Good Girls are Bad Girls [l.h.]

44.

Bridget

Gondolkoztam azon, hogy kérdezgessek-e tovább, vagy hagyjam-e.
Végül, amellett döntöttem, hogy hagyom. Hiszen Luke eléggé felhúzható idegileg. Nem szerettem volna elrontani ezt a napot.

-Lassan amúgy is ott vagyunk. - mutogatott Luke a távolba, ami annyira már nem is volt távol.

-Igen. Már mindjárt. - préseltem össze a szám.

-Ugye nem iszol? - nézett rám szigorú tekintettel.

-Nem. - válaszoltam bizonytalanul. - De ha csak te sem. - ajánlottam fel.

-Nem ígérek semmit. - vonta meg hanyagul a vállát.
Hihetetlenül furcsa volt nekem a viselkedése.

-Komolyan, mi van veled? - kérdeztem meg már nem is tudom hanyadjára, de biztos vagyok benne, hogy valami van. Lehetetlen, hogy ne legyen valami.

-Te már cigiztél. - jelentette ki komolyan a szemembe nézve. Szite azpnnal megfagyott bennem a vér, és hirtelen reagálni sem tudtam. A lehető legnyugodtabb próbáltam maradni, és csak arra gondolni, hogy mi lenne, ha kiszeretne belőlem? Tagadom, ha kell örökre, nem éri meg kockáztatni...Vagy talán jobb lenne őszintének lenni? Ebben a pillanatban ezt nem tudtam helyesen látni. Teljesen össze voltam zavarodva, amennyire csak lehet.

-I.. Igen, az előbb. - próbáltam terelni a témát.

-Nem. - rázta meg a fejét keserűen nevetve. - Ezelőtt is. - nézett újra rám.Próbáltam olvasni a tekintetéből, de olyan semmitmondó és egyenes volt, hogy egy legkevesebb árulkodó jelet sem tudtam elkapni, mit is érezhet.

-Én... Én nem. - tagadtam kicsit sem meggyőzően.Pedig igyekeztem a lehető legmagabiztosabb lenni. De a hazudozás azt hiszem nem az én asztalom.

-Ne hazudj már. - emelte fel kissé a hangját, amitől egy minimálisan megugrottam.

Nagyot sóhajtottam.
Most már nem szabad hazudnom. De vajon mit reagál?

-Oké. - ennyi jött ki belőlem, se több, se kevesebb. Nem tudtam rá nézni sem.

-Hihetetlen vagy. - fogta meg az arcom maga felé fordítva, hogy rá nézzek.

-Ha.. Haragszol rám? - nyeltem egy nagyot. Luke furcsán végig nézett rajtam, majd elengedte az arcom.

-Nem, félre érted. - sóhajtott halkan. - Magamra haragszok. - jelentette ki alig hallhatóan.

Amit ebben a pillanatban éreztem, leírhatatlan volt, és lehetetlen. Féltem, aggódtam, szerettem, szomorú és boldog is voltam... Létezik ilyen érzés?

-Luke, tudod... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.

-Hagyjuk. Nem vagyok kíváncsi rá. Nem számít. - legyintett egyet egy erőltetett mosollyal az arcán.
Képtelen volt leolvasni róla, hogy mit is takart ez a mosoly.

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így csendben maradtam inkább. Ugyan mit is mondhattam volna?

Egy szót sem szóltunk többé egymáshoz, de ez nem sokáig tartott, ugyanis rá nem sokra meg is érkeztünk a célunkhoz. Nevezhető ez célnak?

-Itt vagyunk.-sóhajtott fel Luke, ezzel megtörve a teljes csendet. Kinyitotta az ajtót, majd előreengedett. A kapunál hihetetlen gyorsasággal fizetett, majd utánam is jött.

-Menj.-suttogta a fülembe.

Biztos lépésekkel haladtunk előre, a zene már elég hallható volt. Ekkor beléptünk a helyre, ahol szinte minden maga a káosz volt, mégis megvolt benne az a bizonyos...nyugtató, szórakoztató érzés.