Good Girls are Bad Girls [l.h.]

42.

Luke

Ahogy Bridget könnyes arcát figyeltem, kicsit elszégyelltem magam. Hiszen ő szomorú, én pedig csak úgy kijelentem, hogy mi lenne ha mégis mennénk bulizni. Tisztában voltam azzal, hogy nem éppen ide való volt ez az ajánlat, de mégis megkérdeztem.

Hihetetlen nagy bűntudatom van emiatt is, és amiatt is ahogy ezelőtt bántam vele.
Mit kéne tennem, hogy azt érezze, minden rendben van miközben semmi sincs rendben?

-Nem tudom, Luke. Sok minden történt. - szipogta lefelé nézve.

-Tudom. - sóhajtottam. - Csak már bánom azokat a mondatokat, amiket kint mondtam. - folytattam egy nagyot nyelve.

-Semmi baj. - vékonyodott el a hangja. Tudtam, hogy alig bírja visszafojtani a sírást. Emiatt nagyon, de nagyom haragudtam magamra.

-Ha nem akarod, nem megyünk. Pihenj csak. Ez csak egy ajánlat volt. - erőltettem magamra egy kicsit sem őszinte mosolyt.

-Tudod mit? Menjünk. Legalább elfelejtek minden szart. - jelentette ki idegesen.

Ötletem sem volt, mit kéne válaszolnom. Össze voltam zavarodva, és nem tudtam eldönteni mi lenne a helyes.

-Biztos? - nyögtem ki nagy nehezen.

-Igen, biztos. - pillantott hirtelen rám.

Annyira én nem voltam biztos a dolgokban, mint ő, de már nem vonhatok vissza semmit.Összezavarodva néztem határozott arcát, és csak egy nagyot nyeltem. Most már nem biztos, hogy annyi szeretném, hogy pont most bulizni menjünk.

-Bridget, figyelj, tudom, hogy sok most ami történt, így megértem, ha itthon maradunk. Én csak ezt azért mondtam, mert tudtam, hogy te szerettél volna menni.-magyaráztam el idegesen és hadarva a dolgokat. A mondandóm végére érve egy hatalmasat sóhajtottam.

-Menjünk, Luke. Sok minden történt, ezért kell menni tovább. Sosem voltunk még együtt szórakozóhelyen.-pillantott rám egy kis magabiztosságot erőltetve az arcára.

-De hiszen egy szórakozóhelyen ismertelek meg.-húztam egy apró mosolyra a szám visszaemlékezve azokra a pillanatokra, amikre egyáltalán még emlékszek. Akkor még olyan jó volt neki is minden, és fájdalmas tudni, hogy azóta változott meg az élete, amióta én benne vagyok.
Talán bűntudatom van emiatt...

-Igaaaz.-húzta el mosolyogva a száját.-De tudod, hogy hogy értem.

-Igen, tudom.-csuklott el a hangom. Tisztában voltam azzal, hogy én ajánlottam fel, hogy menjünk el, de igazából nem is akarom ezt az egészet...

-Akkor? Még mindig áll az ajánlat?-nézett rám egy erőltetett mosollyal. Legszívesebben azonnal rávágtam volna hogy nem, de mégsem tettem.

-Nem akarsz itthon pihenni?-néztem körül a szobában. A falak kezdtek sárgulni a cigi miatt, amit mindig a szobában szívok el, ami belegondolva, igazán rossz szokásom. Talán nem kéne, így nem igazán otthonosak a falak.

-Annyi minden történik velem.-sóhajtott fáradtan Bridget.-Azt sem tudom apám hol van, nem tudom hogy Sarah egyáltalán él-e még, plusz Daisy ki van akadva Calum miatt, én pedig egy olyan házban élek, ahol lassan minden nap gyilkosság folyik.-darálta le hadarva, könnyes szemekkel, elvékonyodott hangon. Teljesen ki van idegileg...Bánt, hogy én tettem ezt.

-Kurvára szeretlek.-suttogtam lelkileg kimerülve.-Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, csak mert itt élsz.-csuklott el újra a hangom. Teljes mértékben gyengének és sebezhetőnek érzetem magam, és igazából az is voltam.

-Nem, félre érted.-rázta meg a fejét.-Amíg veled vagyok, minden egyes pillanat megéri.-nézett mélyen a szemembe, én pedig azt hiszem teljesen összezavarodtam. Csak bámultam az arcát, közben arra gondolva, hogy mennyire elcsavarta a fejem ez a lány, és hogy mi lenne velem nélküle.