Emlékezz Rám!

~3. rész~

Csak ültem az edzővel szemben csendesen a többiek mellett. Nem tudok egy hónapot várni...lehetetlen! Végül kizökkentettek a kábulatból, amikor mindenki felpattant s futni kezdett a pálya körül. Mikor már a huszadik perce futottunk rájöttem, ma az egész edzés ebből fog állni. Hurrá...

Fáradtan rúgtam le magamról a cipőmet s ballagtam a konyhába. Dan a tűzhelynél állt és szorgosan kevergetett valamit. Én csendben leültem az asztalhoz, majd vártam a jó illatú vacsorára. Pillanatokon belül leemelte az edényt a gázról, majd egy tál rizsbe öntötte tartalmát. Tehát a vacsora rizibizi. Ötletes! Miután az asztalra tette az ételt, őrült módjára vetettem rá magam.
-Nem eszi meg előled senki!- röhögött ki Daniel, akit egy szemforgatással jutalmaztam.- Figyelj, Sophi, a tegnapiakról csak annyit...
-Ne!- szakítottam félbe- Amíg nem rukkolsz elő egyértelmes válasszal, hogy miért akarsz minden áron megvédeni tőle, addig ne is magyarázkodj!- hosszúnak tűnő csend állt be közénk, amit ő szakított meg.
-Nem akartalak megijeszteni- nézett rám szomorúan.
-Felejtsük el...-adtam a tanácsot, majd belapátoltam a vacsorám végét s jóllakottan terültem el a székemen. Tíz perc tespedés után úgy döntöttem, elmosogatok. Lehet valakinek ennél is aranyosabb és szorgosabb húgocskája? Talán fél tizenkettő körül kerültem ágyba. Nem, nem a mosogatnivaló volt ilyen sok. Jólesően morogtam, amikor megtaláltam az alváshoz legtökéletesebb pozíciót. Hamar elaludtam, amit követően furábbnál furább álmok rohamoztak meg...

-Megmondtam, hogy hagyd őt béken!- kiabált az anyám Thomassal. -Ha te nem vagy, még mindig az én lányom lenne...
-Ti meg mi a frászról beszéltek?- külső szemlélőből szereplővé váltam. Hirtelen mindketten felém néztek, szemük ijedtségtől sugárzott. Aztán másodpercek alatt eltűntek. Óráknak tűnő pillanatok után egy ágyra kerültem. A szélén ültem, előttem egy srác állt póló nélkül. Látni akartam az arcát, de nem fordult meg. Miért nem mutatja meg magát?!
-Ki vagy te?- kérdeztem tőle halkan. Megfordult, ám fejét lehajtotta. Apró részleteket láttam csak, de ez nem volt elég. Lassan emelte fel a fejét, viszont mire feltérképezhettem volna a teljes arcát, ő is eltűnt.

Mi a franc volt ez? Felültem az ágyamban s az órára pillantottam. 5:59, egy perc múlva fog megszólalni az ébresztőm. Ezt kiszámoltam. Halkan röhögtem a saját hülyeségemen. Ilyet is csak én tudok.

-Zack, húzz a francba a helyemről!- löködtem odébb a srácot a székemről. Vagy negyed órán keresztül könyörögtem neki míg végre becsengettek s a tanár zavarta a helyére. Kémia. Az egyik legutálatosabb tantárgy a világon.
-Mit tudunk az adszorpcióról? Sophia?- megdermedve néztem a tanárra, aki sürgetően bámult rám.
-Sajnálom, Ms. Marx, fogalmam sincs!- rántottam a vállamon. Lemondóan fújt egyet, majd a mellettem helyet foglaló Markot szólította fel. Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, igen, elég gyakran cserélgetem a padtársaimat. Szerencsétlen fiú sem tudta a választ, mire ironikusan megszólalt a kérdező.

-Nagyon egyenes és lényegre törő válaszokat kaptam a felszólítottaktól! Az adszorpció valóban gáz, gőz vagy folyadék megkötődése egy szilárd felületen. Ügyesek vagytok, tényleg...- forgatta szemeit, majd a tábla felé fordulva kezébe vette a krétát s legalább 20 képletet írt fel. -A következő órán ebből írunk, jó lenne, ha belevésnék az agyukba ezeket!- mutatott az előbb lekörmöltek felé. UTÁLOM.!!!

