Good Girls are Bad Girls [l.h.]

7.

Bridget

Sírva futottam.
Ahogy csak tudtam.
Nem tudtam, merre tartok éppen, de úgy éreztem az életemért futok.
Ami valójában igaz is volt, mert az életemért futottam.
Csak egyre messzebb akartam kerülni onnan.

Nem láttam semmit, csak fákat. Mindenhol csak fa volt, ami miatt nyugtalan lettem, és úgy éreztem sosincs vége.
Borzalmas volt.
A lábam és a kezem hihetetlenül fájt.
Egyre erősebben kezdett el fájni, és minden lépés nehezebb lett.
Majd feladtam...

Kidőltem...

Muszáj volt lepihennem, mert tényleg nem bírtam tovább.

Miért engedett el Luke? Vajon még mindig meg akar ölni?

'Jól fogod érezni magad!'
Szinte hallottam, ahogy Sarah ezt mondta a buli előtt.
Oh, igen, tényleg nagyon jó volt...
...Majdnem meghaltam.

Annyira felfordult egy éjszaka alatt a lelkivilágom, hogy az lehetetlen.

Nem bírom el egyszerre ezt a sok hirtelen jött érzést.
Összeestem... testileg, és lelkileg is.

Kissé fújt a szél, ami miatt egyre jobban fázni kezdtem.
Vettem egy mély levegőt, majd felálltam, és elindultam.
Fogalmam sincs, épp merre tartok, de majd csak kikerülök innen.

Mindenhol Lukeot látom, és azt a gyilkos tekintetét.

El kell tűnnöm innen, minnél hamarabb.
Vettem egy mély leveőt, felálltam, és tovább kezdtem futni.

Úgy tűnt, nincs vége ennek a nyomorult erdőnek.

Hirtelen egyre kevesebb fát láttam, majd végre, végre kijutottam.

Azonnal leültem, és megpihentem.
Vége.

Nem, ezzel még egyáltalán nincs vége.
Meg fog még keresni.
És meg is fog találni.

Körül néztem, hogy eldöntsem, ezek után merre induljak.
Egy domb tetején voltam, hátam mögött a hatalmas erdővel.
Távol látszódott a kis városom.
Remek, sétálhatok egy ideig.

Most sokkal nyugudtabb voltam, mint az erdőben.
Luke fogalmam sincs merre indult, vagy hogy követett e, de most nem is érdekel.
Csak haza akarok menni...

Felálltam, majd elindultam a kis város felé.
A combomra és a kezemre néztem, amit Calum gondosan bekötözött. De hogy miért, azt nem tudom. Pontosan emlékszek rá, amikor leszakított egy csíkot a pólójából, és gyorsan bekötözte a kezem. Olyan gondoskodónak tűnt. De csak tűnt. Tudtam, hogy a legkevésbé érdekli, hogy ha meghalok. Nem is ismer.

Aztán ott van Luke. A zavaros viselkedéseivel. Látom, hogy ő nem ilyen. Ő nagyon nem ilyen. Vannak érzései, különben nem engedett volna el.

Úgy tűnt, mint aki megsajnált engem.
Végül is, engem csak sajnálni lehet.

Még elég messze voltam a várostól. A szél egyre hidegebb és erősebb lett. Az eget néhol szürkés felhők borították. Körülöttem a fű száraz volt, és sárga.

Mit fogok mondani apának?
Mondjam az igazat?
Nem, azt nem tehetem.
Valamit ki kell találnom.

Semmi sem jutott eszembe, amivel kimagyarázhatnám magam.
Fogalmam sincs, hol hagyhattam a telefonom, de az biztos, hogy ezerszer hívott már.

Már minden lépést egyre könnyebb volt megtenni. Tudtam, hogy már nem érhet baj. Egyenlőre.

Az egy másik kérdés, mit is mondok apának, vagy hogy hogyan is magyarázom meg a sebeket.
Attól is függ, milyen állapotban lesz. Majd kitalálom...