Good Girls are Bad Girls [l.h.]

Prológus

•••

2013. Július 21.

Reggel amint felkeltem, rögtön a telefonomat kaptam magam elé. Mosolyogva küldtem egy sms-t a barátnőmnek.

Luke: Jó reggelt kincsem. Nagyon boldog évfordulót. 19:00-re legyél kész, érted megyek. Öltözz csinosan, de kényelmesen. Szeretlek. <3

Ma van egy éve, hogy remegő kezekkel megfogtam az ő kezeit, és a szemeibe nézve megkérdeztem hogy 'Leszel a barátnőm?' Pontosan emlékszek mindenre. Arra is, ahogy mosolyogva, elvékonyodott hangon kimondta, hogy 'Igen, természetesen!'
Még mindig a fülemben cseng hangja.
Még sose éreztem senki iránt így. Én...Szeretem őt.

Nem akarom valami puccos étterembe vinni, valami sokkal különlegesebbet tervezek ennél. Folyamatosan azon gondolkozok, hogy vajon neki tetszeni fog e. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, és lefele vettem az irányt. Csináltam magamnak reggelit, ugyanis anya még alszik. Apám még kiskoromban elhagyott minket, így azt se tudom hol van. Lassan leültem, és elkezdtem enni a szendvicset. Amint elkezdtem enni, rezgett a telefonom.
Clary küldött sms-t.

Életem: Neked is <3 nagyon szeretlek. Legyen 16:00. Alig várom, hogy találkozzunk. Puszi.

Elmosolyodtam, majd félre dobtam a szendvicsem. Elindultam fel a lépcsőn, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megengedtem forró vízzel a kádat, majd addig míg megtelik, visszamentem a szobámba kiválasztani mit is vegyek fel. Kivettem a szekrényemből egy fekete, térdnél szaggatott gatyát, és egy nirvana-s felsőt. Majd azonnal visszadobtam a felsőt, mivel belegondoltam, hogy nem kéne túl átlagosnak lenni. Hiszen ez nem egy átlagos nap. Viszont, kiöltözni sem akarok, így a gatya maradt, és egy sima fekete felsőt vettem elő, egy kék, kockás inggel. Ez megteszi.

Visszamentem a fürdőbe, ahol már minden csupa gőz volt. Levettem a rajtam lévő ruhát, és azt, amit fel fogok venni a mosógépre tettem. Lassan belevetettem magam a kádba.
Körülbelül fél óra múlva végre kész lettem, ugyanis még sokat áztattam magam, és kimásztam a kádból. Felvettem a ruháimat. Gyorsan megnéztem mennyi az idő, így ránéztem a telefonomra.
13:42...

Ez még jó. Bőven időben vagyok. Elkezdtem keresni a hajzselémet, de sehol sem találtam. Lefutottam a nappaliban, remélve hogy anya ott lesz. És...Ott is volt.

-Anyaaa, hol a hajzselém?-kérdeztem, aztán megláttam, hogy rémült arccal néz maga elé, a telefon pedig a kezében lóg.

-Anya, minden oké?-kérdeztem, és mellé mentem.

-Luke, kérlek ne akadj ki.-nézett rám könnyes szemmel.

-Úristen, mi a baj?-néztem rá. furcsa volt őt így látni.

-Clary...-szipogta.

-Mi van vele?-húztam össze a homlokom, és kissé felemeltem a hangom.

-Luke, Clary me...-kezdte el, de elsírta magát. Nehéz volt így látni.

-Anya, mond már.-mondtam feszülten.

-Clary meghalt.-mondta sírva. Lesokkolt a hír.

Nem...

Nem!!!!
Ez nem történhet meg!!!
Nagy levegőt vettem, és próbáltam tartani magam, ami nem sikerült. A földre esve elsírtam magam. Sírtam, mint egy öt éves kisgyerek. Nem akartam elhinni. Azt kívántam, hogy ébredjek fel ebből a nagyon rossz álomból.
Nem voltam kommunikáló képes, és anya sem. Így ezután nem beszéltünk, csak sírtunk.
Este semmit nem aludtam, folyamatosan csak sírtam. Anya közölte, hogy próbáljak meg aludni, ugyanis holnap be kell mennem a rendőrségre kihallgatásra.
Nem tudom, hogy fogok beszélni, vagy hogy mit akarnak tőlem, de muszáj lesz bemennem.

