Emlékezz Rám!

~8. rész~

*-Akkor kezdjünk mindent a legelején! Azzal, amikor megismerkedtünk...! *

Kíváncsian lestem a fiút. Vártam, milyen lesz az ő szemszögéből is hallani. Hasonló lesz ahhoz, amit olvastam vagy pedig szöges ellentétet állít neki?
-Nagyjából képben vagyok, szóval okosan a ferdítésekkel!- figyelmeztettem.
-Nem állt szándékomban, ne aggódj! Akkor, ahogy te is tudod, tizedikben csatlakoztam az osztályhoz. Furcsa volt látni, hogy mindenki mindenkivel beszél, és jóban van. Ebben nem hasonlított az előző iskolámhoz. Aztán megláttalak Téged!- mondta, majd egy mosoly terült el arcán.- A legelső pillanattól felkeltetted a figyelmemet a viselkedéseddel, a természeteddel.
-Csak a külsőmmel voltak problémák- szakítottam félbe monológját.
-Láttam benned a lehetőséget!- engedte el a füle mellett a mondatomat.- Jóban akartam lenni veled, sőt! Imádtam veled tölteni az időmet, állandóan meg tudtál lepni valamivel. Piszkáltalak... Nem akartam, hogy rosszul érezd magad miatta, pusztán jól esett ugratni valakit.
-Én ezt nem így tudom...-húztam el a számat.
-Akkor rosszul tudod, ez az igazság. Valamiért fejedbe vetted, hogy le akarsz fogyni. És megtetted. Nézz magadra, gyönyörű vagy!- mutatott rajtam végig.- Mindenki azt mondta, miattam volt az egész. Először nem hittem nekik, végül be kellett látnom, volt benne valami. Nem hittem volna, hogy bárki valaha is miattam tesz valamit. Teljesen beléd zúgtam. Nem akartam mást, csak és kizárólag téged. Szerettelek, fogalmad sincs, mennyire.
-Mégsem voltam elég neked!- szakítottam félbe már harmadszor.
-Sajnálom...-hallgatott el.
-Valóban igaz, hogy miattad történt az egész baleset?
-Ez azért erős túlzás! Egyik nap bejelentés nélkül felbukkantál nálunk. Nem voltam felkészülve. De előbb utóbb úgyis rájöttél volna az igazságra! Ezután szálltál kocsiba... De egy dologról mindenki hallgat ezzel kapcsolatban- hatásszünetet tartott. Viszont a sokadiknak tűnő perc után már mogyorónyira zsugorodott a gyomrom, annyira ideges voltam a lehetséges válasz miatt.
-Nyögd már ki!- sürgettem.
-Te nem egy őz miatt sérültél meg. Egy autóval karamboloztál.- sokkolt a dolog. Mintha egy vödör jegesvizet zúdítottak volna az arcomba.
-De... -kezdtem dadogni- de ugye nem sérült meg senki?! -kérdeztem, miközben enyhén remegni kezdtek a kezeim. Hosszúra nyúló hallgatással válaszolt. -Thomas!
-A bent ülő lány, aki nem mellesleg a padtársad és legjobb barátnőd volt a gimnáziumi évekig, meghalt.- s ezzel belém döfte kését. Szorosan behunytam a szememet, ez nem lehet valóság! Nem lehetek egy ártatlan ember gyilkosa!
-Ezért akartok ennyire védeni?!
-A lány bátyja megesküdött, hogy amint tudomást szerzel arról, amit tettél, bosszút áll.- még mindig remegve próbáltam felállni. Ennek ellenére lábaim csődöt mondtak, s összecsuklottak alattam. A földre zuhanva törtem össze legbelül. Thomas a karjaiba vett, aztán a szobája felé cipelt. Gyengéden lefektetett az ágyára s mellém ülve bámult a szemeimbe.
-Most minden energiádra szükséged lesz! Erősnek kell lenned! Szedd össze magad!- mondta határozottan. Ahogy a szemeimbe nézett, szinte megigézett. A remegés csillapodott, a pulzusom a normál értékek között volt. Nyugalmat árasztott a pillantásával és ahogy elvesztem a csokoládé szemekben, biztonságra leltem.
-Akkor tőle vannak az üzenetek?- ébredtem rá a dologra.
-Milyen üzenetek?
-Egy-egy könyvem borítója alatt találok kis cetliket rövid szövegekkel. "Visszaszámlálás indul!" emlékeztem vissza hangosan a legutóbbira.
-Hát elkezdődött!- mondta kétségbeesett hangon, majd kirohant a szobából.
-Hova mész?- kérdeztem zavarodottan.
-Nem csak én, te is jössz! Nálatok kezdünk!

