Emlékezz Rám!

~12. rész~

*Elköszönésünk után csak egyetlen dolog járt a fejemben. Emlékezni akartam. Életemben először vissza akartam kapni az összes emlékemet, hogy senki ne tudja manipulálni a történéseket.*

Szombat reggelre virradt, amikor azt vettem észre, hogy álmaim képkockái helyett szemeim a szobám fehér plafonját bámulják. Hamar lerúgtam magamról a takarót s a fürdő felé vettem az irányt. Miután rendbe szedtem magam, unottan sétáltam vissza az egyhangú falak közé. Megigazítottam az ágyamat, aztán a telefonomat kézbe véve mentem a társalgónak kikiáltott helyiségbe. Lehuppantam a zöld kanapéra, amit követően ujjaim bizonytalanul pötyögték be a telefonszámot.
-Sophia?- szólalt meg az egykoron sokat hallott hang.
-Doki, gondolkodtam... Kérem vissza az emlékeimet!

Fél óra után bontottuk a vonalat. Izgatottsággal vegyülő félelem honolt bennem. Egyetlen dolog biztatott; ha minden a helyére kerül, senki nem tud majd befolyásolni! Az óra kilencet ütött. Lassan, de biztosan mindenki ébredezni kezdett- mármint az a néhány ember, aki a hétvégét is bent tölti.
-Jó reggelt Csipkerózsika!- ugrottam Liam ágyára. Szegény srác először meglepetten bámult rám, majd egy mozdulattal lelökött magáról.
-Én csakis a herceg lehetek!- vigyorodott el diadalittasan. Az első naptól fogva megszerettem Li-t. A legjobb arc az egész épületben és pillanatok alatt fel tudja dobni az ember napját.
-Mai tervek?- érdeklődtem.
-Alvás, tanulás, esetleg beiktatom a szivatásodat is.
-Nagyon vicces vagy- forgattam a szemeimet.
-Mikor jön az a bizonyos Thomas?!- váltott témát.
-Passz... Majd egyszer megérkezik, gondolom- vakargattam a tarkómat. Nos, ő tud az ügyről. Minden egyes részletéről. Talán ezzel csak veszélybe sodrom magam, de amikor elmondtam neki, helyesnek tűnt!
-Most mondom, lecsapom, ha valaha is rosszul bánik veled!- nézett rám védelmezően, amire egy mosoly volt a válaszom.

Megvártam, míg a fiú felöltözik, aztán elindultunk a városba valami kávézót keresni, ahol a reggelit is letudhatjuk.

***

Egy hónap elteltével rengeteg változást figyeltem meg magamon. Talán a kezelések, talán valami más. Idővel Thomas is megérkezett. A beköltözése napján az egész éjszakát végigbeszéltük. De másnap történt valami. Az iskolában megismerkedett egy rakás "menő" gyerekkel és azóta csakis velük lóg. Kigúnyolnak másokat, semmibe veszik azokat, akik egy kicsit is mernek hibázni. Pedig ő nem ilyen, csak megjátsza magát. És ezt az egyre bővülő emlékeim is alátámasztják!

Éppen biológia órára rohantam, amikor egy kemény mellkasba ütköztem.
-Nézz már az orrod elé!- mondta lekezelően a fiú, míg én a földre ejtett cuccaimat kezdtem felszedni. Már csak egy füzet hiányzott, amikor a srác messzebbre rúgta és hangosan nevetett hozzá. Épp menni készült, amikor bosszúsan felálltam s a karjáért nyúltam.
-Mi a franc ütött beléd, Thomas?!- kérdeztem tőle, mélyen a szemeimbe mélyedve. Ő nem szólt, csak lesöpörte magáról a kezemet és odébb állt. Idegesen felkaptam az odébb rúgott füzetet, majd ismét a biológia termet céloztam meg.

