Good Girls are Bad Girls [l.h.]

13.

Bridget

Átölelt.
Ölelése jobban esett bárminél.
Annyira jól esett, hogy ennyire törődik velem.
Nem tudom miért, de úgy tűnik mintha aggódott volna értem.

Nagyon zavaros nekem Luke személyisége...
Egyik pillanatban kedves, a másikban meg meg akar ölni.

Tudom, hogy ő valójában kedves és aranyos fiú, csak a pszichopata énjébe menekül, ami igazából nem is ő.
De vajon miért?

Elhúzódott tőlem, majd rám nézett.

-Most már tényleg hazakísérlek.- nevetett.

-Rendben.-bólintottam én is nevetve, majd elindultunk.
Az út csendben telt el, és én csak hallgattam Luke szuszogását.
Olyan nyugtató volt.

-Luke?-fordultam felé.

-Hm?-nézett rám.

-Mit mondok majd apának?-kérdeztem aggódva.

-Ohh, basszus... Nyugi, majd kitalálok valamit.-simogatta meg a hátam, majd keze a vállamon maradt, és közelebb húzott magához.
Én elhúzódtam tőle, mire ő gyorsan zsebre tette mindkét kezét.

-B..bocsi.-mondta halkan.

-Nem, én nem akartam, vagyis...-válaszoltam zavarodottan.
Furcsa még nekem, hogy kedves velem, nem tudom hogyan is reagáljak rá.

-Hagyd csak, semmi baj.-mosolygott rám.

-Oké.-suttogtam magam elé.

-Haragszol?-kérdezte.

-Miért?-kérdeztem vissza.

-A kezed miatt.-nézett rám.

-Dehogy haragszok! Én voltam a béna.-nevettem.

-Nem vagy béna.-mosolygott rám.

-Luke..-szóltam neki.

-Hm?-fodult felém, és szemében kiváncsiságot láttam.

-Nem akarok haza menni...-válaszoltam halkan.

-Akkor hova akarsz menni?-kérdezte nevetve.

-Oda, ahol tegnap voltunk.-válaszoltam bizonytalanul.

-Nem. Oda soha többet nem mehetsz!-felelte dühösen.

-Öhm...bocsi.-mondtam félve.
Ne, ne, ne! Vissza ne térjen a régi Luke!!

-Többet ne említsd azt a helyet.-mondta most már kissé nyugodtabban.

-Re..rendben.-nyeltem egy nagyot.

-Bridget...-kezdte el Luke.

-Mi az?-kérdeztem.

-Sajnálom. Én..nagyon furcsán érzem magam mostanában.-mondta zavarodottan.

-Miért?-kérdeztem.

-Nem tudom. Olyan, mintha...mindegy.-vonta meg a vállát.

-Ezzel mit akartál mondani?

-Hogy sajnálom, ha bunkó vagyok veled. Nem akarok az lenni.-mondta.

-Senkivel?-kérdeztem furcsállva.

-Nem. Veled nem akarok bunkó lenni. Nem tudom miért. Olyan megviseltnek tűnsz, és én csak ráteszek még.-mondta kissé lehangolva.

-Megviselt? Hmm, köszi.-nevettem.

-Nem úgy értettem.-nevetett ő is.

-Tudom.-mosolyogtam rá.

Ezután újból csendben sétáltunk egymás mellett, majd egy négy percen belül már a házunk előtt voltunk.