Emlékezz Rám!

~10. rész~

*"Tudom, hogy te többet küzdöttél ezért az ösztöndíjért, mint bárki más a csapatban. Ezért is intéztem el, hogy átadhassam neked az egészet! Én úgysem lennék képes elhagyni az otthonomat! Sok sikert, Soph, drukkolok, hogy minden sikerüljön, amit el akartál érni!
Szeretettel, Hazel"*

Először döbbenten ácsorogtam a papírkával a kezemben. Kicsivel később sikerült felfognom az olvasottakat s egy hatalmas vigyor terült el arcomon. Meg kell köszönnöm neki!- gondoltam végig és már húztam is a cipőmet, amikor Danny állta utamat.
-Hová készülsz?- érdeklődött.
-Hazelhez. Legalább el akarok búcsúzni tőle!
-Elbúcsúzni?- ekkor az arcába toltam a levelet. Hitetlenkedve olvasta a sorokat. A végén csak megrázta a fejét, aztán újraolvasta. Ez addig így ment, míg ki nem vettem a kezéből az üzenetet.
-Megmenekültél!- sóhajtott fel, majd szorosan magához húzott. -Sikerült!!
-Még nem...először össze kell pakolnom, kocsiba ülnöm és holnap délig odaérnem a több száz kilométerre lévő városba- gondolkodtam el.
-Akkor mire vársz még? Indulj pakolni!- tolt a szobám felé. Nevetve beestem az ajtón s körbefordultam a kis kuckómban. Mennyire fog ez nekem hiányozni... Nem tudtam, hol kezdjek neki. Mindenek előtt felhívtam Zacket, aki fél óra elteltével sietve toppant be hozzám.
-Alig hiszem el!- borult a nyakamba.
-Én is, hidd el!- mosolyogtam rá. -Viszont nem lelkizni hívtalak, szóval segíts pakolni! Van pár óránk összedobni minden lényeges cuccot!
-Akkor lássunk hozzá!- csapta össze tenyereit a srác.

-Nagyon fogsz hiányozni!- nyomott hosszú csókot a homlokamra Zack.- Biztos ne jöjjek veled?
-Teljesen!- bólintottam. Bármennyire is nem tűnik úgy, fura érzés a fiút magam mellett tudni, mióta eszembe jutott, ami kettőnk között történt.
-Nagyon vigyázz magadra! Értesíts, ha megérkeztél!- adott puszit Daniel s ő is elengedett. Thomas felé fordultam, aki nem nagyon tudott mit kezdeni magával. A volt barát státuszával ő volt a lista alján, de ettől függetlenül tőle is szerettem volna elbúcsúzni, ha csak egy rövidke időre is.
-Akkor..-kezdtem bele.
-Akkor...-ismételte ő is. Megölelt, miközben közel hajolva suttogott a fülembe. -Hamarosan találkozunk!

Miután mindenki elköszönt, beültem a telepakolt autóba, majd a GPS navigációjában bízva haladtam az úton. Pusztán nyolc órát kell végigvezetnem, az szinte semmi... Az első pár óra simán ment. Talán az izgatottság és a megkönnyebbültség kombinációja miatt. Viszont a negyedik óra után borzasztóan fárasztó volt a volán mögött ülni. Megálltam a legközelebbi benzinkúton s meghívtam magam egy csésze gőzölgő kávéra. Felfrissülés volt számomra a keserű löttyöt inni, ami után könnyebben folytattam utamat az egyre közeledő cél felé. A hátralevő időben végiggondoltam a következő napok forgatókönyvét. Kezdek kissé félni az új iskola miatt, fogalmam sincs, kik lesznek az osztálytársaim vagy mennyire kell komolyan venni a tantárgyakat. A kollégium a másik félelmem. Ott mennyivel lesz durvább a helyzet? Nagyon gázos szabályok lesznek? Ha jól értesültem, koedukált az egész épület, legalább ennyi előny vagy éppen hátrány származik az egész helyzetből. Remélem, Mark soha nem jön rá, hol vagyok. Ez lesz egy új kezdet, ami segíthet megszabadulni a félig homályos múlttól.