Lázasan doboltam a lábammal és kapartam a táblára felírtakat. Semmit nem akartam jobban egy hideg zuhanynál és a Zacktől lopott kinyúlt pólónál. Csak túl akartam esni ezen a borzalmas napon.
-Minden oké?- nézett rám Stew, a bioszos padtársam.
-Persze, miért?- vágtam értetlen képet.
-Mert lassan egy lyuk lesz a padlón az állandó dobolásodtól!
-Sajnálom- mondtam neki, majd próbáltam csillapítani magam. A csendő megszólalása felért egy isteni ajándékkal. Gyorsan összeszedtem a kacatjaimat és Liam keresésére indultam. Éppen a kémiaelőadó előtt állt egy hotdoggal a kezében. Kicsit irreális volt őt vigyorogva, ketchupos fejjel látni egy ilyen nap után. Viszont ennek köszönhetően az én arcomra is egy nagy mosoly költözött.
-Búval béleltnek tűnsz. Mi a gond?- vetette át a karját a vállamon s így indultunk a kolesz felé.
-Csak a szokásos, ne is törődj vele!- húztam a számat.
-Nem értem, mi a baja a srácnak. Bolond, ha Téged akar kihagyni az életéből!
-Ezt mond neki és az arcoskodó haverjainak. Ők cseszik el az egészet...- mondtam szomorkásan.
-Váltsunk témát!- dobta fel az ötletet, amit egy megkönnyebbült sóhajjal helyeseltem. -Következő kezelés?
-Szerda... Megint elkísérsz?- érdeklődtem.
-Kérdés volt?- nézett rám felvont szemöldökkel. Nos, nem éppen. Az első alkalomtól kezdve végig velem volt. Látott magamba zuhanni a hirtelen emlékáradattól, vagy őrülten, bolond módjára vigyorogva a távolba révedni, valami apró, mégis jelentős memoár miatt. Néha kifejezetten nehezen bírtam az egészet, de Li végig velem volt és támogatott.

Lassan megérkeztünk a kollégiumba, ahol lassan vánszorogva vonultam a szobámba.
-Később benézek hozzád!- kiáltott Liam, mielőtt eltűnt az egyik ajtó mögött. Újabb emeletnyi távot tettem meg, mire a saját emeletemre érkeztem. A szobába nyitva a táskámat lendületből az asztalom mellé dobtam, majd az ágyamra feküdve nyitottam fel a laptopom tetejét. Az interneten böngésztem kicsit a hírek között, aztán rámentem az iskola honlapjára is.
"Téli Bál"- villogott a kezdőlapon a jelzés. Téli bál..., kúszott a gondolataimba a dolog. Hajnalig tartó tánc, partnervadászat és minden ezzel kapcsolatos dolog jutott eszembe. Még sosem voltam ilyen helyen. Az iskolánkban nem rendeztek ilyet. Talán féltek, hogy egyesek alkoholt is csempésznének a buliba. Jogos volt a tanárok részéről a dolog, a legnagyobb arcokat ismerve ez valóban megtörtént volna. Magával ragadott a gondolat, ahogy valakivel boldogan keringőzök egy talpig feldíszített teremben, miközben ritmusos, de lágy zene szól. Egyetlen dolog állt az utamba. Kivel mennék el?!

-Hallottál a bálról?- támadtam le Liamet, amikor belépett a szobába.
-Persze, minden évben megrendezik. Amúgy még van addig több, mint egy hónap!- nézett rám nevetve a srác. Én csak megvontam a vállam, miközbem továbbra is az internetes felületen lévő meghívót bámultam. Be voltam zsongva, képtelen voltam kiverni a fejemből a gondolatot. -Ez miért érdekel téged ennyire?
-Még sosem voltam bálban, pedig mindig is ábrándoztam arról, milyen lehet valakivel az oldalamon bevonulni a táncoló emberek közé. Ez más mint egy szórakozóhelyen ugrabugrálni félrészeg emberek között.
-Az biztos! Ez sokkal jobb és hangulatosabb.- kiskutya szemekkel bámultam a fiút, ahogy az előző alkalmakról mesélve egyre nagyobb kedvet keltett bennem. Szinte nyálcsorgatva hallgattam a beszámolót. Ott akarok lenni az idei bálon! Ott akarok lenni gyönyörű ruhában mindenki más mellett.
-Te mész?- kérdeztem őt.
-Szerintem igen... Na és te?
-Mennék én, de nincs kivel.
-Nos, ez esetben kedves Sophia, eljönnél velem az idei téli bálba?