~17.rész~

3.2K 152 6
                                    

* Nem akartam elengedni őt. Csak azt akartam, hogy engem öleljen, csókoljon és soha ne érjen véget az a tökéletes pillanat.*

A zene leállt, a táncnak vége lett, viszont mi még mindig egymást falva múlattuk az időt. Aztán lassan elléptünk a másiktól. Kipirultan néztem a fiúra, aki szintén csillogó tekintettel bámult vissza rám. Hiányzott. Szörnyen hiányzott mindene; a tekintete, a szemei, a mosolya, a csókja. Ő.
-Egyetlen szavadba kerül, Sophi! Egyetlen szó és újrakezdhetjük. Egy tiszta lappal, ahol nem számít, mi történt régen!- nagyot nyeltem. Mégis mit kéne mondanom? A szívem vagy az eszem válaszára kellene hallgatnom? Pillanatnyi töprengés után meghoztam a döntésemet...

-Szóóóval...- próbált érdeklődni Liam a bál utáni napon. Az ágyán fekve bámultam a kissé pókhálós plafont, miközben az előző nap estéje járt a fejemben. Újra meg újra átjárt egy érzés. Szinte ismét körülölelt a srác bódító illata.
-Nem történt semmi különös!- sütöttem le a szememet.
-Na persze! Mindenki látott tegnap titeket! Akkor most újra együtt vagytok?- kérdezte, de választ nem kapott rá. -Soph! Kérdeztem valamit!- kezdett el böködni. Nem szóltam semmit, csak vigyorogtam vörös fejjel, mint a vadalma. -Aha! Most lebuktál!- nevetett, majd boldogan magához ölelt. -Remélem nem fogod megbánni a döntésedet!
-Én is ebben reménykedem!

Hatalmas vigyorral az arcomon lépdeltem be az iskola épületébe Thomas kezét szorongatva. Boldogan néztem fel a fiúra, aki felém fordulva az ajkaimra tapadt. Gyors csókunk után mindketten a szekrényünk felé vettük az irányt. Ő a folyosó egyik oldalához, én pedig a másikhoz. Előkotortam a matekhoz kellő dolgaimat, aztán a terembe vonultam. Elfoglaltam a hátsó padot és figyeltem, ahogy a diákok lassan, de biztosan elfoglalják a helyüket. Aztán megjelent a kialvatlan fejű, nyűgös tanárunk is, aki rögtön egy röpdolgozattal indította a napot. Szép kezdés, jár a taps... Mindenki nyöszörögve tépett ki egy-egy lapot a füzetéből s kedvetlenül írogatta a táblara felírt feladatokat. Magamban imádkoztam, hogy legalább a hármas meglegyen. Fél óra elteltével az osztályban tartózkodók letették a tollaikat és előreadták a papírkáikat. Némelyiken az illető nevén meg osztályán kívül semmi nem volt. Legalább azokat nem lesz túl nehéz kijavítani! Elvánszorgott az első óra, a második, a harmadik és így egészen az utolsóig. Fáradtan dőltem a szekrényemnek a folyosón.
-Meglepetésem van számodra!- jelent meg mellettem Tom vigyorgó fejjel.
-És mi az a meglepetés?- kíváncsiskodtam egyből.
-Az legyen az én dolgom! Este megyek érted, addig készülj el!- adta az utasítást, aztán édes csókot nyomott a számra és elsietett. Hát jó... Megkerestem Liamet, majd vele együtt sétáltam vissza a kollégiumba. Unottan feküdtem az ágyamba, majd felhúztam a takarómat egészen a fejem búbjáig.
-Ennyire rossz napod volt?- nevetett ki Li. Én csak hangosan morogtam és átfordultam a másik oldalamra. Ha még nem lett volna egyértelmű, most már egy szobán osztozok a sráccal. Ő sincs egyedül és nekem sem kell a katonáskodó lányt lesegetnem. Mindketten jól jártunk! Csukott szemmel hallgattam, ahogy a fiú bekapcsolt valami pörgős számot a laptopomon. Kis sunnyogós, mindig az enyémet használja, és azt hiszi, nem veszem észre. Aztán megszólalt a Skype irritáló hangja. Valaki hívott. Kíváncsian lestem ki a takaróm alól.
-Szia Zack!- köszönt Liam. - Persze, itt van, csak éppen lusta kikelni az ágyából- röhögött ki. Lassan előmásztam a rejtekhelyemről és kikaptam a fiú kezéből a gépemet.
-Szia Zack!- köszöntem én is a srácnak, miután ledobtam magam az íróasztalomhoz.
-Sophia!- mosolygott rám. -Mi a helyzet?- kérdezte vidáman.
-Túlvagyok életem legelső bálán!- vigyorogtam.
-Ennek örülök. És milyen volt?
-Hihetetlenül jó!- mondtam neki, majd elkezdtem ecsetelni az estét.
-Valakit kihagytál a történetből!- kuncogott Liam.
-Kiről beszél?- kérdezett ismét Zack, mire én csak elpirultam. Li-ből előtört a színész hajlam és eljátszotta, ahogy éppen a tánc végén csókolózok.
-Ó, Thomas!- vékonyította el hozzá a hangját is, mire kitört belőlem egy hangos nevetés.
-Bolond vagy!- dobtam neki a legelső dolgot, ami a kezem ügyébe került. Rögögve elkapta a felé repülő telefonomat, majd rámkacsintott.
-Szóval megint vele vagy...- vágott fura fejet Zack.
-Sajnálom- mondtam neki elhúzott szájjal.
-De, ha megint összetöri a szívedet, ne gyere hozzám panaszkodni!
-Nem fogok, ne aggódj!- toltam ki a nyelvemet.
-Hiányzol, Sophi. Nekem és Danielnek is!
-Nekem is hiányzol. Viszont Danielről hallani sem akarok! Azok után, amit tett, felőlem azt csinál, amit akar!- rántottam meg a vállam.
-Ahogy gondolod...- sóhajtott lemondóan a fiú.
-Van egy dolog, amit tudnod kellene- szólalt meg hosszas hallgatás után.
-Mi az?- kérdeztem egy cseppnyi ijedtséggel a hangomban.
-Mark... Pár nappal ezelőtt eltűnt. Lehet, hogy ez semmit nem jelent, de azért vigyázz magadra Soph, okés?- bámult rám aggódóan.
-Mindenképpen!- ígértem neki. -Szeretlek, Zack!- búcsúztam a -volt- legjobb barátomtól, majd lecsaptam a laptopom tetejét.
-Mi lesz most?- kérdezte Liam, Markra utalva.
-Semmi. Éljük tovább az életünket, ahogyan eddig is tettük csak egy kicsivel több óvatossággal.

Estére felvettem egy kicsit ünnepibb ruhát, majd vártam, hogy febukkanjon Thomas. Fél órán belül kopogás hangja jelezte a fiú érkezését. Mosolyogva karoltam belé s hagytam magan, hogy vezessen.

A randevúnk után úgy éreztem, ismét szerelmes vagyok. Mélyen és menthetetlenül ismét belezúgtam a fiúba, akit talán sosem szűntem meg szeretni. Boldog voltam és felszabadult. Fogalmam sincs, mit éreznék, ha újra el kellene veszítenem őt...

Emlékezz Rám!Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang