Good Girls are Bad Girls [l.h.]

17.

Bridget

Nem tudom, mi ütött belém.
Istenem, bárcsak soha nem ismertem volna meg Lukeot.
Teljesen tönkre tesz.
De akárhogy akarom kerülni, nem megy. Nem is akarom elkerülni.

El sem hiszem, hogy segíteni akarok neki egy ember életet kioltani.
Undorodok magamtól.
Hogy jutottam el idáig?
Anya nem lenne büszke rám...

A hideg, jeges szél szinte az arcomra fagyasztotta a könnyeim.
Luke mintha észre sem vette volna, hogy a férfi kiabált.
Mintha csak velem, és az érzéseimmel foglalkozna.

-Nem. Nem muszáj. Menj haza ha akarsz, nem erőltetek semmit.-nézett rám aggódó tekintettel.
Vajon tényleg aggódik, vagy csak beképzelem??
Tuti beképzelem.

-Menni fog.-mondtam sírva.
Kezeim remegtek, és a férfi rémült látványától megfájdult a fejem is.
Igazából nem akarooom.

-Figyelj, nagyon nehéz lesz utána. Nem szeretném, ha bűntudatod lenne.-nézett rám Luke, majd egy apróbb mosolyt magára erőltetett.

-Megteszem, Luke.-jelentettem ki, kicsit sem magabiztosan.
A férfi közben tiltakozott, és kiabált, de mi csak egymással törődtünk.

-Bridget, fontos vagy nekem. Nem akarom, hogy szenvedj.-mondta halkan, rám se nézve.

-Mi?-csodálkoztam.
Fontos lennék neki?

-Ne tedd meg, Bridget, menj haza. Majd elintézem.-nézett rám.

-Luke, segítek.-mondtam most már teljesen magabiztosan, és letöröltem a könnyeim.
Meg kell ezt tennem.
Magamért.

-Nem, ezt nem hagyhatom!-kiabált feszülten Luke.
Szinte üvöltött róla, hogy teli van stresszel.
Közelebb mentem hozzá, és gyengén átöleltem, amibe mintha Luke beleremegett volna.

-Meg kell tennem,Luke. Menni fog.-suttogtam.
Elhúzódott tőlem, majd aprót bólintott.

-Kezdjük.-suttogtam. Luke mosolygott. Mintha kissé büszke lenne rám.
De nem tudom..
Nagyon zavaros nekem Luke.

-Tudnod kell, hogy nem én kényszerítettelek. Még most is elmehetsz.-mondta.

-Dehogy megyek.-mondtam remegve.
A félelem már az egész testemet átjárta, de próbáltam nem kimutatni.

-Okés.-mondta Luke, majd a férfi felé fordult.-Hogy vagy?-kérdezte mosolyogva a férfitől.

-Engedjetek el, büdös kölykök! Nagy bajban lesztek!-kiabálta Lukera.
Összeszorítottam a fogaim, és próbáltam nem sírni.

Lukekkal szinte egyszerre sóhajtottunk egy nagyot.
Erre hirtelen összetalálkozott a tekintetünk egy pillanatra, de Luke azonnal meg is szakította a pillanatot.

-Komolyan? Bajban leszünk? Mesélj még..-nevetett Luke.
Én pedig csak álltam, és figyeltem, ahogy Luke próbál ismét a kegyetlen szerepébe mászni.

-Csak kerüljek ki innen!-mondta sírva a férfi...sírva????

-Légy már ember a faszodon, komolyan!-forgatta meg a szemét Luke.

-Gyerekeim vannak.-suttogta remegve a férfi.

Oké.

Ennyi.

Eddig bírtam.
Sírni kezdtem, ott azonnal.
Nekem ez nem fog menni. Nem fogok tudni bántani egy apát.
Nem, nem, nem, nem!!!!!

Újból sírtam.
De a különbség az, hogy most Luke nem foglalkozott velem.
Csak szimplán mosolygott késsel a kezében. Beteges volt.
Mintha átváltozott volna, amint a kezébe fogta a kést.
Egy pillanatra rám nézett, majd elfordult és a férfibe vágta a kést.
Pontosabban, a férfi tenyerébe.