Folyamatosan a közös emlékeinkre gondoltam. Megállás nélkül folytak a könnyeim, levegőt is kapkodva vettem a sok sírástól.
Nem, ez velem nem történhet meg.
Elővettem egy kést...Nem gondolkoztam.
A csuklómba véstem mélyen egy 'C' betűt. Néztem, ahogy folyik ki belőle a vér.
Majd több mélyebb vágást is ejtettem a karomon. Lassan, de mélyen és határozottan. Fájt, de nem érdekelt. Hirtelen minden elhomályosult...

Lassan felnyitottam a szemem, és egy kórházi ágyban találtam magam. Mellettem anya egy széken ült engem bámulva, és sírt.

-Luke.-nézett rám kisírt szemekkel.

-Miért vagyok itt?-kérdeztem, bár tudtam a választ. Lenéztem a kezemre, ami tele volt sebekkel.Miért nem haltam meg?

-Sok vért vesztettél. Ígérd meg hogy soha többé nem teszel magaddal ilyet!-nézett rám anya szomorúan.
Bólintottam egyet, és továbbra is a sebeimet figyeltem.

-Szeretlek.-mondta anya.

-Én is.-suttogtam halkan.

-A rendőrség hívott. Amint jobban leszel, bejönnek kihallgatni...ugyanis...Claryt brutálisan meggyilkolták.-mondta remegve anya.
Vettem egy nagy levegőt, és becsuktam a szemem. Remegett a testem, és próbáltam visszafojtani a könnyeim, de nem sikerült.

Brutálisan meggyilkolták.
Csak tudjam meg ki tette, rosszabb dolgot fogok vele művelni, az biztos.

Egyszerre dühös és szomorú is voltam.

•••

Másnap a rendőrség bejött a kórházba, és egy fiatal, kb 25 éves nő ült le velem szembe. Én az ágy szélén ültem.

-Szép napot! Maga Luke Hemmings?-mosolygott rám a nő. Csak bólogattam.

-Remek. Feltehetek magának pár kérdést Claryvel kapcsolatban?-kérdezte mosolyogva. Hogy tud mosolyogni?

Clary neve hallatán szorosan becsuktam a szemem, beharaptam a szám, és próbáltam visszafojtani a könnyeim. Válaszul bólintottam, de továbbra is szorosan csukva volt a szemem, és a sírógörcs keringetett.

-Okés. Tudja mi történt vele?-kérdezte a nő.
Erre csak megráztam a fejem, hogy nem.

-Akarja tudni?-kérdezte most már kicsit együttérzőbben.
Kinyitottam a szemem, a könnyektől homályosan láttam. Számat kinyitottam, hogy válaszoljak, de nem jött ki egy hang sem, így bólintottam egyet a fejemmel.

-Biztos? ez eléggé lesokkolhatja önt.-nézett rám a nő.

-Tudni szeretném.-mondtam remegő hanggal.

-Rendben.-sóhajtott egyet.-Claryt az apja találta meg őt az udvaron, holtan. Mély vágások voltak a combján, és a hasán. Szemei ki voltak szedve, bőre több helyen is lenyúzva. Az apja azonnal hívta a rendőrséget, akik rögtön a helyszínen voltak. Egyenlőre a gyilkos még nincs meg.-mondta nyugodtan a nő. Hogy lehet ezt nyugodtan elmondani???
Azonnal elsírtam magam, amint elképzeltem a történtetek.

Láttam magam előtt haldokolni őt.

Felordítottam.

Olyan hangosan, ahogy csak tudtam.
Úgy sírtam mint akit agyon ütnek.
Ott, és abban a pillanatban megfogadtam, hogy bosszút állok Claryért.

Meg kell találnom azt a pöcsfejt, és olyan lassú és fájdalmas halálban lesz része, hogy hangja se fog maradni a sok könyörgéstől.