod Thomas nevét, menekülj! A történelem nem ismételheti meg önmagát! Ezt nem hagyom!(..)"

Szuper... Szóval ő is 'védeni' akar, de azt már nem írja oda, miért kellene óvakodnom tőle! Tovább kutakodtam, immáron eredménytelenül. Ez volt az összes, amit erről a bizonyos Thomasról hallottam. De ki lehet ő? És hogy került oda hozzám olyan hamar? Erre a gondolatra egyetlen ember jelent meg előttem. A srác a lelátóról...

Másnap korán kezdődött a reggel. 'Kipattantam' az ágyból, negyed óra alatt összeszedtem magam, bepakoltam a táskámba, majd a konyhát megcélozva indultam valami ehetőt keresni. Jobb híján egy tál müzli mellett döntöttem, amit egy almával zártam. Az ajtót becsukva magam mögött indultam a gimnázium felé.

-Itt a mi harci sebesültünk!- kiáltott fel Zack, majd a pad tetejéről leugorva odajött hozzám s szorosan megölelt. -Minden okés?- kérdezte halkan, mélyen a szemeimbe mélyedve.
-Ne aggódj, minden a lehető legnagyobb rendben van!- füllentettem. Zack egy volt a legjobb barátaim közül, mindemellett a leghelyesebb srác az egész suli területén. Nem kis hírneve volt ezáltal, amit nem is bánt. Mindig szeretett a figyelem középpontjában lenni. Mire előpakoltam a történelem felszerelésemet, már meg is jelent a tanár egy kupac papírral a kezében.
-Basszus, írunk?!- lepődött meg mindenki a dolgozatok láttán.
-Csak a két hónappal ezelőtti dogákat osztja ki...- csitította a tömeget Cat- legalábbis azok vannak a kupac tetején!

-Nos, hölgyek és urak!- hívta fel magára a figyelmet a tanár- Sajnálattal vettem észre, hogy alig van jegyük eddig a félévben, ezért kijavítottam néhány dolgozatot...
-Ráért volna tanár úr, még csak harmadik hónapja van késésben!- mondta szarkasztikusan Peter, kinek a kijelentését hangos röhögéssel díjazta az osztály.
-Igazad van. Neked úgyis mindegy, hogy most írom be az egyeseket, vagy pár hónappal később- vágott vissza a tanár, mire mindenki 'huuu'-zni kezdett. Ez teljesen jogos volt, hiszen Peternek fordított arányban volt az egója és az esze. Miután a kijelölt ember körbejárt a dolgozatokkal, mindenki csendben leste az elé lepakoltakat.
-Azt hiszem idén bekeményített- vakargatta a fejét padtársam.
-Nem tudom. Semmi újat nem látok a technikáján- válaszoltam könnyedén.
-Na persze, te ígyis úgyis megkapod a jobb jegyet- mondta sértődött hangon, majd az egyes és kettes osztályzatú munkáira meredt. Szegény Lor, ez nem az ő tantárgya. Az órát végigszenvedtük, semmi hasznosat nem tudtunk magunkkal kezdeni. Mr. Grey ledarálta az anyagot, majd lemondó sóhajtás kíséretében a székében ülve várta a csengő hangját. Megnyugtatott mindenkit a dolog, hogy már ő sem bírja. A barackszínű falakat kezdtem bámulni, amit itt-ott különféle nyomok díszítettek. A hatalmas ablakok mellett cipőnyomok éketlenkedtek, a padok mellett grafittal alkotott rajzok láthatók, míg a tábla mellett gyümölcslé cseppek voltak. Nem hiába, a falnak dobált alma nem tűnik el nyomtalanul. Végre megszólalt a csengő hangja, mi pedig megkönnyebbülve szórtuk a cuccainkat a táska mélyébe.

A következő óra matek volt. Csengetés előtt gyorsan Zack mellé telepedtem, vele könnyebb átvészelni ezt az órát. Morcos fejjel lépett be Mrs. Thompson a terembe, ami nem jelentett túl sok jót számunkra.

-Az összes ember, aki a névsorban páros számmal szerepel, kérem fáradjon az asztalomhoz!- adta ki az utasítást, miközben a táblánál vacakolt. Nagyot nyeltem, félve néztem a füzetembe felírt névsorra. Hangosan sóhajtva öleltem át friss padtársamat, aki röhögve nézett rám.
-Megúsztad muffin!- nos igen. Ez a becenév egy éve ragadt rám, amikor náluk voltam és annyi muffint ettem, hogy szó szerint nem bírtam felkelni az asztaltól. Szegény Zack úgy cipelt el onnan. Nem tehetek róla, az anyukája isteni muffinokat készít! Viszont ezt ő is eljátszotta már csak egy másfajta süteménnyel.
-Kussolsz krémespofa!- csaptam vállon a fiút. Még mindig vigyorogva bámult engem, miközben fél szemmel a felelő csapatot leste. Kis sajnálatot fedeztem fel a szemeiben, ami gyorsan el is illant onnan.
A felelések kitöltötték az órát, így sikeresen végigfeküdtük azt is. A nap további része is borzalmasan unalmasan telt, megúszva a dolgozatokat és feleléseket. Háromra hazaértem, ettem egy szendvicset s már mentem is tovább edzésre.

-A bajnokságot második hellyel zártuk és ezért gratulálok a csapat összes tagjának. Viszont így sem lesz sok időtök pihenni, a jövő hónaptól ismét kezdődnek a meccsek, amelyekre edzenünk kell...- edzőnk még darálta tovább a mondandóját, de én megakadtam az egyik mondatán. Ha csak a következő hónapban lesz meccs, akkor addig esélyem sem lesz kideríteni ki a lelátósfiú aki nagy valószínűséggel Thomast személyesíti meg...