Úgy érzem, a nap további részét nem kell bemutatnom. Tesi, amin meghaltam, fizika, amin szintén meghaltam, matek, amin triplán meghaltam és a többi óra, amiken egyenesen kávéskanállal akartam elásni magam. Otthon fáradtan hajtottam a fejem az íróasztalomon elterülő tanulnivalókra. Esélytelen, hogy ezekkel ma mind végzek...
-Levél!- kiáltotta bátyám, majd ismét csend telepedett a házra. Feltápászkodtam s a nappaliba vettem az irányt, ahol a fiú bontogatta a neki címzett csekkeket/leveleket. Az apró dohányzóasztal sarkára biccentett, ahol két boríték árválkodott. Felmarkoltam őket, majd visszavonultam a birodalmamba. Most először bontottam fel izgatottan az anyámtól kapott levelet, míg magamban imádkoztam, hogy valami új információt osszon meg velem. Sebesen futtattam át tekintetemet a kacskaringós betűkön. A semmi is több annál, mint amit ez a nő "közölt" velem. Csodálatos! De ki küldte a másikat? "Sophianak" állt a boríték elején. Micsoda titokzatosság... Felbontás után egy apró papírfecni hullott ki a csomagolásból.

"Valóban meg akarod tudni, ki az a Thomas?"- ez kérdés volt?!- "Szerda délután légy a suli könyvtárában az utolsó órád után. A könyvek között a novelláknál keress egy zöldes színű kötetet! Apró segítségként még annyit mondhatok, hogy a legalsó polcok egyikén lesz a neked szánt iromány. Légy gyors, nehogy valaki előbb lecsapjon rá! Sok sikert, szurkolok, hogy te legyél a szerencsés első! xx"

Wow, ez váratlan volt, viszont annál jobban felcsigázott. Kedd van, ami csak egyet jelenthet. Holnap kezdődhet a vadászat! Izgatottan olvastam el újra meg újra a levelet. Az első nyom, ami talán vezet is valahova! Ezek után képtelen voltam a tanulnivalóval foglalkozni- na nem, mintha eddig túlzottan el lettem volna foglalva vele.

Miután becsengettek az utolsó órára, nem bírtam uralkodni magamon. Mindenhol járt az agyam, csak a történelmen nem.

-Föld hívja Sophiát, Soph, jelentkezz!- legyezett orrom előtt Zack.

-Micsoda?!- néztem rá zavarodottan.

-Hol jársz, muffin?!

-Melletted ülök, krémespofi...- forgattam meg a szememet.
-Tudod, hogy értem!
-Csak várom az óra végét, ez minden- kamuztam neki. Nem nagyon vette be a dolgot, de beletörődve a tábla felé irányította a figyelmét. Én az órát lestem, ami hangos kattogással nyugtázta hibátlan működését. Már csak öt perc, Soph, azt fél lébon állva is kibírod!- nyugtattam magam. Az utolsó egy percben rá se bagóztam a tanárra, beleszórtam a kacatjaimat a táskámba és startra készen markoltam a székem oldalát. A csengő megszólalása után meg sem vártam, hogy a tanár elengedjen minket, már sprinteltem is az óriási épület másik felében található könyvtárba. Berontottam a vastag fa ajtón s kapkodva figyelem a polc-szerkezetek fölött feltüntetett jelzéseket.

-Ifjúsági irodalom, történelmi könyvek, verses kötetek, szótárak- olvastam hangosan a táblák feliratait. Hol a francban vannak a novellák?! Miért is ne, a hatalmas könyvtár legmesszebb eső sarkában találtam meg a keresett szekciót. Most pedig akkor rohanjunk át legalább nyolc sornyi könyvön nem mellesleg szinte guggolva! A körülöttem keresgélő emberek furán néztek rám, de hékás; mindent a cél érdekében! Annyira közel voltam már a könyvemhez, amikor észrevettem valamit. Nem csak én keresgélek az alsó polcokon! Rajtam kívül egy srác is veszettül leste a könyvek színezését azon a szinten. Gyorsabb tempóra váltottam, szinte vérre ment a játék. A következő oszlopban megpillantottam egy feltűnően zöld könyvecskét. Odarohantam és győzedelmes vigyorral az arcomon húztam ki a helyéről. Nem volt sorszám az alján, így bejelentés nélkül is kivihetem innen. Sajnos a srácnak is feltűnt, hogy a kezemben tartom a vadászat áldozatát. Összehúzott szemekkel bámult rám, aztán hirtelen elkezdett szaladni felém. Először nem is tudtam, mit akar, de pillanatokon belül én is futásnak eredtem. Végigrohantam a kilométer hosszúságú könyvtáron, ki az ajtón egészen a fehér autómig. A fiú lankadatlanul futott utánam, ám sikerült olyan lendülettel visszalöknöm az épületszárny vastag fa-szerkezetét, hogy az egyenesen a másik egyed képébe vágódott. 1:0 ide, cicuskám! Diadalittasan pattantam kocsimba s meg sem álltam hazáig. Köszönés nélkül futottam a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót és sürgetve húztam elő a táskámba rejtett tárgyat, amiből egy papírka hullott ki.

"Tudtam, hogy te leszel a leggyorsabb! Most pedig kezdődhet a nosztalgiázás és a ledöbbenés! ;) xx"