Good Girls are Bad Girls [l.h.]

18.

Luke

Észre sem vettem, hogy már teljesen besötétedett.
Épp teli hold volt, ezért egy átlag estéhez képest kissé világosabb volt az égbolt.

Én pedig a földön ülve sírok.
Ez sem éppen rám jellemző dolog.

Bridget kitudja hol van, lehet hogy sírva rohant a rendőrséghez.
Rohadtul megérdemelném.
Annyira szar érzés. Azt sem tudom, minek élek egyáltalán.
Miért vagyok még itt a Földön?
Rég Claryvel kéne lennem...

Annyira fáj, hogy ...
Hogy...
Én érzek valamit Bridget iránt.
És ezt nem lenne szabad.
Nekem csak Claryt szabadna szeretnem.

De szükségem van Bridgetre. Érzem, hogy jót tesz velem. Érzem, hogy kell nekem.

Én beleszerettem Bridgetbe.

Egy gyilkos beleszeretett egy stréberbe. Micsoda logika.

Azt akarom, hogy Bridget itt legyen mellettem, át akarom ölelni, és csak hallgatni a csodálatosan csengő hangját.

Kurva életbe, nem! Ezt nem szabadna!

Nem akarok egy kibaszott lány iránt sem érezni semmit. Nekem csak Clary iránt kéne érdeklődnöm.

-Miért sírsz?-hallottam egy mély hangot. Azonnal hátrafordultam.
Calum nézett le rám.

-Nem mindegy?-kérdeztem zokogva.

-Mi bajod van Luke?-kérdezte kissé flegmán.

-Semmi bajom.-feleltem még mindig sírva.
Ez nem igaz.
Itt sírok Calum előtt.

-Olyan gyenge vagy mostanában.-rázta meg a fejét Cal, majd leült mellém.

-Azt mondod?-kérdeztem halkan.
Térdeimet magam elé húztam, és kezeimmel összekulcsoltam.

-Kifejezetten. Nem tudom mi bajod, ezért jó lenne ha elmondanád.-mondta kissé aggódva.

Ezen egy darabig elgondolkoztam.
Nem, Calumnak nem mondhatom el, hogy egy lány miatt vagyok ilyen.

-Semmi bajom, csak kicsit sok a stressz.-válaszoltam végül.

-Luke, te lennél az utolsó ember, aki csak szimplán amiatt sír, mert sok a stressz.-mondta Calum kicsit nevetve.

-Pedig csak emiatt.-vontam meg a vállam, majd próbáltam visszafojtani a sírást, de nem igazán ment.

-Miért van egy kurva nagy vágás a karodon?-kérdezte csodálkozva.

-Cal, ne. Nem akarok most beszélni.-mondtam, majd hihetetlenül elkezdtem sírni.
Sosem éreztem még ennyire letörnek.

-Rendben.-sóhajtott Calum.
Ezután egyikünk sem szólt egy szót sem egymáshoz.
A csendet sírásom zaja töltötte be, és akárhogy próbálkoztam, nem tudtam abba hagyni.

Körülbelül fél órája csak sírok, Calum pedig hallgatja.
Tiszta szar előtte sírni, de nem bírom.
A levegő teljesen lehült, össze-vissza vacogtunk mindketten.
Én a könnyektől semmit sem láttam, de még ígyis látszott, hogy gyönyörű egy este van.

-Luke, valaki erre jön.-szólalt meg Calum.

-Öld meg, vagy mittudom én.-legyintettem unottan.
Calum sóhajtott, majd felállt, és egy fél másodperc múlva egy ismerős sikítást kezdtem el hallani.

Basszus, ez Bridget!!!!

Azonnal megdörzsöltem a szemeimet és Calumhoz siettem, aki tőlem két méterre volt.
Calum lefogta Bridgetet, és a kést a torkához helyezte.