-Mit csinálsz te itt?!- sziszegte Daniel, amikor meglátta mellettem a barna szemű srácot.
-Amit neked már rég meg kellett volna tenned!- válaszolta Thomas el nem titkolt megvetéssel a hangjában. -Mutasd a leveleket!- utasított. A kezét megmarkolva húztam a szobám felé. Elővettem az aprócska dobozt, amiben az összes rövid üzeneteket tartottam. A kezébe nyomtam, ő pedig alaposan szemügyre vette mindegyiket.
-Nem maradhatsz itt tovább. Mark megölne...
-Mark?- néztem rá furán, amikor bevillant minden a sráccal kapcsolatban. A fura viselkedés, az írás! Homlokomra csaptam. Hogy lehetek ennyire idióta?! Így már mindennek van értelme!
-Kitalálunk valamit, oké?- nézett mélyen a szemembe.

Miután Thomas elment, Daniel Zack mellett várt a nappaliban.
-Milyen leveleket kellett megmutatnod neki?- vallatott bátyám. Nem válaszoltam neki csak összehúzott szemekkel lestem őt. -Miért tud ez az idióta seggfej előbb dolgokról, mint én?!
-Azért, mert ez a bizonyos 'idióta seggfej' nem titkolózik előttem veletek ellentétben. Egész idáig hagytál a sötétben tapogatózni, miközben te tudtad, mi történt! Ezek után ne várd, hogy a nyakadba borulva öntsem ki neked a szívem...- felháborító volt a viselkedése. Nem tudtam tovább egy légtérben maradni a két sráccal, inkább a szobám biztonságot nyújtó menedékébe vonultam. Elővettem a telefonomat és idegesen nyomkodni kezdtem.
-Most akkor rám is haragszol?- ült le mellém Zack.
-Te esetleg beavattál ezekbe a "jelentéktelen" kis apróságokba? Le se tojtad, hogy bármikor kinyírhatnak!- nyilvánítottam ki a véleményemet. -A bátyámmal karöltve ugyanolyan majmok va...- folytattam volna, de Zack ajkai megakadályoztak ebben.
-Én mindig is törődtem veled, Soph! Csak sosem veszed észre a sok rossz közül a jót!- válaszolt egy kisebb mosoly társaságában, majd újabb csókot adott. Összezavarodtam. Zack nem csókolhat meg, ő a legjobb barátom! Egyik pillanatról a másikra szédülni kezdtem s amilyen gyorsan csak tudtam, elhúzódtam a fiútól.
"-Velem biztonságban vagy! Thomas sosem fogja megtudni!- dörmögte a fiú a fülembe, miközben az utolsó ruhadarabot is lehúzta rólam.
-Ez így nem helyes!
-Helyesebb, mint gondolnád- harapta meg ajkamat.
-Zack- nyögtem a nevét."
Még sosem történt velem hasonló. Ez valóban egy emlék volt?! Hitetlenkedve néztem a fiúra, aki rémült arcot vágva figyelte minden rezdülésemet.
-Te nem csak a legjobb barátom vagy...- álltam fel. -Én...én megcsaltam veled Thomast!
-Ezt honnan...
-Igaz vagy nem igaz?!- szakítottam félbe.
-Igaz.

Szombat. Elméletileg a hétvége mindenkinél egyet jelentett a véget nem érő bulikkal na meg a pihenéssel. Nálam ez nem így történt. A délelőttöt az ágyamban vergődve töltöttem, délután pedig edzésre voltam hivatalos. A délelőtti heverészés közben az egész tegnapi nap pergett le előttem újra és újra egy rövidfilm képében. Mindenki Thomas ellen akart uszítani, holott én is nyakig benne voltam a pácban. Tegnap óta szerencsére nem találkoztam a "legjobb barátommal". Vajon kiderült volna bármikor is, hogy köztünk jóval több volt, mint barátság?!