Emlékezz Rám!

~21. rész~

-Nagyi, nagyi! Mesélsz nekünk valami szépet?- kérdezték az unokáim. Gyönyörű nyári este volt, éppen a verandán lévő hintaágyon ültünk egy-egy takaróval a hátunkon. A kicsik éppen nálunk nyaraltak, ilyenkor pedig minden este mese dukál!
-Mit szeretnétek ma hallani?- kérdeztem őket mosolyogva. Hosszas hallgatás után még mindig nem kaptam választ, ezért egy általam kreált mesét kezdtem el mondani.

Volt egyszer egy királylány. Nem volt sem gyönyörű, sem pedig olyan, akit bármelyik király fia elvett volna feleségül. Ám egyszer mégiscsak felbukkant valaki. Egy bátor herceg. Az ő szemében a királykisasszony csodaszép volt és bámulatos. Ő látta benne azokat az értékeket, amiket más nem. Ám, mielőtt egybekelhettek volna, a királylányt elrabolta egy gonosz sárkány, aki az ő összes emlékét ellopta és egy üveggömbbe zárta. Nem hagyta, hogy valaha is eszébe jusson újra a királyfi, a sárkány csak magának akarta a lányt. Viszont a herceg nem félt a sárkánytól. Elment hozzá és megvívott vele. Hosszas harc után a kiskirály jött ki győztesen. Felkapta a menyasszonyát, majd lóra ülve meg sem álltak a palotáig. De egy dologról nem tudott a fiú. Az üvegbe zárt emlékek még mindig a sárkánynál voltak. Sokáig próbálkozott mindennel, a királylánynak mégsem jöttek vissza az emlékei. Aztán egy nap a lánnyal együtt útra kelt. Addig mentek, míg vissza nem értek a sárkány birodalmába. Mindent tűvé tettek, mégsem találták meg a gömböt. Már majdnem elvesztették a reményt, amikor valami fényeset pillantottak meg a padlásszobában. Odasiettek és megszemlélték a csillogó tárgyat. A gömb volt az. Megörültek mind a ketten. A királylány visszakapta az ellopott emlékeit, a királyfi pedig elvette feleségül. Ezután boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

-Mi lett volna, ha nem találják meg az üveget?- kíváncsiskodott Sarah.
-Akkor a herceg addig harcolt volna, amíg a lány újra belé nem szeret!- mosolyogtam rá.
-Miért kellett a hercegnek úgy is a királylány, hogy nem ő volt a legszebb?- kérdezett Mabel is.
-Mert neki nem a külső volt a fontos, sokkal inkább a lány személyisége. Nem kell félnetek, ha nem vagytok tökéletesek, mert idővel majd jönni fog valaki, aki szemében ti lesztek a legszebbek. Viszont egy dolgot sose feledjetek; ha megtaláljátok ezt az embert, szeressétek és sose engedjétek el. Mert nem tudhatjátok, mit hoz a holnap! A szerelmet meg kell becsülni s akkor örökké fog tartani!- mondtam nekik befejezésül. A szemeből könnyek kezdtek csordogálni, a picik pedig értetlenül néztek fel rám.
-Miért sírsz mami?! Hiszen neked itt van még nagypapi!
-Gyerekek, menjetek lefeküdni! Nagyi fáradt, hagyjuk egy kicsit pihenni őt is!- terelte be nyájasan a gyerekeket nagyapjuk. Hallottam, ahogy mindegyiküktől egyesével elbúcsúzik, puszit nyom az arcocskájukra, majd leoltja a lámpát. Aztán a hintaágy megmozdult, ahogy a másik idősödő ember is elfoglalta a helyét mellettem. Csendesen magához húzott és hagyta, hogy ölelésében megnyugvásra leljek.
-Köszönöm, hogy te végig velem maradtál és sosem hagytál el, Zack!

...Zack szemszöge...

Sosem hittem volna, hogy ilyen vége lesz. Miután Thomas meghalt, Sophia teljesen összetört. Egy évbe telt, míg ismét sikerült magához térnie. Viszont soha többé nem volt már ugyan az a boldog lány, aki előtte volt. Aztán hónapokkal később hazatért. Hozzám költözött, ugyanis Daniellel a mai napig haragban van. Én segítettem neki mindenben. Végül egy nap megkértem a kezét, ő pedig hosszas töprengés után igent mondott. Én tudtam, hogy sosem fog úgy szeretni, ahogyan Thomast. Ezzel tisztában voltam, mégis magamra vállaltam. Az esküvő után megszületett Allison, majd őt követte Jack és Scott. Látszólagos boldogságban felnevelte őket, mégis tudtam, mélyen legbelül nap, mint nap megszakad a szíve. Sosem kértem tőle, hogy szeressen, így is láttam rajta a próbálkozást. Sosem hagytam el őt egyetlen pillanatra sem és nem is fogom, amíg világ a világ. Hiszen ez az én dolgom és nem akarom, hogy megint valamilyen bántódás érje. Mert én megvédem őt mindentől, örökre.

Vége