Fáradtan estem ki a kocsiból. De egy problémával ma még szembe kell néznem... Ez pedig a beköltözés. Mire a tengernyi holmit felcipelem a harmadik emeletre, tutira lemegy a nap. A legrosszabbtól tartva léptem be az első kupac holmimmal a kijelölt szobába. Bent egy hosszú, barna hajú lány ült az íróasztalnál. Csendben irogatott valamit, amikor berontottam a helyiségbe. Ijedten kapta fel fejét.
-Öhm... Sophia vagyok, az új szobatársad- törtem meg a csendet. Alapos végigmérés után ő is bemutatkozott.
-Kelly- fogta rövidre -a jobb sarokban lévő ágy a tiéd a mellette lévő szekrénnyel. Jó mulatást ebben a kócerájban!- kacsintott rám, majd visszafordult az irományaihoz. Kissé szarkasztikusnak éreztem ezt az egész "beszélgetést", de a vállamat megvonva kezdtem el a pakolást. Már a harmadik- és egyben utolsó előtti- körömet tettem meg a kocsim és a szoba között, amikor felfelé úton egy rikítóan kék íriszekkel rendelkező srác döntött fel cuccokkal és mindennel együtt. Fájdalmasan nyögtem, ahogy a földre kerültem.
-Hogy az a.... Ne haragudj, nem akartalak fellökni!- nézett rám bocsánatkérően, aztán felsegített. -Új vagy itt?- érdeklődött kedvesen.
-Amint láthatod, igen. Éppen most költözök be!
-Akkor hadd segítsek a pakolással!- ajánlotta fel s már össze is szedte a földről a leejtett táskákat. -Melyik szoba?
-Harmadik emelet, folyosó végén balra az utolsó- mondtam neki, aztán elindultam az utolsó adagért. Félúton ismét összefutottam az előbbi fiúval, aki kivette a kezemből az összes kacatot és így sétált velem együtt a nagynak nem mondható szoba felé.
-Mi a neved?- kíváncsiskodott.
-Sophia, benned kit tisztelhetek?
-George- mosolygott rám. -Örülök, hogy megismerhettelek!
-Részemről a szerencse. Még senki nem vett le ilyen gyorsan a lábamról!- nevettem el magam, amibe ő is bekapcsolódott.- Köszönöm a cipekedést!
-Bármikor! Ha szükséged lenne akármire, akkor egy szinttel lejjebb megtalálsz!- kacsintott, majd lelépett.

Nagyjából egy óra alatt sikeresen elhelyeztem mindent a helyére s még az ágyam melletti falat is kidekoráltam pár képpel és rajzzal. Anélkül eléggé egyhangú lett volna az egész. Megkönnyebbülten dőltem el az ágyamon, amikor eszembe jutott Daniel. Gyorsan elő is kaptam a telefonomat. Pár csörgés után egy dörmögős hang szólt a készülékbe.
-Itt vagyok!- mondtam neki egy mosollyal az arcomom, amit ő nem láthatott.
-Örülök, szobatársad milyen?
-Unalmas meg eléggé lenéző...legalábbis eddig annak tűnik- néztem a nekem háttal ülő lányra, aki egy pár füldugó segítségével zárta ki a külvilágot.
-Talán csak a kezdeti helyzet miatt, hidd el, egyszer megbarátkozol vele!- nevetett a telefonba.
-Remélem is- beszélgetésünket egy tőlem származó ásítás szakította félbe- mennem kell bátyus, majd beszélünk!
-Vigyázz magadra!- mondta s bontotta a vonalat. Egy törölközőbe csavarva slattyogtam a fürdőszoba felé. Beálltam a legszimpatikusabb zuhanyfülkébe, majd a csapot megnyitva akasztottam fel törölközőmet a fogasra. Szinte élveztem, ahogy a meleg víz elárasztotta a testemet. Gyorsan bekentem magam tusfürdővel, aztán vártam, míg az esőre hasonlító zuhatag azt is lemossa rólam. Miután ez megtörtént, tisztán csoszogtam vissza a szobámba. Magamra vettem a megszokott Zackes pólót, majd leültem csendben az ágyamra. Úgy tűnik, Kelly nem lesz túlzottan bőbeszédű velem. Nagyot sóhajtva markoltam meg a telefonomat, aztán George keresésére indultam. Talán ő kicsit jobb arc lesz, mint a szobatársam.

A fiú utasításait követve érkeztem meg egy fehér ajtó elé. Éppen kopogásra emeltem a kezemet, amikor a fa szerkezet hirtelen kinyitódott s a keresett egyed sietős fejét pillantottam meg.
-Mi ez a dinamizmus ma?- nevettem.
-Éppen érted indultam. Kezdődik az ivás!- majd kezeimet megmarkolva húzott be a tágas szobába.